Universiade: maratoni ötöspárbaj után bronzot nyertek a férfi pólósok

2019.07.14. 14:10
null
Bronzérmet nyert a magyar válogatott az Universiadén (Fotó: Madar Dávid/MVLSZ)
Maratoni ötöspárbajt követően bronzérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a felsőoktatásban tanuló sportolók olimpiájának tartott Universiadén.

 

 

A nápolyi esemény honlapja szerint a mieink jól kezdték az oroszok elleni helyosztót, az első negyed után 3–1-re vezettek, ám a rivális a nagyszünetre egyenlített (5–5).

A harmadik negyedben az orosz csapat kétgólos előnyre tett szert, de a magyar együttes nem adta fel, 7–7-nél, majd 8–8-nál is utolérte ellenfelét, sőt, 2.40-nel a vége előtt ismét megszerezte a vezetést. Az izgalmak fokozódtak, ugyanis az oroszok ismét fordítottak, de a magyarok kevesebb mint egy másodperccel a vége előtt egyenlítettek (10–10).

Az ötöspárbaj egészen hihetetlen idegőrlő küzdelmet hozott, ugyanis nemhogy az első öt-öt kísérlet lett gól, hanem a következő hét párban is mindenki betalált. A mieink a sorozat közben kapust cseréltek, majd a 12. pártól ismét Kardos védett. A 13. párban aztán Várnai belőtte a maga ötösét, míg Guszarov próbálkozását Kardos kivédte.

A magyar küldöttség a harmadik érmét nyerte Nápolyban, mivel múlt csütörtökön Tóth Krisztián a harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 90 kilogrammos kategóriájában, míg a női vízilabdázók szombaton aranyérmet nyertek.

A 30. nyári universiadén 18 sportágban 127 ország csaknem nyolcezer sportolója, köztük 21 magyarországi felsőoktatási intézmény 105 hallgatója vett részt.

UNIVERSIADE
FÉRFI VÍZILABDA, BRONZMÉRKŐZÉS
Magyarország–Oroszország 10–10
(3–1, 2–4, 0–2, 5–3) – ötméteresekkel: 13–12

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03