Teremgyeplabda: a Rosco HC megvédte bajnoki címét

Vágólapra másolva!
2008.02.24. 23:41
A férfi teremgyeplabda-bajnokság utolsó előtti fordulójában a két pontos előnnyel vezető Rosco, a második helyzett Építők ellen lépett pályára. Habár a kiírásban nincsen hivatalos döntő, mégis mindenki tudta, hogy ez az igazi „bajnoki finálé”. Ennek megfelelően szépen megtelt az Építők-csarnok is szurkolókkal és a tét nagyságát jelzi, hogy osztrák bírók fújták a sípot a mérkőzésen. Mindkét csapatnak volt hiányzója, mégsem nevezhetjük tartalékosnak a csapatokat.
A mérkőzés elején az Építők nekirontott ellenfelének, lendületes játéka meglepte a Roscót és Kovács Norbert már az első három percben kétgólos előnyhöz juttatta a kék-fehér csapatot. Nehezen ébredt a sokkból a címvédő, de egy idő után fokozatosan átvették a játék irányítását és bár akcióból nem igazán sikerült megtornáztatni Hermann kapust, büntető kornerből Kosárszky és Farkas is betalált, ezzel máris egyenlő lett az állás.A félidő hátralévő részében a mezőnyjáték került előtérbe, komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni. Hat másodperccel a félidő vége előtt aztán felpörögtek az események. Losonci Zoltán, a Rosco csapatkapitánya Löshnig Tamással küzdött a labdáért mikor egy rossz mozdulat után a földön maradt és súlyosnak látszó bokasérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a játékot.Szándékosságról szó sem lehetett, még szabálytalan sem volt az eset, ez azonban nem vígasztalta a Roscót, amelynek egyetlen hadra fogható hátvéde maradt. A szabadütés után az Építők megszerezte a labdát, villámgyors kontrát vezettek és a dudaszó pillanatában (vagy inkább utánna) Löschnig Tamás megszerezte csapata harmadik gólját.A második félidőre rendezte sorait a Rosco, Fehér Rudolf lépett vissza a védeleme Tolnai mellé és mint később kiderült ez nyerő húzásnak bizonyult. Ebben a játékrészben a szezon legjobb játékát mutatta be a vörös-fekete alakulat, rengeteg helyzetet alakított ki. Akcióból ugyan nem sikerült gólt szerezni, de Kosárszky két büntető kornert értékesített, így megfordította az eredményt (4-3).Már csak öt perc volt hátra a mérkőzésből, mikor megszerezte első akció gólját is a Rosco, Ficzere Zsombor egy szenzációs csellel húzta el a labdát két védő között, majd emelt a léc alá (5-3). Ekkor már eldőlni látszott a meccs és a bajnokság, de a középkezdés után szinte azonnal válaszolt az Építők Kovács Norbert szerezte önmaga harmadik, csapata negyedik gólját (5-4).Nem sokáig örülhettek a felzárkósásnak, Ficzura Ferenc egy percen belül visszaállította a kétgólos különbséget egy szemtelen góllal. Az minden megy alapon az utolsó percben a kapusát is mezőnyjátékosra cserélte, de egy időntúli korneren kívül mást nem tudtak kiharcolni.A Rosco megérdemelten győzött, különösen a második félidei játékuk volt meggyőző. Ezzel már matematikailag eldőlt a bajnokság, a 2007-2008-as terembajnokság győztese a Rosco HC.A napi másik két mérkőzésén a harmadik helyért ment a csata, az Olcote HC legyőzte az Építők II. csapatát, így jelenleg ők a bronzérem első számú várományosai. Nem adja azonban olcsón a bőrét a Rosco II. sem, akik az Ares elleni győzelemmel kapaszkodnak az Olcote mögött. Az Ares ugyan már kiszállt a versengésből, de egy esetleges meglepetés győzelemmel nagyban befolyásolhatja a végeredményt.
Rosco HC I. - Építők HC I. 6-4 (2-3)
Vezette: Michael Eilmer, Floran Sedy (osztrákok)
Rosco HC: Bordás - Losonci, Tolnai, Ficzere, Kosárszky, Farkas, Ficzura, Fehér, Olasz
Építők HC: Hermann - Kőrös, Babics, Horváth, Kovács P, Kovács N., Medveczky, Konorót, Papp, Eszteri, Löshnig
A bajnokcsapat tagjai: Bordás Zsolt, Tápai Tibor - kapusok, Losonci Zoltán, Tolnai Attila, Ficzere Zsombor, Kosárszky Norbert, Farkas Imre, Ficzura Ferenc, Fehér Rudolf, Olasz Balázs, Márki Róbert, Kelemen László - mezőnyjátékosok

AZ ÁLLÁS:
1. Rosco I. 37 pont (13 mérk.)
2. Építők I. 32 pont (13 mérk.)
3. Olcote HC 22 pont (12 mérk.)
4. Építők II. 21 pont (12 mérk.)
5. Rosco II. 18 pont (12 mérk.)
6. Ares HC 13 pont (13 mérk.)
7. Rosco III 4 pont (12 mérk.)
8. Szent László DSE 0 pont (12 mérk.)
Rosco HC I. - Építők HC I. 6-4 (2-3)
Vezette: Michael Eilmer, Floran Sedy (osztrákok)
Rosco HC: Bordás - Losonci, Tolnai, Ficzere, Kosárszky, Farkas, Ficzura, Fehér, Olasz
Építők HC: Hermann - Kőrös, Babics, Horváth, Kovács P, Kovács N., Medveczky, Konorót, Papp, Eszteri, Löshnig
A bajnokcsapat tagjai: Bordás Zsolt, Tápai Tibor - kapusok, Losonci Zoltán, Tolnai Attila, Ficzere Zsombor, Kosárszky Norbert, Farkas Imre, Ficzura Ferenc, Fehér Rudolf, Olasz Balázs, Márki Róbert, Kelemen László - mezőnyjátékosok

AZ ÁLLÁS:
1. Rosco I. 37 pont (13 mérk.)
2. Építők I. 32 pont (13 mérk.)
3. Olcote HC 22 pont (12 mérk.)
4. Építők II. 21 pont (12 mérk.)
5. Rosco II. 18 pont (12 mérk.)
6. Ares HC 13 pont (13 mérk.)
7. Rosco III 4 pont (12 mérk.)
8. Szent László DSE 0 pont (12 mérk.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik