Női vízi Eb: Az érem talán átvágta volna a világot – Bíró Attila

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2018.07.30. 10:35
null
Bíró Attila összességében elégedetten értékelte az Európa-bajnokságot (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Dicséretesnek tartja a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila a négy közé jutást az Európa-bajnokságon, és látja a fejlődési lehetőséget a csapatban.

 

FÉNYES LEHET A JÖVŐ

Kemény Dénes, a szövetség elnöke:
„A női válogatott négy közé jutása feltétlen dicsérhető, még akkor is, ha ott mindkét meccsét elveszítette. Új csapat építésébe kezdett Bíró Attila, munkájának látszik az eredménye, hiszen az együttes továbbra is ott van a világ élmezőnyében. Láttuk, milyen éles meccset játszott a végül Európa-bajnok Hollandiával, ha kicsit rutinosabb, meg is nyeri a mérkőzést. Most nyilván fáj a lányoknak, hogy nem kaptak érmet, de ha így folytatják, lesz ez még másként is.”

Aludva néhányat az Európa-bajnokságra, milyennek látja az összképet?
– Feltétlenül pozitívum, hogy újoncokkal a csapatban a négy közé jutottunk – válaszolta Bíró Attila, a Barcelonában Eb-negyedik helyen záró női válogatott szövetségi kapitánya. – Igaz, nálunk 21-22 éves játékosok számítottak újaknak, míg másutt a 18 évesek a frissen érkezők, de a mieink eddig itthon nem fértek be az erős mag mellé. Azért is dicséretes a negyedik hely, mert a többi masszív válogatott – mondhatnám a spanyolt, az oroszt, az olaszt vagy a hollandot – játékosainak többsége már tíz-tizenöt világversenyen szerepelt, míg nálunk Szilágyi Dorottya vagy Gurisatti Gréta is szinte újonc, hiszen csak a tavalyi világbajnokságon szerepelt eddig.

Hogyan bizonyítottak az elsőbálozók?
– Többen is biztató momentumokat mutattak, de azért még mindenkinek sokat kell javulnia az összes játékelemben, hogy stabil válogatottunk legyen.

Megvan a bázis, amelyből a tokiói olimpia kvalifikációjára készülve dolgozhat?
– Megtaláltam a magot, amely képes lehet az olimpiai szereplés kiharcolására így vagy úgy – persze nem mindegy, hogy Európa-bajnoki győzelemmel vagy kvalifikációs tornán szerepelve érjük el. Ugyanakkor nem állítom, hogy ez ugyanez a csapat lesz, hiszen a sérülés vagy más okok, például szülés miatt hiányzóknak is lesz esélyük visszakerülni a válogatottba. Ráadásul nehezíti a helyzetet, hogy a jelenlegi információink szerint a világbajnokságon – akárcsak majd Tokióban az olimpián – tizenegy játékos szerepelhet, várhatóan két cserével.

Visszatérve Barcelonára: reális a negyedik hely?
– A hollandok elleni elődöntőben volt esély a győzelemre, ám a döntőbe jutással szerzett érem talán átvágta volna a világot. A felkészülés kezdetén a hatodik helyről indultunk, reálisabb, hogy két előttünk álló riválist megelőzve a negyedik helyre értünk. Egyébként nem kifogásként mondom, de nem könnyítette meg a dolgunkat három sérülés. Gurisatti Grétának az első meccsen eltörték az orrát, óriási akaraterőről és szívről tett tanúbizonyságot, hogy így is játszott, ám benne jóval több van, Parkes Rebeccának a térdével akadt gondja, beinjekciózva pólózott, míg Szilágyi Dorottya gerincsérvét gyógytornával igyekeztük rendbe tenni. Ha ők egészségesek, jobb a produkciójuk. Az a fontos azonban, hogy láttam, miben álljuk a versenyt a vetélytársakkal, és miben kell fejlődni.

És miben?
– Fontos, hogy három egygólos meccsből kettőt megnyertünk, ezek a sikerek mutatják a mentális erőnket. Az emberelőnyös játékunk hagyott maga után kívánnivalót, a fórok kihasználásában számít sokat a világversenyrutin... Hullámzott a kapusteljesítmény, ám olykor a védekezés is szétcsúszott Gangl Edina előtt. A centerjáték viszont folyamatosan fejlődött, javultak bizonyos játékrendszerek, csapatrészek.

A csapatkapitány, Keszthelyi Rita említette: nem a nulláról indul a csapategység kialakítása, hiszen alap, hogy beledöglenek egymásért a vízbe – ez is fontos tapasztalat?
– Talán a csapatkohéziónak köszönhető, hogy elértük a negyedik helyet, hiszen taktikailag még éretlen a csapat, erről Keszi is beszélt. Több klubból érkeztek a játékosok, mint a tavalyelőtti Európa-bajnoki győzelmünkkor, többet kell gyakorolni, hogy jól menjen a játék. A csapategység viszont megbonthatatlanná alakult, és ez nagyon jó. Olyan helyezést értünk el ennek köszönhetően, amelyet ugyan nem írtam volna alá előre, jó kiindulási alapot ad a folytatásra. Szépen rajzolódott a csapat fejlődési íve, egyedül az utolsó meccs lóg ki a sorból.

Mi történt a spanyolok elleni bronzmérkőzésen?
– Mentálisan elfáradt a csapat. A többség nem játszott még kéthetes felnőttvilágversenyen, és én sem voltam még velük ebben az összetételben. Többre számítottam a végjátékban, ám nincs nagy elkeseredés. Régóta mondom, hogy látom a csapatban a tartalékot, a fejlődési lehetőséget, míg lehet, hogy a spanyolok jobbak most, de ennél sokkal jobbak már nem lesznek. Nekünk viszont még van módunk előrelépni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik