Bemelegített a férfi pólóválogatott: Kína legyőzése nem jelentett gondot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 17:21
null
Hosnyánszky Norbert határozott védőmunkával és két góllal vette ki a részét a Kína elleni sikerből (Fotók: MTI/Kovács Anikó)
A nőkhöz hasonlóan a férfi vízilabda-válogatott is magabiztos győzelemmel mutatkozott be a Barcelonában zajló vizes-világbajnokság pólótornáján. Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese simán, a maximumát későbbre tartogatva nyolc góllal nyert Kína ellen. Legjobbjaink legközelebb szerdán Szerbia ellen játszanak.

 

1. negyed

Az még hagyján, hogy az első ráúszásnál elvitték a labdát a kínaiak, az már bosszantóbb volt, hogy Csang Csu-feng révén vezetéshez is jutottak. Két kihagyott támadás után éledt a magyar együttes: Varga Dénes értékesített egy büntetőt, majd Szivós Márton távolról volt eredményes, rögtön helyreállítva így a (póló)világ rendjét. Az első fórunkat is Szivós használta ki, bár a kínai már úszott vissza, a védelmük még nem rendeződött. Kapusuk egyik lövésnél sem volt feladata magaslatán. Jól játszottunk, a védelem jól dolgozott Nagy Viktor kapuja előtt, bár ehhez nyilván kellett az ellenfél is (3–1).

2. negyed

Madaras csak lövésekig jutott ezúttal, gólig nem
Madaras csak lövésekig jutott ezúttal, gólig nem

Védelmünk a folytatásban sem sok helyet és levegőt adott az ellenfélnek, támadásban hiányzott egy kicsivel több. Aztán bombagóllal zárkóztak fel a kínaiak, mi viszont fórban jól megmozgattuk őket, és Hárai Balázs ismét kettőre növelte az előnyünket. Szivós pedig harmadik góljával – piszokul kilőtte távolról a rövid, jobb felsőt – háromra. Sorra jöttek a magyar gólok, egyre kevesebb ellenállást kellett leküzdeniük legjobbjainknak. Varga Dénes egy fórt használt ki, Hosnyánszky Norbert elemi erővel tüzelt, a nagyszünetre hoztuk a papírforma különbséget (7–2).

3. negyed

Hosnyánszky góllal kezdődött, majd kínai találattal folytatódott a mérkőzés. Éreztük, hogy a kínai kapus nem világklasszis, sőt, még a klasszistól is messze áll, ezért nem volt muszáj túljátszani az akcióinkat, bátran lőttünk távolról is. Úszásban jobbak voltunk, rutinunk pedig behozhatatlan előnyt ért a kínaiak ellen. A negyed hajrájában vb-újoncunk, Bedő Krisztián is megszerezte első találatát, fórban, centerből. Nem volt szükség a legjobbunkra, így is a mi akaratunk érvényesült. A kínaiak egyre inkább fáradtak, egyre nehezebb volt lekövetniük minket hátul, és becsapni védőinket támadásban. Ezért inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, néha el is sült a kezük. Mint például Tan Fej-hunak, aki a harmadik negyed utolsó momentumaként szép gólt akasztott a magyar kapuba (10–4).

4. negyed

Bátori Bence éles szögből, a sérülésből felépülő Varga Dániel távolról köszönt be, amire kapásbombával válaszoltak a kínaiak, akiktől egy-egy ehhez hasonló egyéni megvillanás volt a maximum, csapatként nem igazán funkcionáltak. Nem úgy, mint a magyar, amely különösen védekezésben mozgott összerázottan. Elöl pedig elég volt ennyi is, a maximumtól egy – vagy inkább kettő – sebességi fokozattal kevesebb. A hátralévő percekben mindkét kapufa is játékba avatkozott – ráadásul többször –, majd Vámos Márton állította be a végeredmény (13–5).

VIZES-VB, BARCELONA
FÉRFI VÍZILABDATORNA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–KÍNA 13–5 (3–1, 4–1, 3–2, 3–1)
Barcelona, 500
néző. V: Margeta (szlovén), Melliar (dél-afrikai)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – SZIVÓS 3, Varga Dénes 2, Varga Dániel 1, HÁRAI 2, HOSNYÁNSZKY 2, Madaras. Cs: Decker Á., Vámos 1, Bátori 1, Gór-Nagy, Bedő 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
KÍNA: Ko Vej-csing – Csang Csu-feng 1, TAN FEJ-HU 1, Liang Csung-hszing 1, Liang Nian-hsziang, Li Pin, Vang Jang. Cs: Kuo Csün-liang, Hszie Csün-min, Pan Ning 1, Csiang Pin 1, Csang Csien. Szövetségi kapitány: Rick Azevedo
Gól – emberelőnyből: 4/3, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kiállítva (cserével, végleg): Varga Dénes (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor: – Nagyon örülök ennek a meccsnek is, mert jó dolgokat csináltunk. Gyorsulunk, a lövéseink erősödnek, kezdünk magabiztosabbak lenni. Jó volt a Szerbia elleni rangadó előtt ez a viszonylag könnyebb meccs.
Rick Azevedo: – Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetünk, de elégedettségről szó sincs, rengeteg lehetőséget elpackáztunk, és az első percekben hagytuk, hogy három gólt is lőjenek a magyarok. Fiatal csapatunk van, sokat kell még dolgoznunk a fejlődéshez. A magyaroknak pedig remek lövőik vannak.

A JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI
A-CSOPORT
Görögország–Montenegró 6–4
(0–0, 3–0, 2–1, 1–3)
Spanyolország–Új-Zéland 18–3
(3–0, 3–1, 7–1, 5–1)

B-CSOPORT
Horvátország–Egyesült Államok 9–7
(1–1, 2–2, 3–1, 3–3)
Kanada–Dél-afrikai Köztársaság 17–11
(4–2, 2–3, 7–4, 4–2)

C-CSOPORT
Szerbia–Ausztrália 10–7
(4–3, 2–0, 1–2, 3–2)
MAGYARORSZÁG–Kína
13–5 (3–1, 4–1, 3–2, 3–1)

D-CSOPORT
Olaszország–Románia 10–4
(4–1, 1–1, 2–2, 3–0)
Németország–Kazahsztán
9–8 (3–3, 3–0, 3–1, 0–4)

ONLINE KÖZVETÍTÉS

4. negyed

32. Véget ért a mérkőzés.
32.
Vámos óriási erővel a léc alá zúdít. 13–5
32. Újabb távoli kapufa, Bátorit kiszórják, majd még egy kapufa.
31.Pan Ning távoli lövése a bal oldali kapufáról kifelé pattant, Szivósé pedig a lécről lefelé, de kifelé.
31. Kontra Hárai ellen, majd kínai időkérés.
30. Hosnyánszky távoli lövése nem okozott gondot Ko Vej-csingnek, majd újabb kínai lövés kerülte el a kaput. Benedek időt kért.
30.
Bedő a támadóidő lejárta előtt kapura lőtt, a kapusról kornerre pattant a labda.
29. Újabb eredménytelen magyar támadás, de Nagy jól jött ki a kapujából, és labdát szerzett.
28.
Tan Fej-hu fordult le, Varga Dénes addig szabálytalankodott, míg végleg cserével kiszórták. Gól azonban nincs, csak egy kínai kapufa.
27. Pan Ning
parádés kapáslövése után a labda a bal felsőben kötött ki. 12–5
27. Varga Dániel
indult meg teljesen szabadon, majd a jobb felsőbe pattint. 12–4
26. Bátori
éles szögből megszerzi az első gólját, a bal szélről a kapu jobb oldalába lőtt. 11–4
26. Bedő próbált két ember között befordulni sikertelenül, majd egy mellé szálló kínai próbálkozás.
25. Lejárt a támadóidő, Tan Fej-hu pedig távolról a kapu fölé pattint.
25. Mi vezethetjük a záró felvonás első támadását.

3. negyed

24. Kontra Hárai ellen, a túloldalon pedig pontatlan lövés, véget ért a harmadik negyed.
24. Tan Fej-hu
kapott jó bejátszás, lövőhelyzetig harcolta magát, és a léc alá lőtt. 10–4
23. Nagy szépen kapcsolta le a kínai próbálkozást, majd Hárai indult meg középen, és centerből ő sem hibázott. 10–3
23.
Újabb labdaszerzés, Gór-Nagy lövését azonban védte a kapus.
22. Liang Csung-hszing úszott meg ziccerben, de gyenge lövése nem okozott gondot Nagynak, Bedő pedig megszerzi első gólját, centerből húzott a hálóba. 9–3
21. Labdaszerzés hátul, kontra elöl nálunk.
20. Madaras távoli lökete a bal oldali kapufáról pattan oldalra.
20. Csiang Pin
centerből szépít. 8–3
19.
Rossz bejátszás, magyar labdaszerzés. Hárai a kapunak háttal próbált a hálóba ejteni, az eredmény egy újabb magyar kapufa, majd Gór-Nagyot szórják ki.
18.
Megtört a jég a harmadik negyedben, Hosnyánszky a jobb felsőbe pattintott. 8–2
17. Ezúttal elhoztuk a labdát, de Bedőre kontrát fújtak, cserében legalább hátul sincs gond.

2. negyed


16. Véget ért a félidő
16.
Hszie Csün-min lövését védi Nagy védi, majd az újabb sikeres védekezés után Hárai indult meg az utolsó másodpercekben – hiába. 7. És ha már jöttünk, Hosnyánszky a bal szélről brutális erejű gólt vág a kapuba. 7–2
15. Hiba itt, hiba ott, ismét mi jövünk.
14. Már kiegészült a magyar csapat, de még nem rendeződött vissza, így Nagynak óriási bravúrt kellett bemutatnia Csang Csu-feng közeli próbálkozásánál.
14. Időt kér Rick Azevedo.
14. Kínai kontra, Madaras pedig ismét telibe lövi a szélről a kapust, maradt nálunk a labda, Bedő pedig újabb kapufát lőtt – majd ki is állították.
13.
A fölé szálló kínai próbálkozást, Csang Csienget pedig ismét kiküldik, amelyet követően Varga Dénes kilőtte a bal felsőt. 6–2
12.
Jó védekezés után Szivós harmadik bombáját is a jobb felsőbe zúdítja. 5–2
12.
Csang Csieng kiállítása után előbb Madaras „lőtte agyon” a kapust, majd Hárai már nem hibázott. 4–2
11.
Gór-Nagy telibe lőtte Ko Vej-csinget, Liang Csung-hszing pedig kilövi a felsőt cserébe. 3–2
10.
Varga Dénes blokkjáról fölé száll a labda.
10.
Ezúttal sem sikerült lövéssel befejeznünk az első támadást, Vámost pedig másodszor is kiállítják.
9. Másodszor is a kínaiak hozták el a labdát, de a szoros védekezés miatt lövőhelyzetig sem jutottak, pontatlan bejátszás után fordulhatunk.

1. negyed

8. Véget ért az első negyed
8.
Szivóst küldik ki most, de Nagy védi Kuo Csün-liang lövését, így kétgólos előnyt szereztünk egy negyed alatt.
7. Kapura lövésig sem jutnak az ázsiaiak, elöl nálunk Bedő kap bejátszást, de csak a kapufát találja el.
6.
Vámost szórják ki ezúttal, de nincs következménye, a fordulást követően viszont kontrát fújnak ránk.
5.
Nagy könnyedén húzta le a gyengécske lövést, ráadásul a visszaúszásnál Tan Fej-hu szabálytalankodik is, az előny letelte pillanatában pedig Szivós zúdít bombát a léc alá. 3–1
4. Kontra a másik kapu előtt is, de egy rossz bejátszás után nincs újabb magyar helyzet.
4.:
Varga Dániel gyűjti be a blokkról lecsorgót, de egy kontra egyből a túloldalon.
3.:
Nagy Viktor egy kézzel védte a távoli próbálkozást, Szivós pedig a jobb felsőbe pattint a támadó idő lejárta előtt, átvettük a vezetést. 2–1
2.: Büntető nálunk, Varga Dénes a bal felső sarokba lőtt. 1–1
2.:
Varga Dániel labdaszerzése után sincs magyar találat, van viszont kínai, Csang Csu-feng balról a jobb felsőbe pattint, Nagy Viktor csak hozzáérni tud. 0–1
1. perc: A kínaiak hozták el a labdát, de egyből egy kontra szabálytalanság náluk, de a mi akciónk is hamar véget ért.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik