ROSKA EMESE BOGLÁRKA (KVANGDZSU) 2019.07.15 08:44 Frissítve: 2019.07.15 09:43

Vizes vb: Nagyon jó helyre várom magunkat – Nagy Viktor

A nem hagyományos, azaz kvótaszerző világbajnokságon a döntővel előre kiegyezne Nagy Viktor, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, aki szerint a tavalyihoz képest jóval komplettebb a csapat. A mieink hétfőn, azaz ma délelőtt 10.50-kor kezdenek, az ellenfél Új-Zéland.

Nagy Viktor szeretné, hogy az áldozathozatalnak legyen értelme (Fotó: Derencsényi István)

 

– Milyen gondolatokkal várja a világbajnokságot?
– Jók a megérzéseim, rendben lesz a csapat, de azért ez mindig a versenyen, menet közben derül ki. Már csak azért is várom, mert nem hagyományos világbajnokság következik, hanem a kvóta a tét, ez pedig fokozza az izgalmakat.

– Ennek tükrében van olyan eredmény, amit előre aláírna?
– Mivel a döntős biztosan kiharcolja a tokiói olimpiai indulás jogát, a fináléba kerüléssel azonnal kiegyeznék.

– Képes is lehet rá a válogatott az eddigi szereplést, például az Európa-kupa-győzelmet látva?
– Sosem szerettem tippelni, nem is szoktam sportfogadást kötni – a fogadóirodák éppen abból élnek meg, hogy nem lehet megtippelni az eredményt, hiszen bármi megtörténhet. Nagyon jó helyre várom magunkat, ám minden az aznapi teljesítményen múlik, hogyan ugrunk vízbe. Az összes ellenfelet komolyan kell venni, nincs olyan, hogy valakit tutira legyőzünk, Kanadát vagy Japánt sem szabad lebecsülni. Hátradőlni akkor lehet, ha egy perc van hátra, és négy gól a különbség a javunkra. Rendben, nyilván Új-Zéland vagy Dél-Afrika nem okozhat gondot a csoportban, de a spanyolokkal nehéz dolgunk lesz. Ők is, mi is, meg mindenki kvótát akar szerezni.

– Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek ebben a harcban?
– Sokan mondják a szerbekre, hogy több jó játékos pihentetése miatt nem komplettek, ugyanakkor nem lehet őket leírni, a horvátok, az olaszok, a spanyolok és görögök pedig egységesek, erősek.

– Ahogyan a magyar válogatott is? Mennyire más most, mint a tavalyi Európa-bajnokság előtt volt?
– Varga Dénes és Hárai Balázs csatlakozásával sokkal komplettebb lett a csapat, de azért a Barcelonában szereplő játékosok is fejlődtek a klubjukban az elmúlt egy évben. Maga a válogatott is összeért a felkészülés, illetve az Európa-kupa három napja során.

– Nem bánja, hogy Varga Dénes visszatérése után már nem irányítja csapatkapitányként a társaságot?
– Ugyan, egyáltalán nem okoz gondot, nem is voltak csapatkapitányi ambícióim. Nyilván tavaly helyettesítettem őt, de hozzá jobban illik a szerep, a támadásban is átlátja a játékot, rá­adásul ő irányít. Mindegy, hogy az alapfeladatom mellett van-e pluszpozícióm vagy sem, ha úgy érzem, hogy a csapat hasznára tudok lenni vele, elmondom a meglátásaimat.

– A visszatérésükkel mennyivel alakult át a válogatott játéka?
– Sokat számít a rutinjuk is, no meg Dumival kiesett az irányító, aki nemcsak a góljaival, hanem passzaival és a meglátásaival is hozzájárult a teljesítményhez. Tavaly senki sem tudta átvenni ezt a szerepet. Hárai Pufi jelentőségét sem kell nagyon magyarázni, ha nem lő gólt, akkor tartja a pozíciót két-három méteren, kiharcolja a fórokat, ráadásul akcióból is be szokott találni. Ugyanakkor nem akarom erre a két játékosra kihegyezni a szereplést, hiszen egy csapat attól csapat, hogy nem két emberen múlik a teljesítménye. Fontos lesz, mire jut támadásban a két balkezes, Vámos Márton és Zalánki Gergő, akik védekezésben is nagyon hasznosak. Manhercz Krisztián elöl és hátul is sokat fejlődött, Bátori Bence is remekül tud blokkolni. Mezei Tamásnak nehéz éve volt, hosszabb kihagyás után tért vissza, de a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében jól játszott. A bekkjeinket sem akarom kifelejteni, fontos láncszemek, igaz, az új szabályok megkövetelik, hogy mindenki jól tudjon ember fogni.

– Néhány hete a közösségi oldalán posztolt az edzőtáborból, milyen furcsa a családja nélkül reggelizni. Hogy bírja, hogy majd' egy hónapig távol lesznek egymástól?
– A felkészülés időszakában is megéltük ezt, hiszen ők Szolnokon laknak, én meg Budapesten edzettem. A profi sportolói lét velejárója, a gyerekek is hozzászoktak, hogy így telnek a nyarak. Ugyanakkor ezért is szeretnék még jobb eredményt elérni: ha már ennyi áldozatot hozunk, legyen értelme. Tavaly nyáron azért is voltam bosszús, mert sokáig nélkülöztem a családomat, így még nehezebb volt feldolgozni az Európa-bajnoki nyolcadik helyet. Mindig győzni akarok, ám ez pluszmotiváció, hogy még jobb eredményt érjünk el Kvangdzsuban.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest). 

A VÍZILABDATORNA MENETRENDJE ITT!

2020.03.19 10:51:20

Vízilabda H. D.

„Szeretnénk elismerésünket és tiszteletünket kifejezni az egészségügyben dolgozóknak.”

2020.03.09 18:13:50

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A legutóbbi vb-n és két Eb-n ezüstérmes vízilabda-válogatott edzője elárulja azt is, mitől ennyire jók a spanyolok a csapatsportágakban.

2020.03.11 11:35:52

Vízilabda H. Á.

A FÉRFI OB I KÖZÉPSZAKASZÁNAK MENETRENDJE, EREDMÉNYEI, ÁLLÁSA.

2020.02.01 00:07:12

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Ezért is tetszik szebb helynek a világ, amikor a vízilabdás srácok aranyéremmel a nyakukban vigyorognak a dobogó tetején.

2020.01.28 00:16:41

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hodie mihi, cras tibi, azaz ma nekem, holnap neked.