Vízilabda Volvo-kupa: trófeát érő diadal a horvátok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.14. 20:23
null
Német Toni (12) két góllal járult hozzá a magyar győzelemhez (Fotó: Reviczky Zsolt)
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja a felújított Szőnyi úti uszodában 9–6-os győzelmet aratott Horvátország ellen, ezzel a 3. forduló eredményeitől függetlenül már biztosan megnyerte a IX. Volvo-kupát.

Vámos Mártont századik, Varga Dénest kétszázadik, Madaras Norbertet pedig háromszázadik válogatott mérkőzése alkalmából köszöntötte Kemény Dénes a mérkőzés előtt – az ünneplés aztán a vízben is folytatódott, mert a magyar nemzeti csapat ellentmondást nem tűrően pólózva szerzett jelentős előnyt két negyed alatt.

Decker Attila kapuja előtt igen jól működött a védekezés, így a horvátok az első negyedet szerzett gól nélkül hozták, a mieink azonban egy Salamon-duplával 2–0-ra meglépett. A második negyed elején Német Toni harcolt ki és lőtt be azonnal egy fórt, a horvátok először 3–0 után adtak magukról életjelet – Maro Jokovic gólja közel tizenkét perces gólcsendet zárt le.

A mérkőzés összképe ettől még igen kellemes volt, hisz a szépítő gólra újabb magyar találatok jöttek: Varga Dénes emberelőnyből köszönt be kétszer is, a vendégek ugyan szereztek még egy gólt a nagyszünet előtt, de így is 5–2-es hátrányban voltak.

A harmadik negyedet Jokovic kezdte góllal (a reklamáló Benedek Tibor pedig egy sárga lappal – korábban már horvát kollégája is kapott egyet), de közelebb nem tudtak jönni a horvátok, mert a fantasztikus formában vízilabdázó Salamon Ferenc óriási góllal megint leszakította őket. Maradt még egy Vámos–Sukno gólváltás – a záró játékrész előtt három volt a magyar előny (7–4).

Hogy teljesen ne legyünk azért nyugodtak, arról gondoskodtak a 7–5-re felkapaszkodó horvátok, ám Szivós Márton kulcspillanatban elengedett egy „kacsázó” lövést, melynek végén a labda a jobb alsóban táncolt, 8–5. Németh Toni kevesebb, mint négy perccel a vége előtt 9–5-re növelte az előnyt, ezzel pedig már „célba kellett érni". Sikerült is, mégpedig simán: a kiváló védekezéssel előrukkoló magyar nemzeti csapat végül 9–6-ra győzött Horvátország ellen, ezzel egyedüli csapatként maradt százszázalékos a Volvo-kupán, ezzel pedig el is hódította a trófeát!

A Volvo-kupa délutáni mérkőzésén Colleen Bell amerikai nagykövet is tanúja volt annak, hogy az Egyesült Államok gólgazdag mérkőzésen ikszel Kanadával.

FÉRFI VÍZILABDA VOLVO-KUPA
2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 9–6
(2–0, 3–2, 2–2, 2–2)
Laky uszoda, 1200
néző. Vezette: Terpenka (kanadai), Colominas (spanyol)
MAGYARORSZÁG:
DECKER A. – Erdélyi, VARGA DÉNES 2, Madaras, Bedő, SALAMON F. 3, Decker Á. Csere: Szivós M. 1, Angyal, Vámos 1, Manhercz K., NÉMET T. 2
HORVÁTORSZÁG:
Pavic – Goreta, Sukno 2, Buslje, DOBUD 1, Obradovic, JOKOVIC 2. Csere: Macan, Loncar 1, Buljubasic, Viskovic
Gól – emberelőnyből:
9/4, ill. 12/3
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/0
Kipontozódott:
Decker Á. (18. p.), Angyal (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
– Jók vagyunk, ez azért kiderült elmúlt két évben is, a horvátok azóta nem nagyon tudták megverni a magyar válogatottat, pedig látszott, milyen agresszivitás volt mindkét csapatban, szerettek volna legyőzni minket. Büszke vagyok az eredményre, ugyanúgy örültem, mint bármelyik világliga-győzelemnek. Kifejezetten jó dolgokat csináltunk támadásban és védekezésben is. Ezek a mérkőzések erősítenek bennünket, és bár nem egygólos meccs volt, nagyon nagy munka volt, hogy a háromgólos különbséget kiharcoljuk. A védekezésünk jól működött, az emberhátrányunkon változtattunk péntekhez képest, az is jól sikerült, s mindkét mérkőzésen jó kapusteljesítményt láttam. A legkevésbé tapasztalt játékosunk, Német Toni is fantasztikus meccset játszott, ez is mutatja, kellenek a nehéz találkozók ahhoz, hogy a fiatalok felvegyék a ritmust.
A horvát válogatott kapitánya, Ivica Tucak nem jelent meg a mérkőzés utáni kötelező sajtótájékoztatón.

A 2. forduló másik mérkőzésén: Egyesült Államok–Kanada 11–11
(2–2, 3–1, 3–5, 3–3)

A VASÁRNAPI PROGRAM
Horvátország–Egyesült Államok 10.30
Magyarország–Kanada 12.30

A PÉNTEKI EREDMÉNYEK
Horvátország–Kanada 11–5 (3–1, 1–1, 4–2, 3–1)
Magyarország–Egyesült Államok 21–11 (7–4, 4–2, 5–1, 5–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik