Drámai hajrát hozott a Warriors-Suns, Wade megsérült

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.04.03. 09:20
null
LeBron James (jobbra) a top 20-ban
Egyetlen másodpercre volt attól a Phoenix, hogy csodát tegyen és nyerni tudjon a ligaelső Golden State otthonában, de az egészen őrült hajrából végül Curry-ék jöttek ki győztesen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) csütörtöki játéknapján. A Houston a negyedik negyedben lelépte a Dallast, a Cleveland pedig tükörsimán győzte le a Miamit – a floridaiaknál Dwyane Wade megsérült. Íme a részletek!

Cleveland Cavaliers – Miami Heat 114–88

Ezúttal nem volt kérdés. A Miami idén kétszer elkapta már a Cavst, de Clevelandben ezúttal nem adott esélyt David Blatt csapata. Fokozatosan növelték az előnyüket a hazaiak, az első negyed után hét, félidőben tizenegy ponttal jártak előrébb és bár a harmadik etapban kicsit zárkóztak a floridaiak, egy 8-0-s futással eldöntötték a meccset Jamesék. Ő és Irving is nagyon hatékonyan dolgozott támadásban, melléjük fel tudott lépni Shumpert, a 4/5 triplát elsüllyesztő Dellavedova és a 15 pattanót begyűjtő Thompson, így Kevin Love nélkül is tükörsima győzelmet arattak.

LeBron James a Top20-ban
LeBron James az NBA örökranglistájának 20. helyére jött fel. Korábbi csapata ellen az első negyedben megszerezte pályafutása 24 816. pontját, ezzel pedig megelőzte Patrick Ewingot.

Wade megsérült. A vereségnél sokkal nagyobb gond lehet Miamiban, ha a vezér sérülése komoly – Wade a második negyedben csúszott el és érzett éles fájdalmat a bal térdében, nem tért vissza a parkettre. Elmondása szerint már kicsit jobb a helyzet és megpróbál játszani a hétvégén, de részletes vizsgálatok várnak rá ma. Nélküle nem igazán lehetett esélye a Heatnek, főleg úgy, hogy Dragic sem találta a dobásait – bár Whiteside hozta magát és Deng is hatékony volt, sem védekezésben, sem támadásban nem voltak egy súlycsoportban a felek. A Miaminak létfontosságú lenne, hogy Wade pályára tudjon lépni, hiszen szombaton kulcsmeccsre utaznak Detroitba és jelenleg holtversenyben állnak a nyolcadik-kilencedik helyen a sorozatban kettőt nyerő Bostonnal. A Cavsre is rangadó vár, vasárnap a Chicagót fogadják…

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 23/9, James 23/3, Shumpert 17/9
A Heat legjobb dobói: Deng 17/3, Whiteside 17, Ennis 12/3

Dallas Mavericks – Houston Rockets 101–108

Az utolsó negyedben robbantott a Houston. A második játékrészben bemutatott rohanás következtében onnantól a Dallasnál volt az előny és a záró etapnak is hatpontos fórral vághattak neki. Itt azonban már csak a Rockets akarata érvényesült, egy 6–0-s futással gyorsan ledolgozták a hátrányt, az ex-dallasi Terry és Brewer kosaraival meg is léptek a hazaiak elől és 102–97-re fordítottak. 10/10 büntetőjük végül elégnek bizonyult ahhoz, hogy ezt megtartsák a végső dudaszóig, a záró tizenkét percet 31–18-ra hozta a vendégcsapat.

Hiába remekelt Nowitzki. A Dallas ikonja tizenegy dobásából hetet értékesített, közte két nagyon fontos triplával, de hiába szórt be 21 pontot, mellé most nem igazán tudott fellépni senki a hajrában. Monta Ellis csak 7/21-gyel dolgozott mezőnyből (0/7 tripla), Chandler Parsons pedig sérülés miatt kivált – a hírek szerint már az OKC ellen megsérült a kiscsatár. Az első félidőben még Rondo és Chandler is hasznos volt elöl, a nagyszünet után azonban mindkettejüket leszedte a pályáról a Rockets, miközben védekezésben sem tudták már azt hozni a hazaiak, amit előtte – ezzel a sikerrel Hardenék (24 pont, 6/15 mezőnyből, 10/12 büntető) ismét fél meccsel a Memphis elé kerültek a nyugati második helyen.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 21/6, Ellis 19, Parsons 11/9, Stoudemire 11
A Rockets legjobb dobói: Harden 24/6, Ariza 19/9, Smith 15/6

Golden State Warriors – Phoenix Suns 107–106

Őrült hajrá. Hiába vezetett a mérkőzés nagy részében a Golden State, a Suns nem szakadt le, sőt, öt perccel a vége előtt megfordította a találkozót. Az utolsó pillanatok drámaian alakultak, Curry és Thompson is beemelt egy-egy óriási triplát, de mindenre volt válasza a vendégcsapatnak. Egy őrült, három rontott dobással és támadópattanóval fűszerezett támadás végén Curry még egyszer betalált kintről hét másodperccel a vége előtt és úgy tűnt, hogy vége a dalnak, de három másodperc múlva már ismét a Phoenixnél volt az előny. A fennmaradó idő azonban megint fordulatot hozott, az addig összesen egyetlen kosarat szerző Harrison Barnes (maga sem tudja hogyan) felizmozta a labdát a gyűrű alól, 7 tized pedig már nem volt elég a Sunsnak az újabb fordításra.

Rövid kispaddal is majdnem meglett a csoda. Mindössze hat, a mérkőzéshez érdemben is hozzátevő játékossal állt ki a Phoenix (bár többen léptek pályára) és bár igazi extra senkitől sem jött, közülük mindenki elérte a tíz pontot és hárman dupla-dupláztak is. Védekezésben viszont nagyon nagyot játszottak a vendégek, bár a hazaiaknál Curry beszórt 28 egységet, öt gólpasszára hat eladott labda jutott, Thompson is csak 6/14-gyel célzott, rajtuk kívül pedig csak Speights lépte át a tízet. Bár egy hajszálra volt az óriási bravúrtól a Phoenix (hazai pályán 35–2 a Golden State idei mérlege...), végül elbuktak, sorozatban ötödik vereségüket szenvedték el, a ligaelső ellenben zsinórban tizenegyedik találkozóját nyerte meg.

A Warriors legjobb dobói: Curry 28/18, Thompson 16/6, Speights 12
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 18/6, Mark. Morris 17/3, Warren 17

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik