Vízilabda: Varga Dénes az év játékosa egy szaklapnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 10:34
null
Varga Dénes lett az év játékosa a Total Waterpolo nemzetközi szaklap szavazásán (Fotó: Szabó Miklós)
A férfiaknál Varga Dénest választották az év legjobb vízilabdázójának a Total Waterpolo nemzetközi szaklap szavazásán. A szakemberek, a média és a közönség voksainak összegzése alapján a nőknél Keszthelyi Rita a második lett.

 

A vlv.hu hétfői beszámolója emlékeztet, hogy a szavazást harmadik éve szervezi meg a Total Waterpolo. Mindkét szakágban – férfi és női – 30 szakembert kértek fel a voksolásra, ők csak saját szakáguk legjobbjaira szavazhattak. Mindenkinek a legjobb öt játékost kellett sorrendbe állítania, s az egyes vízilabdázók ennek alapján 5, 4, 3, 2 és 1 pontot kaptak. A média felkért képviselői, 18 szerkesztőség, illetőleg szakíró – Magyarországról a vlv.hu – mindkét szakág képviselőire leadhatták szavazataikat, ugyanolyan pontozásos rendszerben, mint a szakemberek.

A játékosok összesített pontszáma úgy alakult ki, hogy a fenti módon kialakult pontszámokhoz hozzáadták a közönségszavazás végeredményét. Voksolni a neten lehetett, a pontszámok itt a következők voltak a helyezések sorrendjében: 25, 20, 15, 10, 5.

A nőknél a közönségszavazást Keszthelyi Rita nyerte Gurisatti Gréta előtt. A két magyar az interneten leadott voksoknak összesen több mint 56 százalékát „vitte el”.

A férfiaknál Varga Dénes játéka a közönségnél egyértelmű első helyet eredményezett, „Dumi” a netes voksok 52,43 százalékát zsebelte be, megelőzve a német Marko Stammot (11,32 százalék) és Francesco Di Fulviót (10,38 százalék). Összesítésben óriási volt a verseny az olasz világbajnok Di Fulvio és Varga Dénes között, utóbbi végül nyolcpontos előnnyel diadalmaskodott.

A nőknél az amerikai Ashleigh Johnson nagy előnnyel nyerte az összesítést, a Keszthelyi Rita a spanyol Roser Tarragót megelőzve lett második.

„Nagyon örülök ennek a díjnak. A vízilabda-pályafutásom – talán mondhatjuk – utolsó szakaszába lépve sikerült egy olyan szezont produkálnom, olyan teljesítményt nyújtanom, amivel bezsebelhettem ezt az elismerést. Talán nem kell ecsetelni, hogy milyen sikeres szezonon vagyunk túl a Fradival. Látni kell, hogy sokan a válogatottbeli szereplést tartják a legfontosabbnak egy adott szezonban és ezen a téren nekem nem sikerült bizonyítanom, így külön nagy elismerésnek tartom ezt a díjat” – mondta a vlv.hu-nak a Bajnokok Ligája-győztes pólós, aki kiemelte: nagyra értékeli, hogy megnyerte a közönségszavazást.

A szavazás élcsoportjának végeredménye
férfiak

1. Varga Dénes 159 pont
2. Francesco Di Fulvio (olasz) 151
3. Felipe Perrone (spanyol) 58

nők
1. Ashleigh Johnson (amerikai) 121
2. Keszthelyi Rita 84
3. Roser Tarrago (spanyol) 82

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik