Női vízi-vl: hatodik lett a magyar válogatott Budapesten

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.06.09. 18:06
null
A női vízilabda-válogatott a vasárnapi helyosztón a nagy szünetig tartotta a lépést Ausztráliával (Fotó: Török Attila)
Negyedik vereségét szenvedte el, ezzel a hatodik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a Duna Arénában zajló világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében: Bíró Attila együttese a vasárnapi helyosztón 12–7-es vereséget szenvedett az ausztrál együttestől.

 

Noha most a magyar vízilabdában mindenki az FTC-Telekom Bajnokok Ligája-győzelmével van elfoglalva, pünkösdvasárnapon, „mérsékelt” érdeklődés mellett befejeződik a női világliga Budapesten zajló nyolcas döntője.

Az eddig három vereséggel és két győzelemmel álló házigazda a mérleg egyensúlyba hozásáért, de főleg az 5. helyért szállt vízbe Ausztrália ellen. A két csapat nem először találkozott idén, hiszen a felkészülés kezdetét jelentő montenegrói edzőtáborban közösen gyakoroltak – akkor a magyar játékosok arról számoltak be, az időszakhoz képest egészen biztató formát mutattak a távoli kontinens képviselői ellen.

Az elején élesben sem teljesített rosszul Bíró Attila szövetségi kapitány alakulata, hiszen Keszthelyi Rita ötösére, Gurisatti Gréta és Tóth-Csabai Dóra remek lövésére csak két gól érkezett válaszként, így magyar vezetéssel zárult az első negyed (3–2). A második negyedben fordított leosztásban estek a gólok, így a nagy csatát sejtető várakozásoknak megfelelően fej fej mellett haladt a két válogatott (5–5).

Bár így lett volna a harmadikban is... Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya egy percen belül kapott két ejtésgól, s bár az ausztrálok nem éltek a kevés emberelőnyös helyzettel – egy-egy lövés a kapufán csattant –, igaz volt ez a hazai csapatra is. A válogatottból ezúttal – Faragó Kamillával együtt – Parkes Rebecca maradt ki, így Gyöngyössy Anikó mellett Gurisatti Gréta centerezett többet. Keszthelyi kihagyta a második büntetőt, Isobel Bishop pedig élt egy fórral, így hárommal ellépett az ellenfél (5–8).

A másodiktól a negyedik negyedig sorozatban öt ausztrál találat esett, Tóth-Csabai jó megoldása 13 perces magyar gólcsendet tört meg. Értelemszerűen ilyen kihagyás megbosszulja magát, így a magyar válogatott – ismét sok gólt kapva – 12–7-es vereséget szenvedett, és a hatodik helyen zárta a világligát.

A győztes elsőként szerez indulási jogot a tokiói olimpiára.

„Teljesen elfogyott az energiánk, hogy elől belőjük a helyzeteinket, a fórjainkat. Annyi előnyt kaptunk, hogy ha a felét belőjük, megnyerjük a mérkőzést. Nyilván én is hagytam ki büntetőt, de én személy szerint már nagyon fáradtnak érzem magamat. Nem tudom, miért kaptunk ennyi gólt, vissza kell nézni a mérkőzéseket. Ma egész jól védekeztünk, alig kaptunk hátrányt, sikerült egész jól megvalósítani, hogy ne ítéljenek kiállítást, sokkal okosabban védekeztünk az emberek mellett, több volt a kitett kéz, jól értünk vissza a center elé. Megint kaptunk olyan gólt, hogy az utolsó emberre kontrát fújtak, erre lefordultak és gól. Ez fejben dől el, utolsó emberként ilyet nem csinálhatunk. Akkor inkább álljunk meg, üdüljünk, aztán öt az öt ellen támadjunk, de így magunkat szivatjuk. Ezek könnyű gólok, olyanok, amilyeneket nem kapunk. A védekezés… nem túl jó. Fel kell acélosodni a feladathoz, mert két hét lesz a világbajnokság” – nyilatkozta Keszthelyi Rita, a válogatott csapatkapitánya.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
SZUPERDÖNTŐ, DUNA ARÉNA
AZ 5. HELYÉRT
Ausztrália–Magyarország 12–7
(2–3, 3–2, 3–0, 4–2)
Duna Aréna, 300 néző. V: Deslieres (ausztrál), Dreval (orosz)
AUSZTRÁLIA: HEDGES – WEBSTER 2, Arancini, Halligan 2, Armit, Gofers 2, Buckling 1. Csere: Mihailovic, RIDGE 2, Bishop 2, Steere 1, Knox. Szövetségi kapitány: Predrag Mihajlovic
MAGYARORSZÁG: Kasó – Szilágyi D., Szücs, Illés 1, Gyöngyössy, KESZTHELYI 3, Vályi V. Csere: Gangl (kapus), Gurisatti 1, Horváth B., Garda, TÓTH-CSABAI 2, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Buckling (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Predrag Mihajlovics:
– A siker kulcsa az volt, hogy sokkal agresszívebbé váltunk támadásban, amikor a magyarok zónázták, ráadásul a második félidőben jóval jobb lett a védekezésünk. A meccs előtt nem voltak elvárásaim, tiszteljük a magyarokat, hiszen lehet, máskor ők nyernek, szóval nem számítottam ötgólos sikerre.
Bíró Attila: – A félidőig domináltunk és mi irányítottuk a mérkőzést. Igaz, hogy öt öt volt, de vezettünk öt háromra is, és adtunk egy-két gólt ajándékba, amit el kell kerülni, mert azonnal büntetnek. A harmadik negyedben kihagytunk két–három helyzetet, és ők lőttek három gólt, ez megtörte a csapatot. Nem konkrétan a kihagyott ötös, hanem az emberfórok kihasználása. Ma támadójátékban is gyengébbek voltunk, a meccs második felére fogytunk el fizikailag és fejben is.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
DÖNTŐ
Egyesült Államok–Olaszország 10–9
(2–2, 1–2, 4–2, 3–3)

A 3. HELYÉRT
Oroszország–Hollandia 10–7
(3–2, 1–2, 4–2, 2–1)

A 7. HELYÉRT
Kanada–Kína 13–10
(2–4, 4–2, 2–1, 5–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik