Megvan a Szeged első veresége, az Eger örülhetett

Vágólapra másolva!
2012.02.19. 19:58
null
Az Eger ezúttal legyűrte a Szegedet (Fotó: Grnák László)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-bajnokság 15. fordulójában az Eger hazai medencében, fordulatos és izgalmas mérkőzésen nyert a Szeged ellen. A hevesiek az idényben először nyertek az alföldi csapat ellen, míg a Szegednek ez volt az első veresége a szezonban.

Az Eger még nem tudott meccset nyerni a szezonban a bajnoki táblázatot veretlenül vezető Szeged ellen – egészen a mai napig.

Esélye pedig bőven akadt a hevesieknek, mivel a szegedi bajnoki mellett a kétszer a Bajnokok Ligájában is találkoztak Vincze Balázs csapatával – legutóbb alig másfél hete a nemzetközi színtéren az egri uszodában nyert a Szeged Beton. A hétvégi dupla forduló első játéknapján az Eger idegenben kapott ki a Honvédtól, a Szeged hazai pályán biztosan verte a Fradit, igaz Vincze Balázs elmondása szerint csak a győzelemnek örülhetett a mutatott játéknak nem. A túloldalon Gerendás György még az eredmény miatt sem lehetett boldog.

A mostani meccs Kevin Graham gyors góljával kezdődött, majd jó ideig érintetlen maradt mindkét háló. Kapkodtak a csapatok, sem egyenlő létszámban, sem előnyben nem tudtak gólt lőni, egészen a 4. percig, amikor Török Béla ötméteresével egyenlített a Szeged. Sokáig nem maradt döntetlen a meccs, két egri találattal az első negyed után 3–1 állt az eredményjelzőn.

A második nyolc percre nem sokat változott a játék képe, mindkét oldalon pontatlan, elkapkodott támadások bosszantották a szakvezetőket és szurkolókat. A játékrész feléig nem is esett gól, akkor Aaron Younger küldte a labdát Szécsi mögé. A Szeged Beton ausztrál légiósa elkapta a fonalat, két egri találat mellett még kétszer volt eredményes. Kellettek is ezek a gólok a Szegednek, nem csak a felzárkózáshoz, hanem amolyan kései ébresztőnek is. (II. negyed: 5–4)

A térfélcsere után is bőven akadt hiba mindkét oldalon, ez elsősorban, így a szépség helyett inkább a küzdelem dominált. A játékrész közepén Szécsi Zoltán ellen ítéltek büntetőt a játékvezetők, amit Somogyi Balázs értékesített és egyenlített. Sokáig azonban csakúgy mint az elején, most sem örülhettek sokáig ennek a vendégek, két gyors egri góllal ismét a ZF Egernél volt az előny. A negyed vége igencsak parázsra sikeredett, mindamellett, hogy a szegediek ismét felzárkóztak egy gólra, a hazaiak egy ellenük ítélt ötméterest, és Bundschuh Erik harmadik személyi hibájánál érdeklődtek a játékvezetőnél az ítélet helyességéről. Az utolsó másodpercben Aaron Younger egyenlíthetett volna, de előnyben eleresztett lövése elakadt a blokkban. (III. negyed: 8–7)

A záró negyedben fokozódtak az izgalmak. Hiába egyenlített a Szeged, sem a vezetést nem sikerült átvenniük, sem a döntetlent tartaniuk. Mindkettőre akadt esélyük bőven, de a pontosság és a higgadtság hiányzott a játékukból, no meg a kapufa sem segítette őket. Egri oldalon a vezetés biztosabbá tétele, sőt a győzelem megszerzésére kínálkozott lehetőség, de csakúgy mint az ellenfélnél, ott is bőséggel akadt hiba a játékban. Két és fél perccel a lefújás előtt a vendégeknek sikerült előbb a kapuba találni, legjobbjuk, Aaron Younger negyedik gólját szerezte. (30. perc: 9–9)

Gerendás György ezt még a kispadról nézte, majd röviddel az egyenlítés után a játékvezetők egy piros lappal a zsűriasztal mögé küldték a hevesen reklamáló hevesi trénert. Így ő már onnan látta, amikor előbb Binder Szabolcs, majd Hosnyánszky Norbert míg a végén Luksas Seman góljával a csapata megnyeri a mérkőzést.

A Szeged Beton első vereségét szenvedte el bajnokságban, míg az Eger idén először nyert Vincze Balázs csapata ellen.

VÉGET ÉRT A SZEGEDI MENETELÉS

FÉRFI VÍZILABDA OB I
15. FORDULÓ
ZF-EGER–A-HÍD-SZEGED-BETON 12–9 (3–1, 2–3, 3–3, 4–2)
Eger, Bitskey-uszoda, 1000 néző. Vezette: Juhász Gy., Petik András
EGER: Szécsi – Bundschuh, BÁTORI 3, Biros 1, Varga II Zs., HOSNYÁNSZKY 1, Graham 1. Csere: Kovács G. 1, Binder 1, SEMAN 2, Gerritse 1, Mezei 1, Chilkó
SZEGED: Baksa – Hegedüs G., Török 1, YOUNGER 4, Molnár T. 1, Kunac, JUHÁSZ ZS. 1. Csere: Bálint G., Kiss Cs., Kayes, Somogyi 2, Lehmann, Varga P.
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 14/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3
Kipontozódott: Bálint G. (20. p.), Gerritse (26. p.), Kovács G. (30. p.), Kunac (30. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Bundschuh (24. p.)
Piros lap: Gerendás (30. p.)
MESTERMÉRLEG
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: – Nem tudok, és nem is akarok mást mondani erre, csak amit egyszer már elmondtam. Ha egy mérkőzésen a bíró főszereplő akar lenni, akkor káosz alakul ki. Ám ha hagyja, hogy a vízben dőljenek el a dolgok, akkor tényleg vízilabdameccset láthat a közönség.
VINCZE BALÁZS, a Szeged edzője: – Ezúttal nem a puhány kezdésből adódott az Eger előnye, hanem az egész meccsen tapasztalható rossz helyzetkihasználásunkból. Nagyon agresszíven, szorosan védekezett az Eger, ebből kiállításokat kaptunk, s ezeket be kellett volna lőni. Sokszor fontos helyzeteket nem tudtunk belőni, és néhányszor olyan gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek, ami a Fradi ellen elmegy, az Egerrel szemben viszont nem.
DEBRECEN–GROUPAMA-HONVÉD 5–7 (1–2, 2–3, 2–1, 0–1)
Debrecen, 1000 néző. V: Marosvári, Székely B.
DEBRECEN: B. MITROVICS – Kistamás 1, Simon A., Misics, VARGA T. 2, Vindisch, Létay 1. Cs: Bugajcsuk 1, Hegedűs I., Zoufal, Tóth Z. Edző: Gyöngyösi András
HONVÉD: GERGELY – GÓR-NAGY, SZIVÓS, HÁRAI 4, Mátyás, Salamon 2, Tóth M. Cs: Jansik, Kovács R., Angyal, HANGODY 1, Kovács P. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontózódott: Vindisch (21. p.), Jansik (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Rájöttem a megoldásra, Honvéd-szurkoló leszek, mert akkor minden negatív iszonyat pozitívvá válik!
Vad Lajos: – A sportban íratlan szabály, hogy illik gratulálni a mérkőzés végén. Úgy érzem, nagyon taktikusan, nagyon okosan játszva egy nem igazán acélos Debrecent vertünk meg. Gratulálok a csapatomnak, és Gergely Pistának, aki fantasztikusan védett.
TEVA–VASAS UNIQA–OSC 14–3 (3–0, 5–2, 5–0, 1–1)
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Füzesi, Bors
VASAS: NAGY V. – Katonás, Boskovic 3, Becker Á. 2, Vörös 2, Draskó Brguljan 2, Vámos 1. Cs: TAKÁCS BÁLINT 2, Fülöp 1, Fazekas 1, Steinmetz B., Vereczkey Z. Edző: Földi László
OSC: Varga V. – Pecz, Benczúr, Baghaturia 1, Szentesi, GALAMBOS P. 2, Balla. Cs: Zentai, Kiss Gy., Bencz, Cserdi. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Örülök, hogy védekezésben sokat javultunk a tegnapi Kaposvár elleni meccshez képest. Ez a helyes út annak érdekében, hogy jövő héten az Eger ellen jól teljesítsünk.
Bíró Attila: – Ma is elfáradtunk, jól fog esni a vacsora.
KALO MÉH CS&K SZENTESI VK –PVSK FÜSZÉRT 11–3 (3–2, 2–0, 3–1, 3–0)
Szentes, 300 néző. V: Marjai, Kun
SZENTES: HORVÁTH – Szabó B. 1, Józsa 1, WESZELOVSZKY 4, Lázár 1, Szabó Z. 1, SZŐKE 2. Cs: Csacsovszky, Araczki, Tóth P. 1, Nagy M. Edző: Lukács Dénes
PVSK: Kozarszki – BÓBIS 2, Hoppál 1, Hangay, Scholefield, Lukács G., De Blasio. Cs: Takács, Soós, O’Regan, Krizsán. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Araczki (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Gratulálok a csapatomnak, kitűnő erőnléttel csináltuk végig a hétvégi két mérkőzést, előtte sokat dolgoztunk, remélem, ennek az eredménye továbbra sem marad el.
Petik Attila: – Doktor Faragó Tamás egyik mondata jut eszembe. „A lovak nem tudják, hogy miért kell futniuk, de én nagyon szeretném, ha tudnák.”
SZOLNOKI DÓZSA KÖZGÉP VSC–BVSC-ZUGLÓ 16–3 (4–0, 3–2, 3–1, 6–0)
Szolnok, 200 n. V: , Horváth Cs. Kovács Cs. T.
SZOLNOK: GÁRDONYI – Hangay Z., Kovács O. 2, Pásztor , Kis G. 1, Marnitz 2, GOCICS 4. Cs: Nyéki , Komlósi, Soltész, Regős 1, SÜVEGES 2, NEGREAN 4. Edző: Cseh Sándor
BVSC: Györke – Kotszidisz, Hőna 1, Borsós, Ambrus, Szűcs L., Szabó P. 1. Cs: Deme Rajna 1, Zsoldos, Nagy S., Keresztes, Kriszt. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 4/4, ill. -
Sárga lap: Dabrowski Norbert (7.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Mindkét nap jól játszottunk, de leginkább annak örülök, hogy meccsenként csupán három gólt kaptunk.
Dabrowski Norbert: – Sok sikert kívánok a szolnoki csapatnak a továbbiakban.
FTC–FISHER KLÍMA–KAPOSVÁRI VK 11–6 (5–2, 1–1, 3–1, 2–2)
Népliget, 100 néző. V: Vojvoda I., Csanádi Zs.
FTC: Laboncz – PAJÁN 1, Illés, CZIGÁNY 2, Kincses A. 1, VARGA I. Zs. 1, Sántavy 1. Cs: Székely B., Szöllősi K., Deutsch, KORÉNYI 4, Ernyey 1. Edző: Ambrus Tamás
KAPOSVÁR: Pelle B. – Maár, Papp G. 1, URBARAN 1, Horváth D., BAKÓ 2, Balogh Z. Cs: Nagy P. (kapus), Bereczki 1, Prikidanovics, Juhász–Szelei 1, Snyder. Játékos–edző: Bereczki Miklós
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 12/2
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Horváth D. (24. p.), Illés (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – „A nem túl acélos” Fradi hozta a kötelezőt, a nagyon megacélosodott Kaposvár ellen.
Bereczki Miklós: – Kis csapat vagyunk, négy játékosom hiányzott, a dupla forduló még sok nekünk.
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 15 12 1 2 179–108 +71 37
2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 15 11 2 2 175–94 +81 35
3. Szeged Beton VE 14 11 2 1 156–108 +48 35
4. TEVA-Vasas-UNIQA 14 10 2 2 182–103 +79 32
5. Groupama Honvéd 14 10 1 3 166–111 +55 31
6. Debrecen Fujitsu 14 7 1 6 120–93 +27 22
7. FTC Fisher Klíma 15 5 2 8 127–152 –25 17
8. Bodrogi Bau Szentesi VK 15 5 1 9 131–164 –33 16
9. BVSC-Zugló 15 3 1 11 112–177 –65 10
10. PVSK-Füszért 14 2 1 11 101–165 –64 7
11. Kaposvári VK 14 2 1 11 88–171 –83 7
12. Orvosegyetem Sport Club 15 1 1 13 94–185 –91 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik