Kiss Gergely is lemondta a válogatottságot

2012.08.17. 23:56
null
Kiss Gergő saját bevallása szerint Londonban hol közepesen, hol rosszabbul teljesített (Fotó: NS-archív, Fuszek Gábor)
Címkék
Kásás Tamás és Varga Tamás után újabb kiválóságunk jelentette be, hogy válogatott szinten (egyelőre) felhagy a vízilabdával: a jövőben Kiss Gergely csak klubmeccseken játszik.

 

– Tudja már, hogy alakul a pályafutása válogatott, illetve klubszinten?
– A válogatottban nem játszom tovább. Nem mondom, hogy soha, de arra is van esély, hogy többet nem leszek válogatott. A kérdés második felére pedig azt válaszolnám, még nem dőlt el hol, de folytatom a pólózást.

KIK FOGJÁK FOLYTATNI?
Szécsi – Biros, Kásás, Varga T., Steinmetz Á., Kiss G., Madaras.
A Hárai-Steinmetz centercserét leszámítva Szerbia és Montenegró ellen is ebben az összeállításban kezdett a válogatott Londonban, szóval nem túlzás, hogy rosszabb esetben komplett kezdőcsapatot kell pótolni a következő ciklusban. Kásás Tamás, Varga Tamás és Kiss Gergely már hivatalosan is bejelentette, hogy nem szerepel a jövőben a válogatottban,
Szécsi Zoltán korábban beszélt arról, hogy valószínűleg csak klubszinten folytatja. Biros Péter kérdésünkre elárulta, még nem döntött, amolyan se veled, se nélküled helyzet ez számára.
Madaras Norbert a játékok után jelezte, gondolkodási időre van szüksége, míg Steinmetz Ádámnál is szerepet kapott már a pólón túli élet tervezése, ráadásul nála az is csoda, hogy súlyos nyaksérülése után még egyáltalán játszhat ezen a szinten, szóval ne vegyünk mérget arra, hogy Rióban is ott lesz.
Hogy akkor kik maradnak? A Nagy V. – Szivós, Varga Dénes, Varga Dániel, Hárai (Kis G.), Hosnyánszky, Vámos kezdőcsapat biztatóan hangzik – a cseréket viszont meg kell találni.

– Milyen szempontokat figyelembe véve hozta meg a döntést, hogy nem játszik a válogatottban?
– Érlelődött bennem Athén és Peking után is, hogy annyi siker, harc, edzés, munka és élmény után szép lenne a lezárás – mégis csináltam tovább. Nem lett sikeres az elmúlt időszak, de nem bántam meg, mert sportember vagyok, ezért ugyanúgy hajtottam, mint máskor. Ingadozott a játékom, Sanghajban nem ment, Eindhovenben jobb volt, Londonban hol közepesen, hol rosszabbul teljesítettem. Harmincöt éves leszek szeptemberben, eljött az idő, hogy az újak bizonyítsanak, nekem pedig arra, hogy a családdal foglalkozzak. Nem tudom még, Dénes marad-e kapitány, hányan folytatják a mostani kerettagok közül – ez sokismeretlenes egyenlet.

– Ha az olimpiára gondol, mi jut eszébe, mit kellett volna másként csinálni?
– Az edzésmunkám ugyanolyan, egyszerűen működöm – mindig maximális erőbedobással készülök. Sokszor lelki dolgokon múlhat az eredmény, egy-egy edző, vagy hozzám közel álló ember dicsérete vagy kritikája sokat számíthat.

– Mennyire marcangolja magát, ha nem megy a játék?
– Nagyon önkritikusan, még ha tisztában is vagyok vele, nem tud mindig jól játszani az ember. Nem tudom, hány ezer meccsből van tíz-húsz-harminc százalék, amikor rosszabbul megy – a kevésbé tehetségeseknél ez az arány száz. Nincs tökéletesen jó és rossz karrier, ezért is nehéz a lelkivilágot rendben tartani, ingadozik a nagyon mély és a nagyon magas között. De szerencsére annyi siker van mögöttem, hogy könnyebb visszanézni.

KISS GERGELY A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL A RECEPTRŐL, AMELLYEL KÖNNYEBBEN FELDOLGOZHATÓ A KUDARC ÉS A VERESÉG, A BALKEZES KLASSZIS BESZÉLT A SPORTÁGAT ÉS A VÁLOGATOTTAT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOKRÓL!

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
3 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
4 órája