Vízilabda: „Ezekben a vészterhes napokban válik felnőtté a sportoló!”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 14:44
null
Csernus Imre nem aggódik a női vízilabda-válogatott játékosai miatt (Fotó: Mirkó István)
Dr. Csernus Imre pszichológus interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben női vízilabda-válogatottunk kapcsán elárulta, hogyan készülnek a tokiói olimpiára.

 

„Kétszer beszéltem a közelmúltban Bíró Attila szövetségi kapitánnyal, utóbb akkor, amikor Thomas Bach bejelentette, hogy 2021-re csúszik a tokiói olimpia” – mondta dr. Csernus Imre, aki szerint Keszthelyi Ritáék most könnyebben megbirkóznak a hirtelen támadt céltalanság és tétlenség okozta kihívásokkal – hála az előző évek közös munkájának.

„A lányok ebből a szempontból előnyben vannak, mert az utóbbi két évben, amióta konkrétan Tokióra készülnek, folyamatosan arra kondicionáltam őket, hogy mindig a soron következő pillanat a legfontosabb. Tehát: tudatosan az itt és most jelenti a célt, erre kell készülniük, nem pedig valami homályos, hónapok, esetleg egy év múlva bekövetkező eseményre, mint amilyen az olimpia. Ezt vertem beléjük az eltelt két évben, nagyon sok beszélgetésen keresztül, sőt leírva is. És ennek hozadékaként meggyőződésem, hogy többségük megfelelően fog reagálni erre az előre nem látott helyzetre. Persze lesznek olyanok, akik megijednek, hogy most mi lesz, hogyan lesz, de általában az ilyen krízishelyzetek mutatják meg, ki mennyit ér, ki mennyire erős lélekben” – tette hozzá a szakember, aki korábban a férfi kézilabda-válogatottnál is dolgozott.

„Dehogynem! – válaszolta Csernus arra a felvetésre, hogy az olimpia elhalasztása nem teszi-e céltalanná az élsportolók életét. – Pontosan erre lenne gyógyszer az itt és most szemléletének tudatos kialakítása, ami – el kell ismernem – rettenetesen nehéz. Eddig ugyanis a sportolónak mindig mások mondták meg, hogy mit kell csinálnia, úgyszólván felesleges volt az önálló gondolkodás, most azonban elveszett ez a mankó, neki kell rögtönöznie. Ha úgy tetszik, ezekben a vészterhes napokban válik felnőtté a sportoló! Ennek a koronavírus-járványnak ez a szimbolikája; mostantól fogva a sportoló önmagáért vállal felelősséget, nem mások – edzők, sportvezetők, menedzserek – teszik ezt meg helyette. Ki kell alakítaniuk a saját életüket. Persze rengeteg sportoló elbukik, de akik erősek, azok megacélozódva kerülnek ki ebből a példa nélküli helyzetből.”

Csernus elárulta, eddig csupán egy játékos kereste őt fel a válogatottból.

„Nem is csodálkozom ezen, most még mindenki az aktuális bevásárlásával van elfoglalva vagy nyalogatja a se­beit. Majd ha telik-múlik az idő, és egyre többen bizonytalanodnak el, akkor igen! Egyvalaki már feljött hozzám, és hosszasan elbeszélgettünk, egy lány a vízilabda-válogatottból, de hogy kicsoda, azt nem fedhetem fel. És azt kell mondanom, megkönnyebbülten távozott, sokkal jobb hangulatban, mint ahogy érkezett” – nyilatkozta Csernus.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik