Vízilabda: a Széchenyi Bank állt az FTC pólósai mellé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.16. 18:08
Névadó szponzorra lelt a Ferencváros élvonalbeli férfi vízilabdacsapata: a gárda a jövőben Széchenyi Bank-FTC néven száll medencébe.

Az ob I-ben jelenleg a bennmaradásért harcoló zöld-fehérek új támogatója és a pólós szakosztály vezetése csütörtökön sajtótájékoztató keretében írta alá a megállapodást, amely másfél évre szól.

Ambrus Tamás, az FTC szakosztályelnöke, egykori sokszoros válogatott kapus elmondta, hogy régóta kerestek olyan partnert, amely a hátteret garantálja, megerősíti a szakosztály anyagi biztonságát.

„Hosszas bizonytalanság után biztató jövő elé nézünk és reménykedhetünk benne, hogy a huszonkétszeres bajnok pólóscsapat hírnevéhez méltó helyzetbe és helyre kerül ismét" – mondta Ambrus Tamás.

Lakatos Zsolt, a Széchenyi Kereskedelmi Bank üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a százszázalékos magyar tulajdonban lévő pénzintézet megfelelőképpen patinás klubot keresett és talált is.

„Tudjuk, hogy nem a tabella csúcsán van most a csapat, de elindult felfelé és hisszük, hogy rövid időn belül az ország egyik legjobb együttese lesz megint a Fradi" – nyilatkozta Lakatos Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik