Női vízi Ek: legyőzte a címvédőt, elődöntős a válogatott!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 17:38
null
Magabiztos játékkal győztük le a görögöket (Fotó: Buza Balázs/MVLSZ)
A magyar női vízilabda-válogatott 13–9-re legyőzte Görögországot a torinói Európa-kupa torinói hatos döntőjének a legjobb négy közé jutásért rendezett mérkőzésén.

 

A tavalyi, spanyolországi viadalon győztes görögök – akik nem mellesleg a barcelonai Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztek – elleni első negyedet alaposan megnyomta a magyar csapat, Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya ötméteresből volt eredményes, míg Illés Anna és Gurisatti Gréta akciógólt jegyzett, s mivel a túloldalon csak egy akció végződött góllal, Bíró Attila együttese 4–1-es előnnyel kezdhette meg a második felvonást.

LEFORDULÁS ÉS GYORSASÁG

Gangl Edina, a válogatott kapusa:
„Jó iramot diktáltunk. Volt egy-két kihagyásunk, például amikor a harmadik negyedben négy perc alatt kaptunk három gólt és visszaengedtük őket a mérkőzésbe – ez a következő meccsen nem fér bele. Még szokjuk az új szabályokat, ám néhány szituációból mi jöttünk ki jól. A folytatásban érdemes lesz a lefordulásokra építeni.”

Vályi Vanda, a válogatott szélsője:
„Az új szabályok megpörgették a meccset, úszásban is, a sok kiállítással is, de sikerült hamar a görögök fölé kerekednünk, igaz, egy pillanatig sem nyugodhattunk meg. Hozzánk jobban passzolt a gyors játék, minden görög vörös fejjel jött szembe velem, nagyon elfáradtak, és talán jobban felkészültünk belőlük, mint ők belőlünk.”

A folytatásban kissé összekapta magát a görög csapat, amely ugyan felzárkózott egy gólra, de Keszthelyiék ritmusváltása után visszaállt, sőt, négygólosra nőtt a különbség a nagyszünetre (8–4).

A harmadik és negyedik negyedben többször is meglépett a magyar válogatott, s bár a görögök úgy-ahogy tudták tartani a lépést, a győzelem nem forgott veszélyben.

A mieink szombaton 15 órától Oroszországgal játszanak a fináléba kerülésért, a másik elődöntőben az olaszok ellenfele a spanyol–holland párharc továbbjutója lesz.

Az Európa-kupából az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevője. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, HATOS DÖNTŐ (TORINO)
NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 13–9 (4–1, 4–3, 3–3, 2–2)
Torino. V: Alexandrescu (román), Ferrari (olasz)
MAGYARORSZÁG: GANGL – TÓTH-CSABAI, Keszthelyi 2, Garda, Gyöngyössy 2, Illés 1, VÁLYI V. 1. Csere: Gurisatti 2, Szücs 1, PARKES 2, Szilágyi 1, Horváth B. 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
GÖRÖGORSZÁG: Sztamatopulu – Hidirioti 2, Diamantopulu, ASZIMAKI 1, E. Plevritu 1, CUKALA 2, Elefteriadu 1, Avramidu, Ninu 1, Beneku, M. Plevritu, Xenaki 1. Szövetségi kapitány: Jorgosz Morfeszisz
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/0
Kipontozódott: Szücs (20. p.), Xenaki (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nem volt ez annyira könnyű mérkőzés, mint amilyennek az eredmény alapján tűnhet. Hiába vezettünk két-három vagy négy góllal is, a görögök megmutatták, hogy erősek. Ugyanakkor le a kalappal a lányok előtt, mert folyamatosan meg tudtak újulni, és mindig volt valaki, aki a hátára vette a csapatot. A sikerünk kulcsát valószínűleg az jelentette, hogy nemcsak fizikailag, de taktikailag is felülmúltuk a görögöket, jól semlegesítettük a két nagyon erős centerüket, miközben a mi centereink felnőttek hozzájuk. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek a pihent oroszok ellen, először játszunk három nap alatt három meccset, ám a fizikai állapottal nem lehet gond.

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Hollandia–Spanyolország 9–6 (3–1, 2–2, 3–2, 1–1)

SZOMBAT
Elődöntő
15.00:
Oroszország–Magyarország
16.30: Olaszország–Hollandia
Az 5. helyért
18.00: Görögország–Spanyolország
VASÁRNAP
15.00:
bronzmérkőzés
16.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik