Bíró Attila: Bízom benne, a második hétre mindenki ellen lesz esélyünk

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 10:54
null
Bíró Attila szerint most kell megfeszülni, hogy később mosolyoghassanak (Fotó: Tumbász Hédi)
Semmilyen nyomás sincs a csapaton, a lányok felszabadultan játszanak majd a barcelonai Európa-bajnokságon, állítja Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

Zseni a fedélzeten
Amelyik poszton Keszthelyi Rita szerepel, arról nyugodtan mondhatjuk: jól áll a magyar válogatott, márpedig ő a lövők egyike. A világ egyik, ha nem a legjobb játékosának tartott Keszthelyi formája alapvetően meghatározza a magyar együttes teljesítményét, de egyre inkább gólerős társ az olykor centerben felbukkanó Gurisatti Gréta. Fontos azonban, hogy a védő Garda Krisztina, a bekkposzton is számításba vett Csabai Dóra, Illés Anna és Szücs Gabriella, továbbá a szélsők, Szilágyi Dorottya, illetve a jobb oldalon Leimeter Dóra és Horváth Brigitta is felzárkózzon a két gyorstüzelőhöz, hogy ne legyen egy-két emberes, így könnyebben semlegesíthető a támadójáték.

– Hosszúnak tűnt, mégis elrepült a felkészülés hat hete. Hogy sikerült?
– Ahogyan terveztük, mindössze egy-két gyakorlás után kellett felemelnem a hangomat. Az más kérdés, hogy a hat felkészülési meccsen nem kaptam vissza az elvártakat, de a hollandiai torna az eredmények dacára már jobban alakult. Felraktunk egy-két kockát a piramisalapra, bízom benne, hogy a hétvégén is folytatjuk az építkezést, a második hétre pedig úgy összeáll a játék, hogy mindenki ellen lesz esélyünk.

– Mi hiányzott eddig?
– Ritkán mondok ilyet, de szükség lett volna még néhány mérkőzésre, hogy csiszoljuk a játékkapcsolatokat. Amikor átvettem a csapatot és Európa-bajnokságot nyertünk, hosszú ideje működtek ezek, a mostaniak viszont még csak épülnek, és hiába vívtunk idény közben tizenkét meccset, van még mit tökéletesíteni.

– Mennyire érezteti hatását, hogy a tavalyi hazai vébé miatt egy évvel később kezdhette el a fiatalítást?
– Le tudtuk dolgozni a hátrányt, ám nyilván a legtöbb csapat előttünk jár, régebb óta dolgoznak együtt. Az esélyesek közül a miénk a legalacsonyabb átlagéletkorú együttes. A játékosaink egy része fiatal, jó értelemben véve gátlástalan, vagány, és nem érték még csalódások a nemzetközi porondon. Másrészt hatan részesei voltak a két évvel ezelőtti Eb-diadalnak, bennük megvan a szükséges tapasztalat és a sikerélmény. Ezt kell összemixelni, de megvan a szükséges csapatszellem és -kohézió.

Az Eb keret
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Tóth Eszter (BVSC-Zugló Diapolo)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Parkes Rebecca, Szücs Gabriella (mind UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics), Gyöngyössy Anikó, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC), Illés Anna (Berkeley, amerikai)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.)

– Kivel dolgoztak a mentális összecsiszoláson?
– Csernus Imre foglalkozott a lányokkal, egyéni és csoportos tréningeket is tartott, a segítőimmel én is mindent megtettem, de a játékosok maguk között tudják a leginkább kialakítani az összhangot. Keszthelyi Rita személyében remek csapatkapitányunk van, aki egyre érettebb a szerepre, hátára veszi az együttest.

– Kellett elemezni a tavalyi vébénegyeddöntőt, a Kanada elleni vereséget?
– Nem, egyáltalán nem néztük meg, és nem is beszéltünk róla, legfeljebb a tanulás miatt. Mindenkinek lehet gyengébb meccse, az előző év nem határozza meg a mostanit.

– A két évvel ezelőtti Eb-arany inkább kiindulópont? Foglalkoznak azzal, hogy most címvédőként szerepelnek?
– Belgrádra sem gondolunk. Nemrég edzői konferenciára készítettem anyagot, akkor néztem bele a meccsekbe, de annyit változott és fejlődött a női vízilabda, hogy nem érdemes visszanézni rá. Ami pedig a címvédést illeti: nemzetközi sajtótájékoztatónk volt Barcelonában, a médiaeseményeken vetődik fel, hogy aranyérmesként szerepelünk, egyébként nem gondolunk rá. Semmilyen nyomás sincs rajtunk, felszabadultan játszunk majd.

– Nincs ebben némi zabolátlanság is?
– Egy-két játékost talán vissza kell fogni, ugyanakkor a többséget inkább biztatni szükséges. A jobb oldalunk például visszafogott volt a felkészülés során, ám az utóbbi mérkőzéseken kezdtek magukra találni és játékba lendülni.

– Mennyire lehet formába hozásra használni a csoportkört?
– Minden meccsből igyekszünk tanulni, viszont a németek, a szerbek vagy a törökök ellen kötelező győzelmet kell aratnunk – előfordul, nemhogy taktikailag nem tudunk előrelépni, még egy erős edzés is többet érne… Viszont alakulhatnak úgy a keresztbeverések, hogy számítson a gólkülönbség, ezért minden összecsapáson oda kell figyelnünk.

A magyarok programja
B-csoport
Szombat
22.15: Spanyolország–Magyarország
Vasárnap
14.00:
Magyarország–Törökország
Kedd
15.30:
Magyarország–Szerbia
Csütörtök
20.30:
Magyarország–Oroszország
Szombat
15.30:
Magyarország–Németország

– Mire lehet képes a csapat?
– Mivel a tokiói olimpia a fő cél, jelentős áldozatokat hoztunk. És most nem azokra gondoltam, akik szülnek, hanem mondjuk Bujka Barbarára, aki mellé találni kell még egy vagy két, nemzetközi szinten is jó centert, de mondhatnám a kapusposztot vagy a jobb oldalt is. Van néhány fiatalabb játékos, például Antal Dóra vagy Vályi Vanda, aki sérülés miatt hiányzik, velük még erősebb lehet a keret. Mindenesetre nem azért van magasan a léc, hogy alatta sétálgassunk, és nem csak azért akarunk jól szerepelni, mert ezt kívánja meg a magyar vízilabda. Tehetséges, jó játékosaink vannak, profi és felkészült a stáb, minden támogatást megkapunk a szövetségtől. Azt szeretném, hogy az Európa-bajnokság végén ne legyen bennem hiányérzet, hozza ki magából a maximumot a keret. Ha pedig gyengébb, még mindig lehet változtatni, mert van tartalék a magyar női vízilabdában – ha nem is sok, de van.

– Hogyan viseli, hogy a csapatépítés olykor az eredményesség rovására megy?
– Az olimpia jegyében eszközöltünk jelentős változtatásokat, ám még a kísérletezés jegyében sem könnyű elszenvedni egy-egy pofont. Mindent megteszünk a sikerért, a hét elején például éjfélig edzettünk – csak éjszakai műszaknak hívtuk, de úgy gondoltuk, ha a spanyolok elleni szombat késő esti meccsnapra csak a reggeli időpontja lesz jól beállítva, már megérte. Most kell megfeszülni, hogy később mosolyoghassunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik