NBA: fantasztikus dobások, Lillard-show Milwaukeeban – videó

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 07:25
null
Lillard és Adetokunbo bajnoki címre vezeti a Buckst? (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának harmadik játéknapján csak két mérkőzést rendeztek: a Los Angeles Lakers 100–95-re legyőzte a Phoenix Sunst, míg a Milwaukee Bucks 118–117-re nyert a Philadelphia 76ers ellen.  

A Milwaukee Bucks idénybeli első meccsén szoros végjátékban, egyetlen ponttal, 118–117-re verte meg a Philadelphiát. A győzelemben főszerepet játszott a már ősszel, csere útján megszerzett, 39 pontig jutó Damian Lillard, aki négy triplát is elsüllyesztett. A másik oldalon Tyrese Maxey volt a legeredményesebb 31 ponttal.

LILLARD-SHOW

 

A játéknap másik meccsén az alapszakaszt vereséggel kezdő Los Angeles Lakers ezúttal hazai pályán öt ponttal nyert a Phoenix Suns ellen. A 38 éves LeBron James 35 percet volt a pályán, ami alatt 21 pontot szerzett, a csapat vezére a 30 pontos Anthony Davis volt. A Sunsnál Kevin Durant 39 pontot szórt, de ez is kevésnek bizonyult, miután a többiek kivétel nélkül 20 pont alatt maradtak.

JÓ AZ „ÖREG” A HÁZNÁL – EGY BETÖRÉS JAMES MÓDRA


NBA
ALAPSZAKASZ

Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 118–117
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 100–95

Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 118–117

Megoldotta a végét a Bucks. Az egész mérkőzés arról szólt, hogy a Milwaukee meglóg, a Sixers visszajön, majd kezdődik mindez elölről: az első negyedben már volt egyszer tíz pont a hazai előny, egy Philly-futás után a másodikban már 19 egységgel is elhúzott a Bucks, de mindig volt visszaút a vendégcsapat számára, így sosem tudott eldőlni a küzdelem. A negyedik negyedben aztán egy hatalmas futással a meccs során először a kezébe is vette az irányítást a Sixers, 94-88 után egy 14-0-t (!) repesztettek a vendégek, és bő hat perccel a vége előtt már ők vezettek 94-102-re, úgy tűnt, hogy jelentős fölénybe kerülhetnek a hajrára.

Erre azonban jött a Bucks válasza, Janisz Adetokunbo és Damian Lillard nagy játékaival visszavette a vezetést a vendéglátó és közel került a győzelemhez, amire megint próbált reagálni a Philly és Joel Embiid kosaraival 113-111-ig jött vissza. Itt azonban lezárta a meccset a Dame Time: bő egy percnél egy hatalmas triplát süllyesztett el, majd a Sixers reakciója után, 11 másodperccel az órán kiharcolt és bedobott két büntetőt is, amivel eldöntötte a küzdelmet. A végeredményt már csak egy vaktában, dudaszóra eldobott Melton-tripla állított be, de ott már nem volt esélye a Sixersnek arra, hogy egyenlítsen. Összességében szoros küzdelmet láthattunk, amelyben a meccs egészét tekintve egy fokkal jobb volt a Bucks, de a Philly is igyekezett a legvégéig - a clutch játékokat azonban a Milwaukee sztárjai oldották meg.

Dame Time Milwaukeeban. Álmodni sem merhettek ennél jobb bemutatkozást Damian Lillard számára Wisconsinban: a Portlandből igazolt szupersztár egészen elképesztő első meccset hozott új csapatában. Már a találkozó első Bucks-pontjai is az Adetokunbóval lehozott kettő-kettőjéből születtek, de végül nem a passzaival tűnt ki, hanem a dobásaival: volt 9/20 mezőnykosara, a 4/12 triplája általában a legfontosabb pillanatban érkezett, és 17/17 büntetővel húzta fel jelentősen az estéjét - 39 ponttal, 8 lepattanóval, 4 gólpasszal, eladott labda nélkül hozta le a találkozót. Ráadásul a végén tényleg jött a Dame Time, ugyanis 107-104 után ő szerezte csapata utolsó 11 pontját, miután Adetokunbo kosaraival sikerült visszavenni a vezetést: bedobott 3/3 büntetőt, aztán megcsinált egy clutch 2+1-es játékot, majd bevágott egy nagyon távoli triplát, végül kiharcolt és elsüllyesztett még két büntetőt, ő hozta le a szoros végjátékot a hazaiaknak.

Szükség is volt az ő extrájára, mert Adetokunbo felemás meccset játszott (23 pont, 13 lepattanó, 10/22 mezőnyből, 3/9 büntető, 7 eladott labda), Khris Middleton semmilyen szinten nem volt még kész (16 perc, 6 pont), és más sem tudott előlépni - Brook Lopeznek volt egy-két villanása (3/4 triplája), de másra nem számíthattak támadásban. A Sixers oldalán Joel Embiidnek is inkább csak jobb időszakok jutottak, de nem hozta az MVP-önmagát: 24 ponttal, 7 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt, de 9/21-et dobott mezőnyből, csak 3/8-at büntetőből, volt 5 faultja és eladott 7 labdát is - ráadásul átmenetileg meg is sérült a második negyedben, magához képest nem játszott jó meccset. A Phillyt Tyrese Maxey (31 pont, 8 gólpassz, 0 eladott labda), a hatékony Tobias Harris (20 pont, 7 lepattanó, 8/9 mezőnyből), valamint a padról érkező új igazolás, Kelly Oubre Jr. (27 pont, 5/6 tripla) húzta, az ő remeklésük miatt tudtak egylabdás meccset vívni Milwaukeeban James Harden nélkül - összességében nem voltak rosszak, de azért Torontóban egy fokkal pontosabb játék kell majd.

A Bucks legjobb dobói: Lillard 39/12, Adetokunbo 23, Lopez 13/9
A 76ers legjobb dobói: Maxey 31/9, Oubre Jr. 27/15, Embiid 24/9

Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 100–95


A negyedik negyed a Lakersé lett. Az első percekben még jól mozgott a Los Angeles, aztán jött egy hosszabb kihagyás, és a Suns vette át az irányítást: a vendégcsapat tíz pont feletti előnyt épített ki az első negyedben, és ezt követően nagyon sokáig előrébb is járt - leszámítva egy átmeneti, rövid időszakot a második etapban, amikor a Lakers összekapta magát. A Phoenix 12 pontos fórral kezdhette meg a negyedik felvonást, ott azonban Kevin Durant a kispadon maradt, a LAL pedig átrohant ellenfelén: a Suns a következő tíz percben 1/14-et dobott mezőnyből és nem kevesebb, mint tíz (!) labdát adott el, ez nem férhetett bele.

A Lakers egy 19-3-as futással előnybe került, Durant kosaraival 91-91-nél még egyszer, utoljára egyenlített a vendégcsapat, ám LeBron James egymás után két támadásból dobott kettest betörésből, ezzel a két megoldásával pedig eldöntötte a csatát - onnantól már "csak" büntetőzni kellett, amit megoldott a gárda. James végül fittyet hányt a korábban tervezett perclimitre, 35-öt játszott, ez idő alatt pedig 21 pont, 8 lepattanó és 9 gólpassz került a neve mellé, a húzóember pedig leginkább Anthony Davis volt, aki 30 pontot, 12 lepattanót és 9/17 jó dobást, védekezésben pedig 3-3 labdaszerzést és blokkot tett a közösbe. A többiek azért változó hatékonysággal dolgoztak, és végül úgy tudott egy 28-11-es negyedik negyeddel meccset nyerni Darvin Ham alakulata, hogy csapatszinten 5/29 triplával zárta az estét.

Durant egyedül maradt. Bradley Beal után ezúttal már az első meccsen remeklő Devin Booker sem tudta vállalni a játékot a Phoenixnél, így kezdő hátvédpárja és két sztárja nélkül érkezett meg a találkozóra a vendégcsapat, de ennek ellenére remekül kezdett, köszönhetően elsősorban Kevin Durantnek. Amikor a dobógép leült, meg is rogyott a gárda, majd amikor visszatért, ismét jobban működött a gépezet, és rendkívül beszédes, hogy KD 39 játékperce alatt +20-ban (!) volt a Phoenix, vagyis vele a parketten simán nyert, a nélküle eltöltött kilenc percben viszont 25 ponttal (!) kapott ki a társaság. Durant végül 39 pontot dobott 14/28-as mezőnymutatóval és 11 lepattanóval, bár eladott nyolc labdát, de még ez is beleférhetett volna, ha valaki más fel tud nőni mellé - ez azonban nem történt meg, maximum Eric Gordon (15 pont, 6/16 mezőnyből) és Jordan Goodwin (14 pont, 6/15 mezőnyből) egy-egy villanása jelentett némi segítséget. Most Jusuf Nurkic is eltűnt támadásban (28 perc, 4 pont, 1/5 mezőnyből, 5 eladott labda), így pedig Durant egyedül kevésnek bizonyult a több lábon álló, és így az estét erővel jobban is bíró Lakersszel szemben - a GSW legyőzése után megvan az első vereségük, most viszont három hazai mérkőzésük következik.

A Lakers legjobb dobói: Davis 30/3, James 21/3, Russell 14/3
A Suns legjobb dobói: Durant 39/3, Gordon 15/6, Goodwin 14/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik