Vízilabda: Húsz év múlva is nehéz lesz, hogy nem az olimpiára készülök – Kiss

D. Á.D. Á.
2019.09.01. 12:29
Az NSO Tv Kiss Gergellyel beszélgetett a szombati búcsúmeccse előtt. A háromszoros olimpiai bajnok elmondta, mennyire nehéz volt meghoznia döntését, hogy végleg abbahagyja a profi vízilabdát. Kiss mellett megszólalt Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, valamint a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Kemény Dénes is.

„Ez nagyon nehéz döntés volt, mivel tíz-húsz év múlva is nehezen fogom azt elképzelni, hogy már nem 18 éves vagyok, és nem az olimpiára készülök” – mondta Kiss Gergely a búcsúmeccse előtt.

A háromszoros olimpiai bajnok visszavonulása előtt több csapattársa, valamint egykori szövetségi kapitánya, Kemény Dénes is megszólalt.

A pályán kívül is nagyon sokat voltunk együtt, rengeteget utaztunk. Leginkább viszont a hülye poénjai maradtak meg, amelyek néha már fárasztóak voltak, de sokszor nagyon jókor sütötte el őket – mondta Kásás Tamás.

Sydneyben az olimpiai döntőben a harmadik vagy negyedik gólja után csókokat dobált. Ez nekem megragadó élmény volt, hiszen egy magyar játékos már a harmadik negyedben ilyen látványosan örült a közönséggel együtt, ez azt sejtette, hogy ennek nagyon szép vége lesz, nem sokkal később pedig át is vettük az aranyérmet – mondtaSteinmetz Barnabás a 2000-es olimpiai döntőről.

Gergővel nem volt probléma, ő ideális játékos volt minden edzőnek. Minőséget képviselt, ugyanakkor a vízhordók munkaképességével végezte a dolgát, legyen az sima vagy nehéz meccs nyilatkozta Kemény Dénes egykori játékosáról.

 

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31