Kiélezett végjátékban nyert a Honvéd Szolnokon

Vágólapra másolva!
2012.03.28. 20:34
null
Nagy volt a küzdelem Szolnokon – a Honvéd jutott a négy közé (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén a Honvéd 11–10-re nyert a Szolnok otthonában, s ezzel 2–0-ra megnyerte az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot. A Vasas a Szentes ellen szintén két meccs alatt jutott tovább – akárcsak a Szeged a Ferencváros ellen.

Előzetesen a Honvéd–Szolnok összecsapás tűnt a leginkább kérdésesnek a férfibajnokság negyeddöntőjében. Ennek megfelelően a két csapat első mérkőzése is az utolsó negyedben dőlt el.

Most Szolnokon jobban kezdett a Honvéd, amely a második negyed végén már három góllal is vezetett – elsősorban Szivós Márton gólerős játékának köszönhetően.

A folytatásban azonban magára talált a Szolnok, s Marnitz Gergő akciógóljával 8–8-nál utolérte a vendégeket. A kiélezett összecsapáson azonban ezután ismét a Honvéd percei következtek: a fővárosiak az utolsó negyednek kétgólos előnnyel vághattak neki.

A záró felvonásban Marnitz Gergő és Pásztor Mátyás góljával egyenlített a hazai csapat, de Salamon Ferenc egy perccel a vége előtt a vendégeknek szerezte meg a győzelmet.

A Szeged jóval simábban jutott a négy közé, a Ferencváros a hazai mérkőzésén sem tudta megszorítani Vincze Balázs gárdáját.

A Vasas szintén 2–0-val zárta le saját párharcát. Földi László együttesének azonban könnyebb dolga volt, hiszen a Szentes otthonában kellett vitézkednie.

Az alapszakasz győztese a második negyed közepén Vörös Viktor találatával már 7–2-re vezetett, a Szentes ezután stabilizálni tudta a négy-ötgólos különbséget, esélye azonban nem volt a győzelemre.

A Vasasnál közteherviseléssel oldották meg a győzelmet: Decker Ádám, Katonás Gergely, Kiss Gergely, Steinmetz Barnabás és Vörös Viktor egyaránt két góllal vette ki részét csapata sikeréből.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
KALÓ–MÉH CS&K SZENTES–TEVA–VASAS UNIQA 9–15 (2–4, 2–5, 3–2, 2–4)
Szentes, 250 néző. V: Dodog, Petik
SZENTES: HORVÁTH – SZABÓ B. 3, Józsa, Weszelovszky, Németh 1, Szabó Z. 1, Szőke 1. Cs: Araczki, TÓTH P. 2, Pellei, Lázár, Nagy M. 1. Edző: Lukács Dénes
VASAS: Barabás – Decker 2, Katonás 2, Fazekas 1, KISS G. 2, Steinmetz B. 2, STEINMETZ Á. 2. Cs: VÖRÖS 2, Vámos 1, Vereczkey, Fülöp 1, Bálint. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Nagyon pozitívan jöttünk ki a párharcból annak ellenére, hogy a Vasas megérdemelten továbbjutott. Felszálló ágban vagyunk, ami biztató a továbbiakra nézve.
Földi László: – Az öröm tovább tart, ma csak kilenc gólt kaptunk.
FTC-FISHER KLÍMA–A-HÍD-SZEGED-BETON 7–15 (1–3, 2–2, 3–5, 1–5)
Népliget, 80 néző. V: Marjay, Molnár P.
FTC: Kosztrov – Illés S., Simon R., PAJÁN 1, Kincses, Polovic, ERNYEY 3. Cs: Manhercz 1, Francsics 1, Sánta, Szöllősi 1, Schatz, Mocsári. Edző: Ambrus Tamás
SZEGED: BAKSA – Hegedűs 2, Somogyi, BÁLINT G. 2, MOLNÁR T. 4, Kunac 2, Kiss Cs. Cs: Molnár D. (kapus), Kayes 2, Younger, Varga P. 1, Turzai, TÖRÖK 2, Lehmann. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Simon R. (32. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Szeged javára.
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – A 21–es keretünkből tizenegy játékos volt ma sérült, ehhez képest a mérkőzés nagy részében egyenrangú partnerei voltunk a Szegednek. Gratulálok a fiatal játékosaimnak.
Vincze Balázs: – A várt ellenálláson keresztül jutottunk el a bajnoki elődöntőhöz, ehhez gratulálok a csapatomnak.
DEBRECEN–ZF–EGER 12–13 (3–2, 2–2, 2–4, 5–5)
Debrecen, 1000 néző. V: Vojvoda, ifj. Juhász Gy.
DEBRECEN: B. MITROVICS - LÉTAY 4, VARGA T. 5, Misics, Vindisch 1, Simon A., BUGAJCSUK 2. Csere: Kistamás, Hegedűs I., Tóth Z. Edző: Gyöngyösi András
EGER: Szécsi - Naganuma, BIROS 4, Hosnyánszky 1, Varga II. Zs. 1, KOVÁCS G. 1 BÁTORI 1. Csere: SEMAN 3, Gerritse 2, Bundschuh, Mezei, Binder, Chilkó. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 9/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kiállítva – cserével végleg: Gerritse (34.)
Kipontozódott: Bundschuh (25.),Misics (26.)
MESTERNÉRLEG
Gyöngyösi András: – Két év alatt felértünk a legjobb csapatok mögé, s ezt ma is bizonyítottuk. Bízom benne, hogy ennek a debreceni gárdának van egy ennél is szebb jövője!
Gerendás György: – Gyöngyösi Anrásnak igaza volt, a Debreven ott van közvetlenül az elit mögött. Ilyenkor azt szokták modnani, hogy jól játszottunk, de ezúttal azt kell mondanom, hogy a Debrecen játszott jól, s ezért szeretnék kollégámnak gratulálni!
A két győztes mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2–0 az Eger javára
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–GROUPAMA-HONVÉD 10–11 (2–2, 2–5, 4–3, 2–1)
Szolnok, 250 néző. Vezette: Kun Gy., Vogel G.
SZOLNOK: Decker A. – Pásztor 2, Nyéki 1, Komlósi, KIS G., MARNITZ G. 3, GOCICS 4. Csere: Süveges, Regős, Kovács O., Hangay Z.
HONVÉD: Gergely – Mátyás 1, SZIVÓS 3, SALAMON 1, HÁRAI, Gór-Nagy 1, TÓTH M. 1. Csere: Jansik D. 1, Kovács R. 1, ANGYAL 2
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 8/6
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. –
Kipontozódott: Angyal (25. p.), Jansik D. (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Honvéd javára
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Három hét alatt háromszor megvert minket a Honvéd, megérdemlik, hogy ők jussanak a négy közé. A végsőkig küzdöttünk, rengeteg hibával. Sajnáljuk, hogy nem nyertük meg a találkozót, kíváncsi vagyok, mi lett volna, ha komplett csapattal állunk fel, de ilyen gyorsan kellett megrendezni a negyeddöntőt.
Vad Lajos: – Abszolút megérdemelten győztünk, ebben a fantasztikus lebonyolítási rendszerben, másodszor jutottunk a négy közé. Vízilabdával nyertünk, úgy érzem, látványos megoldásokat alkalmazunk, nem véletlenül góljaink vannak, tudatosan kidolgozott helyzetekből lőjük a gólokat.
A 9–12. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Kaposvári VK–BVSC Zugló 11–10 (3–1, 2–3, 3–3, 1–2, 2–0, 0–1)
G: Bereczki 3/1, Burburan 2, Balogh Z. 2, Bakó 2, Maár, Juhász-Szelei, ill. Deme 4, Szűcs L. 2, Hőna, Rajna, Szabó P., Borsós.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Kaposvár javára
PVSK-Fűszért–OSC 10–11 (1–1, 4–3, 2–2, 1–2, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 az OSC javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik