Vízilabda: „Benedek Tibor méltó névadója lenne a Duna Arénának”

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 16:44
null
Benedek Tibor Schmitt Pál szerint is méltó névadója lehet a Duna Arénának (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, az Emmi javaslatára a kormány dönthet arról, hogy a Duna Aréna a jövőben Benedek Tibor nevét viselje. A Nemzeti Sport felhívása, mely szerint a csütörtökön súlyos betegségben elhunyt, játékosként többek között háromszoros olimpiai bajnok, edzőként pedig világbajnok Benedek Tiborról nevezzék el a Duna Arénát, nyitott fülekre talált, s információink szerint az Emmi hamarosan a kormány elé is terjeszti javaslatát, ha mindehhez az elhunyt sportoló közeli családtagja, például nagykorú örököse hozzájárult.

 

„Sok olyan korábbi sportoló, sikeredző van az országban, akiről már életében csarnokot neveztek el, a Duna Aréna névadásával kapcsolatosan csak azt tudom mondani, hogy Benedek Tibor méltó névadó lenne: hihetetlen szeretet vette körül a pályafutása során, és most, a sajnálatos halálát követően is” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottságtiszteletbeli elnöke.

Schmitt Pál (Fotó: Koncz György)
Schmitt Pál (Fotó: Koncz György)

„Hamarosan új tagot kell választani, és hála istennek a magyar sport bőséges választékot ad olyan sportemberek tekintetében, akik méltók lehetnek a Kárpáti György halála kapcsán megüresedett helyre – mondta Schmitt. – A kritériumok szerint hatvan év feletti, kiemelkedő sporteredményt elérő, és életművében a magyar sportot szolgáló személyt kell választanunk tizenkettedik tagnak. Nincs kőbe vésve, hogy ha vízilabdázó ment el, akkor vízilabdás személyiségnek kell átvennie a stafétát, de véleményem szerint van olyan vizes ember, aki méltó lenne az elismerésre, ilyen Faragó Tamás és Bodnár András is, de vívásban Pézsa Tibor és Sákovicsné Dömölky Lídia, birkózásban Hegedüs Csaba, öttusában Németh Ferenc és Török Ferenc, míg az evezős sportból Pap Kornélia neve is felvetődött már az ezt megelőző szavazások során. A szavazást Szabó Tünde államtitkár asszony hívja majd össze, ám hogy mikor, még nem tudjuk. A törvény nem ír elő semmilyen határidőt, de akkor lenne teljes a Nemzet Sportolója család, ha ismét tizenketten lennénk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik