Női vízi ob I: egy győzelemre a címvédéstől az Eger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 20:41
null
Antal Dóra négy gólt lőtt a döntő második meccsén (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Közel a címvédéshez a ZF-Eger női vízilabdacsapata, miután a hazai siker után idegenben is legyőzte a Szentest a bajnoki döntőben, így 2–0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban.

A döntő első meccsén hosszabbításban nyerő címvédő Eger már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, utoljára 1–1-nél volt döntetlen az állás a meccsen, utána végig a vendégek vezettek. Keszthelyi Rita nagyon megszórta magát a találkozó elején, utána Antal Dóra zárkózott fel mellé. Velük hazai részről csak a triplázó Miskolczi Ibolya tudta tartani a lépést.

A második játékrészben ugyan kétszer is felzárkózott mínusz egyre a Szentes, de a nagyszünetre néggyel elment az Eger. Ez a különbség gyakorlatilag állandósult a meccs második felére. Bár a hazai közönség végig kitartóan buzdította csapatát, az egriek válogatott játékosai hozták csapatuk számára a meccset, a címvédő végül 13–10-re nyert. Az Eger a szerdai harmadik meccsen pedig a bajnoki címét is bebiztosíthatja a Bitskey-uszodában.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
HUNGERIT SZENTESI VK–ZF EGER 10–13 (2–4, 3–5, 2–3, 3–1)

Szentes, 250 néző. V: Dodog, Mucskai
SZENTES: Nalpanti – GÉMES 2, KÖVÉR-KIS 2, Musgrove, KOTOVA 1, Miskolczi 3, Hevesi 1. Csere: Gundl (kapus), Győri 1, Kádár, Rácz. Edző: Zantleitner Krisztina
EGER: Gangl – Zajácz, ANTAL 4, KESZTHELYI 4, SOMHEGYI 2, CZIGÁNY D. 3, Pengő. Csere: Pócsi, Veréb, Vályi. Edző: Kelemen Attila
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 6/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Vályi (29. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Eger javára
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Krisztina: – Az elején nagyon rosszul működött a védekezésünk, nem tudtuk tartani az egri válogatottakat. Szerdán már nincs vesztenivalónk.
Kelemen Attila: – Magabiztosan győztünk, szerdán szeretnénk befejezni a bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik