Vizes vb: A kvótaszerzéshez újra lendületbe kell jönni – Zalánki

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 08:30
null
Zalánki Gergő úgy véli, jó, hogy a világligára másik csapat utazott, mint a vb-re (Fotó: Derencsényi István)
Zalánki Gergő szerint szépen sorban halad a férfi vízilabda-válogatott, ezért a csapatnak most a legfontosabb feladat a spanyolok elleni csoportrangadó a kvangdzsui világbajnokságon.

A női válogatott után szombaton a férfi-vízilabdacsapat is belakta a kvangdzsui uszodát. No, nem a versenymedencét, hiszen ott éppen strandvízilabda-mérkőzések zajlottak, így a lelátó melletti bemelegítő-medencébe csobbant a társaság. Miközben Németh Zsolt másodedző az úszógyakorlatokat irányította, megérkezett a FINA-s minőségben jelenlévő Kemény Dénes és Molnár Tamás is, de persze mindenütt ismerősök köszöntötték egymást.

A válogatott 13 fővel gyakorolt, hiszen a vb helyszínére már nem tartott az együttessel a Japánban még az edzéseket segítő Kovács Gergő. Az egy órát teljesen kihasználva úsztak, lőttek a játékosok, az ellenállást olykor nem a másik, hanem a parthoz rögzített gumikötél jelentette. Hangos csattanások jelezték a nagy lövéseket és a nem kisebb védéseket, illetve „oda, be!”, „úgy is van” kurjantások a sikeres megoldásokat.

„Végigutaztuk a pénteket, későn értünk a faluba, úgyhogy jólesett kicsit mozogni – kezdte Zalánki Gergő, a válogatott balkezes pólósa. – Itteni idő szerint este is lesz edzésünk, kell is, hogy szokjuk a nyitott uszodát. Furcsa, szűrt a fény, a napot nem látjuk, mert felhős az ég, ám közben furán világos van, folyton hunyorgok. Amúgy a vízben nem zavart, inkább a parton.”

A csapat pénteken utazott át Japánból, ahol kevéssel az érkezés után felkészülési mérkőzést vívott a hazaiakkal.

„Az ott töltött egy hét alatt szépen edzettünk, akklimatizálódtunk. Nagyon aranyosak és kedvesek voltak a házigazdák, mindenhez ceremóniát tartottak, ha megérkeztünk, ha elmentünk, jó élmény maradt az egész” – idézte fel mosolyogva Zalánki a múlt heti eseményeket.

A társaság most csak egy hetet töltött Japánban, a kvangdzsui világbajnokságon viszont hosszabb időre is jegyet válthat a felkelő nap országába, hiszen a világbajnokságon az olimpiai szereplés is a tét, az első két helyezett kivívja a tokiói részvétel jogát.

„Megszerezhetjük a kvótát, de az még nagyon messze van, sok mérkőzés van hátra. Egyelőre újra lendületbe kell jönni, és az első fontos megálló a spanyolok elleni meccs. Őket kell legyőzni, az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy csoportelsők legyünk, aztán szépen sorban haladunk.”

Az első fontos megálló előtt hétfőn magyar idő szerint 10.50-től még következik az Új-Zéland elleni „bemelegítés”.

„Mindig is kérdés, mi a kedvezőbb: ha vannak erősebb mérkőzések vagy nincsenek. Az A-csoport tagjaival, a görög, montenegrói, szerb hármas valamelyikével negyeddöntőzhetünk, kérdés, mi a jobb? Ha kicsit lazább meccseket vívunk, vagy keményebbeket és elfáradunk. Ha ők elfáradnak, ám meccsbe lendültek, mi meg kipihentebbek vagyunk, de nem volt erős összecsapásunk… Majd eldől, mi a kedvezőbb, ugyanakkor az jó, hogy a spanyolok előtt lesz egy könnyebb meccs, hogy lássuk a pályát, szokjuk a körülményeket.”

A minél jobb állapoton sokat segített, hogy a válogatottból 12-en nem szerepeltek a belgrádi világligán, azaz nyugodtan készülhettek, edzhettek.

„Játszottunk elég mérkőzést az idény közben, szóval nincs meccshiányunk, ráadásul összeszokott a csapat, sok edzőmérkőzést vívtunk. Én úgy gondolom, nagy segítség, hogy a világligára másik csapat utazott ki, egy hétig tudtunk keményen úszni, kondizni. Meccsből volt elég, edzésből annál kevesebb. Ugyanakkor csak utólag derül ki, jó volt-e így.”

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

A FÉRFI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI
A-csoport: Szerbia, Montenegró, Görögország, Dél-Korea
B-csoport: Ausztrália, Horvátország, Egyesült Államok, Kazahsztán
C-csoport: MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Új-Zéland, Dél-Afrika
D-csoport: Németország, Brazília, Olaszország, Japán

A C-CSOPORT PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Július 15., hétfő
9.30: Dél-Afrika–Spanyolország
10.50: Új-Zéland–MAGYARORSZÁG
Július 17., szerda
4.10: MAGYARORSZÁG–Spanyolország
5.30: Dél-Afrika–Új-Zéland
Július 19., péntek
1.30: Dél-Afrika–MAGYARORSZÁG
2.50: Új-Zéland–Spanyolország
A magyar csapat összes mérkőzését közvetíti az M4 Sport.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik