Varga Dénes: Az FTC a legnagyobb múltú, jelenű és jövőjű brand

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 11:35
null
Bombaerős kerettel vág neki az új szezonnak az FTC (Fotó: Koncz György)
Alighogy megünnepelte pályafutása egyik legnagyobb sikerét, a BL-győzelmet, máris új korszak kezdődött karrierjében: az olimpiai és világbajnok szélső ugyanis klubot váltott. Varga Dénessel beszélgetett a Nemzeti Sport.

 

 

– Említette, hogy családi ok miatt is választotta a Ferencvárost.
– Nem kell összeesküvés-elméletre gondolni, csak úgy gondoltam, jobb egy, mint három helyen lakni – válaszolta Varga Dénes, aki három évre írt alá a Ferencvároshoz, s ugyanennyi szezon után távozik Szolnokról. – Életvitelszerűen Szolnokon éltünk, ott járt a fiam óvodába, volt lakásunk Budapesten, és ha ide jöttünk, akkor besegített az anyósom Budaörsön. Egyszerűbb életre vágyott a család.


– Melyik volt hamarabb: ez az igény vagy a Fradi ajánlata?
– Azóta érik bennem, hogy erre vágyom, amióta megszületett az első fiam. Akkor is ez volt a fő motiváció, amikor eldöntöttem, hogy Rijekából hazajövök, bár ott a vége felé már nem éreztem annyira jól magam, mint most Szolnokon. Így Szolnokot nehezebb is volt otthagyni, de úgy éreztem, az elmúlt hét év kicsit cigányéletét most már kinőttük, nyugodtabb körülmények között szeretnék egy hasonlóan erős csapatban játszani.

BOMBAERŐS KERET

Ahogyan azt korábban megírtuk, Manhercz Krisztián, Nikola Jaksics, Szlobodan Nikics, Varga Dénes és Vámos Márton is az FTC-nél folytatja pályafutását, s a klub hétfői sajtótájékoztatóján Sedlmayer Tamás és Német Toni érkezését is bejelentették a zöld-fehérek. Az érkezők névsorát látva nem túlzás azt mondani, hogy bombaerős lesz az FTC, amely európai szinten is a legjobb csapatok közé tartozik. Nem véletlen, hogy Nyíri Zoltán operatív igazgató elmondta, a bajnokságban, a Magyar Kupában és az Európa-kupában is a döntő a minimális cél. A döntőkben pedig az, hogy minél többet nyerjen meg a Fradi.

– Kapóra jött a zöld-fehérek hívása.
– Szerencsés vagyok, ugyanakkor történt, amikor meghoztuk a döntést, hogy készen állunk magunk mögött hagyni, amit szeretünk. Ráadásul pont a Fradi keresett meg, a legnagyobb múltú, jelenű és talán jövőjű brand Magyarországon.

– Mennyire fájó a szolnoki búcsú?
– Az egész szezon nagyon jó emlék, és akkor is az lenne, ha nem nyertük volna meg a BL-t a végén. Érzelmileg kissé megviselt a megérkezés, furcsa volt besétálni ide. Az is átfutott az agyamon, remélem, nem várja el tőlem senki, hogy két nappal a BL-győzelem után már teljes mellszélességgel tudjam képviselni a Fradit. Aztán oldódott a hangulat, látom, nem vagyok rossz helyen itt sem, sőt.

– Önnek sem volt még BL-győzelme. Mekkora jelentőségű ez a siker?
– Közvetlenül az olimpiai és a világbajnoki cím mögé sorolom.

– Hiányzott ez a diadal?
– Nagyon. Főleg az után, hogy tavaly az én szerencsétlen megmozdulásom után veszítette el az esélyét a csapat a BL-győzelemre, és bár a többiek azt mondták, ezt mindenki elfelejtette, én sosem fogom. Úgy éreztem, tartozom ennek a csapatnak annyival, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a sikeréért.

BETELJESÜLT ÁLMOK

Négy szezon után távozik Szolnokról a világbajnok Vámos Márton, és visszatér Budapestre, hiszen a Vasasból igazolt a Dózsához, most pedig a Ferencvárosnál folytatja pályafutását. „Persze hogy hiányzott Budapest, hiszen ez a szülővárosom – kezdte a friss BL-győztes klasszis. – Budapest ingergazdagabb, de nem csak ez számított. Négy csodás évet töltöttem el Szolnokon, megszerettem, és úgy váltunk el, hogy mindent megnyertünk, minden álmunk teljesült. Úgy éreztem, eljött a váltás ideje. Nem játszottam sok klubban életem során, ez jó, és ahol játszottam, ott megbecsültek, és én is megbecsültem a klubot. Szeretném, ha ez itt is így lenne.”

– Nem volt teljesen egészséges.
– Ekkora tétnél az ember mindent félretesz. De tény, a bajnoki döntő utolsó meccsén nagyon szerencsétlen körülmények között a negyedik negyedben kaptam egy térdest a jobb oldali bordámra és egy óriási rúgást a bal oldali bordámra. Egy hétig nem tudtam edzeni, és utána is speciális tréninggel tartottuk formában az izomzatomat. A BL hatos döntő hetében, hétfőn fogtam először labdát. Akkor mindent kompenzálni akartam, és izomláz lett az alkaromban, amit korábban nem tapasztaltam. Nem volt megfelelő a felkészülésem, nem voltam csúcsformában, de egyáltalán nem érdekelt, játszom-e, csak az, hogy jól tudjam szolgálni a csapatot.

– A Fradi lehet az új Szolnok?
– A Szolnok is építkezni kezdett, évről évre egyre jobb eredményeket produkált, és a mostani szezonra kiteljesedett. Valami ilyesmit kezdett el a Fradi is. Először a kiesés ellen küzdött, aztán kilencedik lett, majd háromszor negyedik. Most ugrott egyet a csapat, amit akkor ugrott a Szolnok, amikor először lett bajnok. Remélem, itt is ugyanezt eredményezi ez a lépés.

– Ha három év múlva valaki jó csapatot akar építeni, önt kell megkeresnie?
– Remélem, ezen is múlik, de nyilván nem hegyezném ki erre. Hét játékos érkezik, mindannyian jók és rutinosak, ennek kell összeállnia egy olyan masszává, ami mindent bekebelez.

FTC 2017–2018 (AZ ELŐZŐ SZEZONBAN: 4.)

Érkezett: Nikola Jaksics (szerb, Partizan Beograd), Manhercz Krisztián (ContiTech-Szeged-Diapolo), Sedlmayer Tamás (ContiTech-Szeged-Diapolo), Szlobodan Nikics (szerb, A-Híd-OSC-Újbuda), Német Toni (A-Híd-OSC-Újbuda), Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép)

Távozott: Marko Avramovics (szerb, ZF-Eger), Marko Csuk (szerb, ?), Dőry Farkas (Miskolc), Tóth Márton (?), Vogel Simon (?)

Edző: Varga Zsolt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik