MTI 2019.12.12 14:14 Frissítve: 2019.12.12 14:32

Női vízilabda Eb: Bíró Attila érmet vár a csapatától

Kedden kezdte el a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a január 12. és 26. között rendezendő budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, amelyen Bíró Attila együttesének célja az éremszerzés.

Bíró Attila érmet vár csapatától (Fotó: Koncz György)

 

Az Eb helyszínén, a Duna Arénában megtartott csütörtöki sajtónyilvános edzést követően a szakember elmondta, minden idők legrövidebb felkészülése zajlik, ugyanis nagyjából három hetük van arra, hogy készen álljanak a viadalra. Hozzátette, fontos megjegyezni, hogy nem a nulláról kell kezdeniük a munkát, hiszen a játékosok az elmúlt hétvégén még a Magyar Kupa döntőjében voltak érdekeltek, és a hétfői pihenőnapot követően kedden már újra edzésben voltak.

A válogatott jövő kedden Oroszországban, december 23-án pedig Görögországban játszik világliga-selejtezőt, Bíró Attila kijelentette, mindkét találkozó be van építve a felkészülési programba, előbbire azonban nem készülnek specifikusan, hiszen még a keddi napon is úszóteszten vettek részt a játékosok, ráadásul az erősítő edzések is folyamatosak.

„A tesztek alapján fizikailag nagyon jó állapotban vannak a játékosok, nem ártott nekik, hogy most nem volt hosszabb pihenőjük, ugyanakkor nyilván vannak mentálisan fáradtak is köztük, ők a következő mérkőzéseken kicsit kevesebbet lesznek a vízben” – nyilatkozta Bíró Attila. Megjegyezte, az egyik legnehezebb dolga, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt a pihentetés és a terhelés között, ugyanis előbbi nem mehet az edzésmunka rovására.

A kapitány elmondta, nagyjából a hetven százaléka van már meg a végleges, 13 fős csapatnak, de mivel a 19 fős keretből sokan vannak jó formában, várhatóan nem lesz könnyű dolga a szűkítésnél.   

A célokkal kapcsolatban Bíró Attila kijelentette: jobb és kiegyensúlyozottabb játékot vár, mint a kvangdzsui világbajnokságon, amelyen negyedik lett a gárda, hullámvölgyek mellett hullámhegyei is voltak. Hozzátette, mindenféleképpen érmet vár csapatától, és az ő, valamint a szakmai stáb felelőssége, hogy megtalálják azokat a mentálisan is erős játékosokat, akiket sem a tét, sem a hazai környezet nem nyomaszt.

A hazai rendezésű Eb-n a magyarok sorrendben a horvátokkal, a szlovákokkal, az oroszokkal, a görögökkel és a szerbekkel találkoznak. Bíró Attila kiemelte, a három kötelező győzelem mellett – a horvátok, a szlovákok és a szerbek elleni összecsapás – a két rangadón is nyerni akarnak annak érdekében, hogy megkönnyítsék saját útjukat a legjobb négy közé kerülésért.

A magyarok öt hivatalos mérkőzést játszanak az Eb-rajtig: a két világliga-összecsapás után január elején Dunaújvárosban szerepelnek egy nemzetközi tornán.

Az Európa-bajnokságon egyetlen indulási jog talál gazdára, a nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.

A magyar válogatott bő kerete
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A válogatott decemberi-januári programja
December 17.: Oroszország–Magyarország – világliga-selejtező
December 23.: Görögország–Magyarország – világliga-selejtező
Január 4–6.: felkészülési torna, Dunaújváros (Magyarország, Görögország, Franciaország, Kína) 

2020.01.22 16:57:24

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Oroszország jól küzdött, de a biztos magyar győzelmet nem tudta megakadályozni.

2020.01.21 17:17:37

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Bíró Attila csapata hozta a kötelezőt, Spanyolországgal találkozik a legjobb négy között.

2020.01.19 18:06:57

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

A magyar női vízilabda-válogatott huszonhetet vágott Szerbiának az utolsó csoportmeccsen.

2020.01.18 18:02:34

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

A gyengécske Málta semmilyen ellenállást nem tanúsított, Zalánkiék a C-csoport élén végeztek.

2020.01.17 18:34:44

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Az oroszok után a görögöket is legyőzte a magyar válogatott a hazai Eb-n, jutalma a sokkal könnyebb ág!