Vízilabda Eb: „Pörögjön a láb, most már pörögni kell!”

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 14:05
null
Jó hangulatú edzésekkel készült a válogatott (Fotó: Roska Emese Boglárka)
Péntek esti és szombat déli edzéssel hangolt a spanyolok elleni, 22.15-ös Európa-bajnoki nyitányra a magyar női vízilabda-válogatott Barcelonában.

 

 

„Várj, eltalálom a labdát” – szólalt meg az egyik kapu mögül Gangl Edina. „Good luck” – jegyezte meg a félpálya környékén, a célba vett labda mellett lévő Keszthelyi Rita. A kapustársnak végül nem volt szerencséje, mert ha kevéssel is, de elvétette a labdát. A kis életképből is látszik, a kemény munka mellett is oldott hangulatban zajlott a női vízilabda-válogatott utolsó előtti, péntek esti edzése. Eredetileg egyébként délután gyakoroltak volna a mieink, ám a szombat 22.15-ös, spanyolok elleni meccs és a mediterrán életritmus jegyében sikerült későbbire cserélni az edzésidőpontot, s a versenymedencében szállt vízbe az együttes.

„Csak a szokásos, gyorsítás, lábtempó, ilyenkor már erről szól a munka” – vázolta a penzumot Bíró Attila szövetségi kapitány, aki segítővel, Tóth Lászlóval és Áts Bertalannal megdolgoztatta a csapatot a spanyol éjszakában. „Pörögni, pörögjön a láb, most már pörögni kell” – biztatta a kapitány egy-egy részfeladatnál a játékosokat, majd az edzés végére vízbe küldte Áts Bertalant is, aki az egyenlő létszám elleni, illetve a hátrányos helyzetekben segített szimulálni a várható meccsszituációkat.

Míg a péntek esti tréningen gyakorlatilag a helyi erők zavarták ki a társaságot a vízből – az egyik szervező jelzésértékűen szedegette össze a parton lévő labdákat, miközben a válogatott még javában gyakorolt –, szombat délelőtt a meccsnapnak megfelelően szinte fakultatív jelleggel zajlott az edzés.

Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta például versenyt úszott az egyik hosszon a medencében keresztbe tempózó kapitánnyal, aki legyőzte tanítványait. Gurisatti mindezt a tőle megszokott széles mosollyal és egy „Hadd legyen Birgének is sikerélménye” mondattal nyugtázta.

 

Az önmaguknak szabott feladatok között néhányan azzal próbálkoztak, hogy eltalálják labdával a plafont, aztán már majd’ mindenki a kapura célzott. Gyöngyössy Anikót tömték labdával centerben, más nyújtott az edzés végén vagy gyúratta magát. S persze mindenki biztatta a másikat, a jó megoldások után felhangzott a „Szép volt!” felkiáltás.

„Minden oké” – felelte mosollyal a hogylétet firtató kérdésre a csapatkapitány Keszthelyi Rita. Este, 22.15-kor már élesben, a spanyolok elleni rajton mutathatja meg a csapat, mennyire rendben van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik