Megszenvedtünk a macedónokkal, de megvan a harmadik siker

Vágólapra másolva!
2012.01.19. 12:58
Címkék
Ezúttal már kora délután vízbe szállt a magyar férfi vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokságon. Kemény Dénes együttesének harmadik ellenfele Macedónia volt az A-csoportban – ezúttal nem parádézott a csapat, de fontosabb, hogy a 14–9-es siker révén továbbra is százszázalékos a tornán. 

Dimitar Dimovski és Steinmetz Ádám (fehérben) harcol a labdáért
Dimitar Dimovski és Steinmetz Ádám (fehérben) harcol a labdáért
Dimitar Dimovski és Steinmetz Ádám (fehérben) harcol a labdáért


Dimitar Dimovski és Steinmetz Ádám (fehérben) harcol a labdáért
Dimitar Dimovski és Steinmetz Ádám (fehérben) harcol a labdáért


Eddig kiválóan menetelnek a férfi pólósaink az Eb-n, kezdésként parádés játékkal legyőzték a csoportrangadón az olaszokat, majd a házigazda hollandokra mértek kiadós verést. A harmadik ellenfél Macedónia volt, amely előzetesen szintén nem jelenthetett megoldhatatlan feladatot, persze lebecsülni nem volt szabad a több egykori szerb és horvát válogatott játékost felvonultató ellenfelet.

Az elején úgy tűnt, ez a mérkőzés is sima lesz, a 4. percben már 3–0-ra vezetett a magyar válogatott, utána két macedón góllal gyorsan ismét szorossá vált a meccs. A szünet előtt egy mintaszerűen végigvitt kontra révén 4–2-re alakítottuk az állást.

A magyar szurkolók 
Eindhovenben is ott vannak
A magyar szurkolók Eindhovenben is ott vannak

A hátsó alakzat azonban nem tűnt annyira frissnek, amit ki is használtak a macedónok, és folyamatosan tartani tudták a 2-3 gólos különbséget. A 12. percben Varga Dénes lőtt élményszámba menő gólt, 7–4-re alakítva a meccset. Támadásban ezúttal sem akadt különösebb problémánk, de az emberhátrányos védekezés nem annyira működött, ez is közrejátszott benne, hogy a félidőben „csak” 8–6-ra vezettünk.

A folytatásban inkább a kimaradt helyzetek és a hibák domináltak, a harmadik játékrész közepéig kellett várni az újabb találatra, amelyet Steinmetz Ádám birkózott ki magának. Ezután újabb hátrányos gólt kaptunk, de elöl Hárai is meglőtte a maga találatát.

A záró játékrészt ugyan macedón gól vezette fel, de utána sorozatban négy magyar találat következett, amivel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. Egy kiállítás csöppnyit megint segített a macedónokon, de csak némi eredménykozmetikázásra volt jó a kilencedik találatuk, amely a lényegen – a végül is biztos magyar győzelem tényén – mit sem változtatott (14–9).

A csapat legközelebb szombaton, 19 órától a görög válogatott ellen száll vízbe.

FÉRFI VÍZILABDA EB
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MACEDÓNIA 14–9 (4–2, 4–4, 2–1, 4–2)
Eindhoven, 350 néző. Vezette: Alexandrescu (román), M. Brguljan (montenegrói)
MAGYARORSZÁG: Szécsi – BIROS 2, KÁSÁS 2, Varga Dániel, STEINMETZ Á. 2, Hosnyánszky, Kiss G. Csere: MADARAS 3, VARGA DÉNES 3, Szivós 1, Hárai 1, Katonás
MACEDÓNIA: PERCSINICS – Randzics 1, Petrovics, B. Ivovics 1, Misics 1, Vukszanovics 1, Krekovics. Csere: KALINICS 2, Dimovszki 1, Letica 1, Benics 1, Milanovics.
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 10/5
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Görögország–Törökország 20–2 (1–0, 6–0, 4–2, 9–0)
Olaszország–Hollandia 14–6(3–2, 4–2, 5–1, 2–1)

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG3
345–239
2. Görögország3
3
44–209
3. Olaszország3
2
146–256
4. Macedónia31231–283
5. Hollandia3
324–470
6. Törökország3
3
13–600

 

B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Románia–Montenegró 8–11 (2–5, 2–3, 1–1, 3–2)
Horvátország–Szerbia 12–15 (2–2, 4–6, 3–3, 3–4)
Németország–Spanyolország 16–10 (4–2, 5–4, 4–2, 3–2)

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia3
336–29
9
2. Montenegró3
2
132–25
6
3. Horvátország3
21
32–30
6
4. Németország3
1
235–363
5. Spanyolország3
1227–34
3
6. Románia3
325–33
0

 

PERCRŐL PERCRE
Szivóst második centerben legorombítják, a román csak szabaddobást ad... Kiss azért még megjátssza Varga Dumit a kapu előtt, de a simítás elakad a kapusban.
Mindegy, a győzelem megvan, ennél többre most nem futotta. És még nagyon messze van a vége, azaz ilyenkor pont jó öttel nyerni egy ilyen csapat ellen.
32. perc: Labda nélkül kapnak egy előnyt – követhetetlen a román bíró... –, amit Milanovics bepöccint a falból, bár Szécsi rajta volt a labdát: 14–9, utolsó perc.
Bár kétszer is visszakapják a labdát a macedónok mondvacsinált okból, miközben indulnánk támadni, ám egyszer sem tudnak mit kezdeni a lehetőséggel. Amikor eljutunk a kapukig, megint van üres ember, de Steinmetz passza túl laza, elmegy a sansz. 1:25 még, a macedón edző időt kér, csak tudnám, minek.
30. perc: Ahogy nézem, a macedónok eddig próbálkoztak, de elfogyott a tankból a benzin. Egy könnyedén elfojtott támadást követően megint lekontrázzuk őket, ezúttal Biros marad üresen a hosszú oldalon, be is veri a sarokba: 14–8.
29. perc: Mindegy, belefért. Szécsi újabb védését követően Varga Dumi is meglóg, a passz kézre megy, innentől kezdve már csak a befejezéshez választott eszköz a kérdés: Dumink ejtésre szavaz, persze tökéletes, 13–8 és még 3:20.
Egy simán kivédett macedón támadás után Madaras lóg meg jól, de Szécsi indítása picit pontatlan. Sajnos, ez épp elég, hogy elszalasztott lehetőségként merengjünk rajta.
28. perc: Szécsit tesztelik – de átmegy rajta, szögletre nyomja a labdát, aztán elhalássza azt a center elől, indítja Kásást, aki elmegy a balkezesek oldalán, a többiek nyitnak neki, így ott marad a kapussal szemben, és tökéletesen megoldja: fej fölé, léc alá – 12–8.
Relatíve élettelen támadás, Varga Dumi oldalról próbál pattintani, de ez rutinmunka Percsinicsnek.
Katonás a macedón center hidegre tétele mellett még a blokkolással is foglalkozik, hatékonyan.
26. perc: Aztán hamarost előnyhöz jutunk, a járatás végre jó, Madaras gyakorlatilag üres kapura lőhet – nem is téveszt: 11–8.
4. negyed: Kásás szögletet érő lövésével indul az utolsó negyed, majd Steinmetz Ádám nem tudja birtokba venni a labdát - elmennek róla a macedónok, és Dimovski belövi hat az öt ellen. 10–8
24. perc: Eseménytelen macedón támadás után Hárai és Letica addig pofozza egymást, míg Brguljan a páros kiállítás mellett dönt. Öt az öt ellen marad tíz másodpercünk, Hosnyánszky igyekszik eladni "trade-mark" svédcsavarját hat méterről, de telibe találja a kapust, bár a macedónok ex-horvát válogatott hálóőre tényleg meglepődik kissé... Ha feljebb megy, jó, így marad a 10–7.
Egy kissé pontatlan átadás miatt Kásás kikerül a helyzetből, Hárai viszont a román szerint túl feltűnően nyomakodott, így belefúj a góljába.
Petrovics labdáját védi Szécsi, ám utána Kiss és Hosnyánszky nem cserél a bekk posztján, Gergő meg nem az a típus, aki finomkodik... Viszont sikerül kivédeni a hátrányt – Szécsi eszméletlen nagyot véd.
Nem tér vissza. Kiss Gergő bemutatja a passzt – de azzal a lendülettel kicsúszik a kezéből a labda... Kár érte.
Egy mellézúgó macedón lövést követően Misics addig kapaszkodik Kásásba a kapunk előtt, míg a montenegrói bíró ráun és kiküldi. Kemény Dénes időt kér. Reméljük, visszatér a meccs eleji higgadtság a megjátszásba.
22. perc: Válasz van megint, postafordultával: Hárai két emberrel a nyakán befordul, aztán nem hagyja a bírókra, szépen befejezi a centerakciót: 10–7 és még 2:38.
22. perc: Centiken múlik, hogy kivédjük a következő hátrányt – de nem megy... Kalinic lövésébe beleér Szécsi, de az a lécről épp a vonal mögé pattan: 9–7.
21. perc: Steinmetz környékére kerül a labda, de nem pont a keze ügyébe, így nem fújnak semmit. Átellenben egy jó védekezés után Szécsi véd, majd a kontratámadás végén kiállítást kapunk... Innentől nyilván nem hasonlít egymásra a magyar és a macedón verzió. A labda bemegy Steinmetznek, akit a kapujából kirontó Percsinics leszerel, Ádám azonban jó centerként a nagy fröccsben visszaszerzi a labdát, Percsinics eljátssza, hogy lekönyökölték, Steinmetzet ez nem érdekli, és a kapuba lő. A román megadja, a macedónok hőzöngenek, node tudjuk: water polo not pingpong: 9–6.
Aztán persze ők kapnak előnyt – Szécsi viszont a helyén van. Bár úgymond nem kellett két métert ugrania magasban, hogy ezt elkapja.
Letica terrorizálja Steinmetzet, jön a kiállítás, de mintha elillant volna az élet az előnymegjátszásból – a bejátszás megint nem stimmel.
Gergő végül nem úszik vissza, a macedónok hat az ötben ott maradnak, de fejbelövik Varga Danit – sajnos, hozzájuk pattan vissza a labda; másodjára viszont szerelünk centerben
Kiss Gergőnek átellenben van némi tere és ideje, de végül leverik a kezéről a labdát.
Kényszerből, időnél elengedett macedón lövés, Szécsi a végállomás.
3. negyed: Miénk az első támadás – Madaras ezúttal lóba után lő, most a kapufa hárít.
Alapvetően egy kicsit tavalyi önmagára emlékeztet a csapat: elöl nincs gond, szinte minden működik támadásban, nyolc gól egy félidő alatt teljesen jó - hátul viszont elég lukasak vagyunk, a hátrányos védekezésünk nem túl acélos. És Szecska is feljebb húzhatná magát egy hangyányival.
Rossz centerbejátszást követően még marad 21 másodpercük a macedónoknak, de Kiss Gergő lehalássza az átadást, Varga Dumi még elengedi félpályáról, de ez könnyű zsákmány: 8–6 a félidő.
16. perc: Ezzel sem boldogultunk... Pedig már megvoltunk, de nem sikerült lefogni Leticát, aki elég jól eltalálta a sarkot – Szecska és a fal között kissé akadozik az összhang: 8–6 és még 41 másodperc.
Aztán macedón fór, időkéréssel fűszerezve. Közben Kiss Gergő fejét kell jegelni – több volt, az mint átugrás...
A román most kontrát fúj a macedónok ellen... Aztán emberelőnyt kapunk, most Hárait akarjuk megjátszani a falban, de lövés közben megütik a kezét - ez most kimarad.
13. perc: Kiss Gergő előbb centerez (védi a kapus), majd átugranak a fején, amiért a montenegrói visszaadja a labdát - ebből némi járatás után újra Madaras lő gólt, kapásból, ahogy kell – 8–5.
13. perc: Egy-egy elrontott támadás után egy immáron tényleg mulatságos emberelőny, már nálunk a labda, amikor a román bíró fúj. Ráadásul tök gáz, hogy a Szécsi által kivédett labdát Ivovic bepiszkálja másfél méterről. 7–5
12. perc: Na, ezt viszont majd mindenki nézze meg videón, vagy bármilyen formában. Lejáróban volt az idő, amikor Varga Dumi hátul lóbált egyet, kettőt, hár... Nem, hármat nem, csak félütemből elengedte. Valahol a lövés és az ejtés között félúton, viszont a labda egyenes úton szállt a pipába. Fenomenális! 7–4
12. perc: Azért jönnek, véleményes emberelőny (bár kissé későn érkeztek a besegítő emberek a centerre), Krekovic pedig könnyen pattint jobb a balkezesek oldaláról: 6–4.
11. perc: Megy ez átlövésből is... Most Madaras engedi el kapásból, erre már nem ér oda Percsinics. Persze nem lenne baj, ha most már nem engednénk őket közelebb (6–3).
Azért nem minden papsajt: Milanovics igyekszik centerezni, de a víz elnyeli a kísérletét.
10. perc: Zónáznak a macedónok, most Kásás lő szögletet... Aztán váltunk, és a 20. századi adogatós vízilabda helyett jön a 21. század, Kásás egy ütemváltással beindul, az embere meg épp annyival marad le, hogy Hosnyánszky parádés átadása után beejtse a labdát. 5–3

10. perc: Ami azért baj, mert Misic két védőnk közül bepattintja centerből – kicsit álmoskás a hátsó alakzat. 4–3

2. negyed: Két kontrafault között egy szöglet Kiss Gergő kapáslövése után, aztán a macedónok üresen hagyják Kásást két másodpercre, de nem vesszük észre...
15 másodpercük marad a macedónoknak, 2-nél biztatják az emberüket, lőjön... Kicsúszik a kezéből a labda... A díszpáholyban szerencsére kevesen vannak kora délután...
8. perc: No, hogy azért nyugodtabb legyen a szünet, itt egy kis oktatófilm, hogyan kell hat az öt ellen mattig vinni egy kontrát: Kiss Gergő és Varga Dumi kettő az egyben marad jobb oldalon, Kiss elkéri a labdát, kirontanak rá, közben Dumi beúszik középre, Gergő odaadja neki a labdát, ő meg behúzza: 4–2.
6. perc: Fórba kerülnek a macedónok, de a kapufa velünk van, a kipattanóból Biros fordul, de túl éles szögből engedi el a labdát, Percsinics lenyeli.
Halovány zavar a gépezetben... Rossz bemozgás után megmentjük a labdát, a végén egy macedón lefordul, senki nem úszik vissza, ha Kiss Gergő nem lő szögletet, egy az egyben mennek... De szöglet, aztán Biros is szögletet lő, majd Hárai újabb forgatásánál vonogatja a vállát a játékvezető...
5. perc: Aztán kontra Hárai ellen is, majd Szivóst kiküldik visszaúszás közben – Randzics labdája elmegy a karok között, és Szécsi válláról a léc alá pattan. 3–2 – fel sem tűnt, hogy szoros a meccs...
Hárai forgat, tépik, elengedi a labdát... Nem adnak ötöst, meglehet, sok volt már a három fór... A montenegrói bírónak viszont bűntudata lehet, mert befúj egy kontrát.
4. perc: Kár, hogy nem maradtak a centerbejátszásnál... Kalinics pattintott átlövése megakad a felső sarokban. Kissé mindenki lemaradt róla... 3–1
4. perc: 3/3... Kásásról küldik ki az emberét, kettős levitel, két keresztpassz, Kásás vissza hátra, onnan a kilépő Szivósnak, aki bepattintja. Leírva bonyolult, végignézve maga a gyönyör: 3–0.
Erőltetik a centermegjátszást a macedónok. Nem megy nekik...
3. perc: Simán szereljük a támadásukat, átellenben újra Steinmetz Ádám szállít kiállítást – aztán gólt is: Hosnyánszky szépen játszotta a kezére a labdát, Ádám pedig nem tévesztett 2–0 és még 5:38.
2. perc: Steinmetz Ádámot bontja le Misics, az emberelőnyt szép járatás után Biros Péter lövi be keményen, a kapus hóna alá. 1/1 és 1–0.
Emberhátrányba kerülünk, labda nélkül szórják ki Varga Danit - Hosnyánszky parádésan blokkolja a kapásszélről érkező lövést.
Centerbejátszás Steinmetz Ádámnak, némi erőlködés után szerelik, a bírók továbbot intenek
1. negyed: Kezdődik a mérkőzés, nálunk ismét Szécsi Zoltán áll a kapuban - a labdát elhozzuk, Kásás Tamás, mint a régi szép időkben...


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik