Hiába vágott Kiss Gergely ötöt, a Honvéd a négy között

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 19:31
null
Fogcsikorgató küzdelem után végül Hárai (12) és a Honvéd örülhetett (Fotó: Czerkl Gábor)
A Groupama Honvéd férfi vízilabdacsapata bejutott a Theodora Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, miután az idegenben elért döntetlent követően 11–10-re legyőzte a visszavágón a Vasast. Kettős győzelemmel jutott tovább az Eger és az FTC, a Szeged nagy csata után csikarta ki a sikert, összesítésben egy góllal bizonyult jobbnak a Szolnoknál.

A Honvéd a szombati 5–5 után egész jó pozícióban fogadhatta a Vasast, és mindent meg is tett azért, hogy a maga javára döntse el a párharcot. Kiss Gergely góljára Gór-Nagy Miklós válaszolt, majd Hárai Balázs és Szivós Márton találataival 3–1-re elment a Honvéd, amely nem is adta ki ezután a kezéből a vezetést.

A Vasas 3–1 után egyenlíteni tudott, de erre kapott gyorsan hármat (Salamon, Szivós és Tóth Márton köszönt be), és kapaszkodhatott megint – félidőben már csak egy volt a házigazdák előnye (7–6).

Kovács Róbert akcióból talált be, így 7–7-nél utolérte a Honvédot az angyalföldi gárda, de jött a meccsen megszokott séma: ismét megugrott a hazai együttes. A harmadik negyed hajrájában előbb Salamon Ferenc talált be, majd egy kontra után emberelőnybe került a Honvéd, Hárai Balázs pedig élt is a lehetőséggel – egy játékrész maradt a Vasasnak, hogy megmentse a mérkőzést.

A Vasasnak nagyon iparkodnia kellett volna, ehhez képest Gór-Nagy háromra, Hárai szabaddobásból négyre növelte a Honvéd-fórt. Eldőlni látszott a meccs, de a Vasasnak volt még egy dobása: Kiss Gergely kétszer, Miho Boskovic egyszer talált be, és máris „csak" 11–10 volt (Kiss meg öt gólnál tartott)! A Honvéd emberelőnybe került, de hiába az időkérés, Hárai ezúttal hibázott. A labda a házigazdáknál maradt, a Vasas csupán négy másodperccel a vége előtt támadhatott újra. Belefért még egy kiállítás és Mátyás kiállítása, kapuralövés (így gól) viszont nem – a Honvéd került a négy közé.

A BVSC a szombati meccs után ismét tizenötöt kapott az FTC-től (igaz, ezúttal hét helyett tízet lőtt), így a Ferencváros különösebb izgalmak nélkül váltotta meg jegyét az elődöntőre. A Szeged másodszor is szoros mérkőzést nyert játszott a Szolnokkal, de most nyert és továbbjutott. Török Béla hat gólt szórt a vendégek hálójába, viszont amit Kásás Zoltán már az első meccs után kárhoztatott – a pocsék emberelőny-kihasználás – most sem javult egy cseppet sem...

Az Eger könnyedén, 9–4-re nyert a PVSK ellen (Feltham és Graham összesen öt gólt vállalt), a hevesiek kettős győzelemmel masíroztak a legjobb négy közé.

FÉRFI VÍZILABDA THEODORA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

GROUPAMA-HONVÉD–TEVA-VASAS-UNIQA 11–10 (3–2, 4–4, 2–1, 2–3)

Kőér u., 700 néző. V: Kiszelly, Kun Gy.

HONVÉD: Gergely – Bátori, Szivós 2, Mátyás, HÁRAI 3, GÓR-NAGY 2, Tóth M. 1. Csere: Jansik, Hangody L., SALAMON 2, Angyal 1

VASAS: Nagy V. – Steinmetz B. 1, Katonás, Kovács R. 1, Powers, KISS G. 5, Decker Á. Csere: Takács Bálint, Fülöp, BOSKOVIC 3, VÖRÖS, Vámos, Hőna

Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 12/4

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

Kipontozódott: Fülöp (20. p.), Gór-Nagy (31. p.), Decker Á. (32. p.), Mátyás (32. p.)

Továbbjutott: a Groupama-Honvéd, 16–15-ös összesítéssel

MESTERMÉRLEG

Vad Lajos: – Helyén kell értékelni ezt a sikert, mint minden mást is. Szombaton gyengébb támadójátékkal is felálltunk, és döntetlenre mentettük a meccset, ezzel alapoztuk meg a vasárnapot. Ezúttal jobban támadtunk, ami a csapat hozzáállását mutatja. Mentálisan borzasztó erősek vagyunk.

Földi László: – A védekezésünk nem működött jól, meg az emberelőny-kihasználásunk sem. Összeszokatlanságról és még sok mindenről lehetne beszélni... A Honvéd fegyelmezett volt, míg mi túl sok hibát követtünk el ahhoz, hogy a szezon elején túl tudjunk lépni rajtuk.

 

SZEGED-BETON–SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP 9–7 (2–2, 2–1, 3–2, 2–2)

Szeged, 200 néző. V: Marjay, Madarasi

SZEGED: BAKSA – TÖRÖK 6, Somogyi, Komlósi, Molnár T., VINDISCH 2, Kiss Cs. 1. Cs: Busila, Kayes, Younger, Varga P. Edző: Kásás Zoltán

SZOLNOK: Gárdonyi – Kovács O., Pásztor 1, Gerritse, Regős 1, GEORGESCU 2, CSÁSZÁR 2. Cs: Süveges 1, Hangay Z., Mezei, Bálint, Szőke, Marnitz. Edző: Cseh Sándor

Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 4/3

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2

Kiállítva (cserével végleg): Süveges (21. p.)

Piros lap: Cseh (22. p.)

Továbbjutott: a Szeged, 17–16-tal

MESTERMÉRLEG

Kásás Zoltán: – Változatlanul borzalmas az emberelőny-kihasználásunk. Külön szólnék azonban Török Béláról, aki egy ideje adós volt a jó játékkal, ám ezúttal főszerepet vállalt a továbbjutás kiharcolásában.

Cseh Sándor: – Labdarúgásban Joachim Löw csapata legyőzheti Diego Maradonáét, a magyar vízilabdában ez nem mindig lehetséges.

 

BVSC-ZUGLÓ–FTC-FISHER KLÍMA 10–15 (2–2, 0–3, 3–7, 5–3)

Szőnyi út, 100 néző. V: Vojvoda I., Bátori Gy.

BVSC: Györke – Szabó P. 1, Hopkins 2, Ambrus F. 2, BORSÓS 1, Antal A., PAJÁN 3. Cs: Kriszt, Deutsch, Keresztes, Nagy S., Deme 1, Bedő, Meixner. Edző: Dabrowski Norbert

FTC: B. MITROVICS – WESZELOVSZKY 4, VARGA T., Kunac 2, Misics 2, Szeles 2, Ágner. Cs: Czigány K., Varga I Zs. 1, Galambos 1, Tóth Z. 1, Csordás, ILLÉS S. 2. Edző: Ambrus Tamás

Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 12/6

Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –

Kiállítva, végleg cserével: Varga T. (32. p.)

Sárga lap: Ambrus (24. p.)

MESTERMÉRLEG

Dabrowski Norbert: – Megérdemelten győzött és jutott tovább a Fradi. Sajnos ennyi a különbség jelenleg a két csapat között. Mindkét mérkőzésen reális eredmény született.

Ambrus Tamás: – Nagyon örülök, hogy fiatal játékosainknak is lehetőséget tudtam adni. Bár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, nem szabad elfelejteni, hogy csapatunk még mindig formálódik, csupán egy hónapja dolgozunk együtt.

Továbbjutott: az FTC, kettős győzelemmel

 

ZF-EGER–PVSK-FŰSZÉRT  9–4 (2–2, 1–0, 3–0, 3–2)

Eger, 200 néző. V.: Horváth Cs., Vogel G.

EGER: NÉBALD – Graham 2, FELTHAM 3, Kovács G., Bundschuh 1, Varga II Zs., Hegedüs G. 1. Cs.: BINDER 2, Kotszidisz, Sántavy, Petrovai, Takács J., Fábián P. Edző: Gerendás György

PVSK: Bisztritsányi – Bóbis, Hegedűs I., Krizsán, Naganuma, Lukács, De Blasio. Cs.: Tóth Bence 1, HANGODY GY. 2, Scholefield 1, Soós, Müller. Edző: Petik Attila

Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 11/2

Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/0

Kipontozódott: De Blasio (26. p.), Bundschuh (27. p.)

Kiállítva (végleg cserével): Hegedűs I. (32. p.)

MESTERMÉRLEG

Gerendás György: – Már az első meccsen eldőlt a továbbjutás, most ennyi is elég volt. Jó, hogy gyengébb ellenfelet kaptunk a négy közé jutásért, így kevésbé jó játékkal is biztosítottuk helyünket a négyes döntőben.

Petik Attila: – Voltak hibáink, ezúttal mégis jobban játszottunk, mint pénteken. Elégedett vagyok az eredménnyel.

Továbbjutott: az Eger, kettős győzelemmel

 
A négyes döntő résztvevői: Honvéd, Eger, FTC, Szeged

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik