Ausztrália és Új-Zéland húsz-húsz ponttal zárta a csoportkört

TÓTH SÁNDORTÓTH SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 15:46
A Franciaországban zajló rögbi-világbajnokságon a végéhez közelednek a csoportküzdelmek, amely a B, illetve a C jelű ötösben már le is zárultak. Előbbiben Ausztrália, utóbbiban Új-Zéland négy győzelemmel, mind a négy találkozón a bonuszpontot is begyűjtve, maximális pontszámmal jutott a legjobb nyolc közé. Wales legyőzésével negyeddöntős nem kis meglepetésre Fidzsi-szigetek, míg a skót-olasz ki-ki mérkőzést a továbbjutásért előbbiek nyerték.
Fidzsi-szigetek legyőzte Walest, így előbbiek bejutott a negyeddöntőbe, utóbbiak kiestek
Reuters
Fidzsi-szigetek legyőzte Walest, így előbbiek bejutott a negyeddöntőbe, utóbbiak kiestek
Fidzsi-szigetek legyőzte Walest, így előbbiek bejutott a negyeddöntőbe, utóbbiak kiestek
Reuters
Fidzsi-szigetek legyőzte Walest, így előbbiek bejutott a negyeddöntőbe, utóbbiak kiestek

Tonga kezdte és fejezte be a célhordást, de közben az angolok termelték a pontokat. A meccs elején látszott már, hogy az óceániai gárdának akkor van esélye a címvédővel szemben, ha táncolnak, mert ha az angol tolongás labdát fog, akkor nagyon nehéz ellenállni nekik. Jól is kezdtek a tongaiak, mert Taione átlépett az angolok között, majd egy remek belső passzt adott Hufangának, aki a célba csúszott. 10-3-ra vezetett Tonga, sokan már biztosnak látták a meglepetést, de az angolok magasabb fokozatba kapcsoltak.

A huszadik percben ravasz céllal jöttek fel. Wilkinson egy büntetőt magasan a jobb szélre rúgott, Sackeyról lemaradt a szélsője, és az angol játékos még éppen hogy a pálya végét jelző vonal előtt benyomta a célt.

Nemsokára Barkley öt méterről hibázott el egy droporúgást (az angol csapat egyik nagy taktikai lehetősége, hogy a 12-es is rúghat, mivel Barkley a Bath csapatában tízest szokott játszani). Wilko aztán nemsokára megmutatta, hogyan kell ezt csinálni, csak kicsit messzebbről – ekkor vezetett először Anglia 11-10-re. De a dropoktól függetlenül is az angolok uralták a játékot, a tongai védelem csak kirugdosni tudta a labdát, azt meg egyből visszahozta az angol tolongás. A félidő végén aztán eldőlt a mérkőzés, mert Sackey megszerzett egy labdát a saját 22-esén, és a célig már nem állt elé senki.

A 45. percben Hola még egy jó büntetővel visszahozta csapata reményeit, de az angolok nem kegyelmeztek. Előbb Tait lépett át a védősoron, majd a csereként beállt volt ligarögbisztár, Farrell is bevitt egy cseles célt (a hurokra futó Wilkinsonnak mutatta be a passzt, majd a célterületre sétált).

A meccs végén a tongai leváló, Pole is becsúszott egy céllal, de ez csak szebbé tette az eredményt. Tonga mindenképpen emelt fővel távozhat a világbajnokságról, hiszen két győzelemmel a csoport harmadik helyét szerezte meg, és a két vezető nagyhatalom ellen is helytállt.

Wilkinson még berúgott egy dropot, hiába, igyekszik a vezető Gavin Hastingset utolérni a világbajnokságok legjobb pontszerzőinek listáján. Ez nem lesz könnyű, hiszen a nyolc között Ausztrália várja a címvédőt az előző világbajnoki döntő visszavágóján, és nagy meglepetés lenne, ha Jonny behozná Gavin 21 pontos előnyét. Bár egy kieséses szakaszban bármi megtörténhet.

FRANCIAORSZÁG, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG:

CSOPORTKÖR:
A CSOPORT: Anglia – Tonga 36-20
B CSOPORT: Fidzsi-szigetek – Wales 38-34
B CSOPORT: Ausztrália – Kanada 37-6
C CSOPORT: Új-Zéland – Románia 85-8
C CSOPORT: Skócia – Olaszország 18-16
---- Egy kétpontos győzelem már az eredményében hordozza, hogy csakis „drámai" körülmények után alakulhatott ki. Szombaton este Saint-Etienne-ben ugyanis könnyen megeshetett volna, hogy Itália képviselői nyernek. A skótok pontjaikat a pontos Paterson-büntetőknek köszönhették, de a 76. percben Bortolussinak is megvolt a lehetősége, hogy csapatát lője a negyeddöntőbe, de mellérúgta a magáét, nem is oly távolról.

Paterson két büntetője után az olaszok a veterán Troncon céljával és Bortolussi jutalmával fordítottak. Troncon 101. válogatott meccsét ünnepelhette a céllal. Ramiro Pez rúgta magasra a labdát, Rory Lamont elvétette, az olaszok begyűjtötték, majd a nyitó vitte a célterületre a játékszert.

Néhány újabb büntetővel alakult ki a félidei 12-10-es skót előny; Paterson könyörtelen ítéletvégrehajtó volt, de Bortolussi ekkor is kihagyott egy büntetőt. A folytatásban a 62. percben már kialakult a végeredmény, a nézőknek csak a hatalmas küzdelem maradt, de nem mondhatni, hogy elégedetlenek lettek volna.

Csak az olaszok sajnálják, hogy a remek Hat Nemzetes szereplés után nem tudtak a legjobb nyolc közé jutni, pedig tavaszi idegenbeli győzelmük a Murrayfielden nagy reményekre jogosította fel őket. Skócia a D csoport győztesével játszik a folytatásban. ---- Wales öt célt vitt, csak négy ponttal kapott ki, így két bonussszal lett gazdagabb (ez a maximum), de kiesett a további küzdelmekből! 1991 után (amikor Szamoa tréfálta meg a walesieket) most másodjára ragad óceániai gárda miatt a csoportkörben a brit együttes.

Pedig jó formában lévőknek tűntek, de úgy látszik, a tavaszi Hat Nemzetes formát prolongálták őszre. Az első félidőben már a szigetország uralta a játékot, kezdve azzal, hogy Qera révén már a tizenharmadik percben bevitték az első célt egy hamisítatlan óceániai passzjáték után.

Négy perc múlva hasonló akció végén Delasau már a másodikkal robogott célba, majd Nicky Little két rúgásával már 18-3-ra vezetett Fidzsi. Sőt nemsokára a tolongás jól érte utol a futókat, és a második soros Leawerét tolták a célba. 25-3! Hidegzuhany Walesnek! Csak ezután ébredt fel a kelta gárda eléggé. Pophamet tolták a többiek a célterületre, de a tizenöt pontos hátrány elég tetemes volt.

A folytatásban a 44. percben Shane Williams tovább szaporította céljai számát, amikor megtáncoltatta Ratuvout, a Fidzsi-szigeteki fogót. De még mindig nyolcpontos hátrányban voltak. Aztán négy perc múlva Gareth Thomas is célba ért, de Jones kihagyta a jutalomrúgást, és még maradt a Fidzsi-szigeteki előnyből három pont. De már csak három! És meddig?

Újabb három perc elteltével a walesi tolongás biztosan hozott le egy bedobást, több hullámmal nyomták vissza a védőket, majd a szélső Mark Jones újabb labdával robogott a célterületre! Jones most nem hibázott, 29-25 Walesnek. Mindenki azt várta, hogy most teljesen összeomlik a Fidzsi-szigeteki csapat, de nem ez történt. Little belőtt egy büntetőt, majd még egyet, és már újra szigetország válogatottja vezetett.

Az utolsó tíz percben főleg a Fidzsi-szigetekiek rohamoztak, jól folyt a labda kézről kézre, de Martyn Williams elcsente azt, és visszavette a vezetést. Jonesnak nem ment a rúgás, de 34-31 volt mégis Wales javára. Az ultimót viszont a fidzsi válogatott tette le; megszerezték a kezdőrúgást, Ratuvou tört át, de levitték. A Fidzsi-szigetekiek folytatták a kétségbeesett rohamokat, és a végén, Dewes célja után a walesiek estek kétségbe – az óceániai válogatott harmadszor jutott a legjobb nyolc közé.

Tavalyelőtt, amikor Wales Grand Slamet nyert (veretlenül vitte haza a Hat Nemzetet), egy lelkes szurkoló...öncsonkítást hajtott végre...ott! Most mi lesz Cardiffban és környékén? ---- Az ausztrálok gy laza, 13-0-ás félidő után hat célt azért bevittek Kanadának. Mitchell kettőt vállalt a hatból (már ötnél jár a vb-n), Latham Freier, Baxter és George Smith vitte a többi célt. Nem mutatott nagy játékot a Wallabik csapata, de a jövő héten, ugye, visszavágó Anglia ellen. ---- Már a második perc elején bent volt az első újzélandi cél. Dumitrast levadászták a lábáról, McAlister átlépett, Sivivatu bevitte.

És a románok mind megsüthették, mert amit az All Blacks főzött, azt mind megették. Nos, nem élünk vissza az olvasók türelmével, mert tizenhárom cél történetét egyesével nem írjuk le.

Célszerzők: Rokocoko 3 (már megint), Toe'ava és Sivivatu 2-2, Evans, Mauger, Hore, Masoe, C. Smith, Howlett 1-1. Jól robogott az új-zélandi háromnegyed! 11 cél tizenháromból, az nem semmi. Howlett így újabb céllal gyarapította gyűjteményét, de Rokocoko a nyomába eredt.

A románok célját Tincu vitte. Új-Zélandra a D csoport másodikja vár a nyolc között, akárki lesz is az, nem lesz könnyű dolguk. De illik is, hogy egy vb-n azért a negyeddöntőben elkezdődjön egy csapatnak a torna végre!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik