Vízilabda: nagy hiányzók – Märcz Tamás keretet hirdetett

waterpolo.hu waterpolo.huwaterpolo.hu waterpolo.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 15:44
null
Märcz Tamás kihirdette szezonbeli első keretét (Fotó: Nemzeti Sport)
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 14 játékost, akik részt vesznek az október 24-25-ei, budapesti edzéseken – adta hírül a waterpolo.hu.

 

Märcz Tamás így indokolta meg első szezonbeli keretének összehívását, valamint összetételét:

„Amint látható, ez egy meglehetősen bő keret. Elsősorban olyan játékosokat hívtam meg, akikkel még nem dolgoztam együtt, akikben hosszú távon látok potenciált. A keretedzést mindenképpen a Világliga-mérkőzések előtt akartam megejteni, ezért az októberi dátum.”

Fontosnak tartom, hogy legyen némi tapasztalatom ezekről a játékosokról a későbbi keretkijelölés előtt. Három olyan játékos található a most megnevezettek között, akiket már jól ismerek: Vogel Soma volt már keretedzésen, Kovács Péter és Német Toni pedig ott voltak velem az Universiade-n. Utóbbi két center meghívása mindenképpen indokolt, hogy az edzőmeccseken tudjuk gyakorolni.

„Kedden délelőtt kezdünk, ahol még ellenfél nélkül leszünk, majd kedd délután BVSC, szerdán délelőtt pedig a Ferencváros lesz a segítségünkre egy-egy kétkapus edzés erejéig. Vannak még játékosok, akikre kíváncsi vagyok, de tekintettel arra, hogy azon a héten Bajnokok Ligája forduló is lesz, ezekből a csapatokból, a Szolnokból, az Egerből és az OSC-ből nem hívtam meg senkit, nem akartam őket elszakítani közvetlenül a meccsük előtt – de a jövőben biztos találok arra alkalmat, hogy ott legyenek majd a keretedzéseken vagy akár közvetlenül valamelyik évközi válogatott mérkőzésen.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT 14 FŐS KERETE
Kapusok:
Csoma Kristóf (MVLC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Kovács Péter (BVSC), Lajkó Márton (PVSK), Nagy Ádám (MVLC), Nagy Márton (Szentes), Német Toni (FTC), Kiss Bálint (Honvéd), Pellei Frank (Szentes), Sántavy Máté (Kaposvár), Vadovics Viktor (MVLC), Várnai Kristóf (BVSC), Vogel Simon (UVSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik