Ötödször is a Leicester nyerte az angol rögbi-bajnokságot!

Velkovics VilmosVelkovics Vilmos
Vágólapra másolva!
2007.05.13. 19:17
Stílusos játékkal, esélyt nem adtak a Tigrisek a Gloucesternek a Premiership, az angol bajnokság döntőjében. A Leicester 44-16 arányban hengerelte le ellenfelét, így ők emelhették fel a serleget!. Az edző Pat Howard a meccs után már a következő összecsapásról, a Heineken Kupa (a rögbi Bajnokok Ligája) döntőjéről beszél.
A Tigrisek a bajnokok!
A Tigrisek a bajnokok!
A Tigrisek a bajnokok!
A Tigrisek a bajnokok!

A Gloucester edzője nagyon bízott háromnegyedeseikben, különösen Ryan Lambre, Anthony Allenre és James Simpson-Danielre számított. A meccs előtt úgy nyilatkozott, hogy ésszel, taktikázva lehet esélyük. Ennek ellenére a mérkőzést az első perctől kezdve a Leicester irányította. A tolongás csapatrész mind erőben, mind tudásban felülmúlta az ellenfelet. Ezt egészítette ki a két polinéz szélső, akiket sehogy sem tudott az ellenfél tartani.

A Gloucester tolongása végig alárendelt szerepet játszott. Mentségükre legyen mondva, hogy nélkülözték a vezéregyéniséget: Marco Bortolamit, akiről néhány órával a meccs előtt derült ki, hogy egy korábbi sérülése miatt nem játszhat. A helyettes kapitány Buxton pedig 16 perc után kézsérülése miatt kiállni kényszerült.

A Leicester szép stílusban játszott: rendkívül gyors fázisokat mutattak be. Hét-nyolc-tíz nyitott tolongással szétzilálták a Gloucester védelmét, majd nyitottak és kiadták a labdát. Hol a Fiji válogatott Rabeni (188 cm/106kg), hol pedig Tuilagi (185cm/113kg) iramodott meg.

A Gloucester 3-0-ig vezetett, majd gyakorlatilag nem is támadott. Szerepük végig a védekezésre korlátozódott. Az első célt Murphy, a leicesteri irányító szerezte, amikor a labdával becsúszott, vagy inkább bekúszott a vonalon belülre. A videobíró adta meg a célt.

A játékrész második felében a Tigrisek aztán sebességet váltottak: nyolc perc alatt két célt is vittek (Tuilagi és Corry). A játékrész végén a Tigrisek előnye már behozhatatlan volt: 6-22.

A második félidőre a meccs már eldőlt. A 45 percben célt vitt a tizes Andy Goode, majd ismét Tuilagi és Jennings volt eredményes. A Gloucester erejéből egy becsületcélra futotta: Lamb egy elcsípett labdából vitatható célt vitt, de a videobíró megadta. Az utolsó percben aztán Lewis Moody állította be a végeredményt:

A mérkőzés legjobb játékosának a szamoai Alesana Tuliagit választották, esélyes volt még a csapatkapitány Martin Corry is.

A Leicester Tigers az angol kupát és a bajnokságot már megnyerte. Jövő hét végén a Heineken Kupa döntőjét vívják. Ha sikerült mindhárom kupát begyűjteniük, akkor történelmet írhatnak: a triplázás még soha senkinek nem sikerült!

PREMIERSHIP, ANGOL ÉLVONALBELI RÖGNI-BAJNOKSÁG:

DÖNTŐ:
Leicester Tigers – Gloucester Rugby 44-16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik