Hatalmas meccset játszott a Vasas Szegeden

Vágólapra másolva!
2011.04.17. 19:36
null
Kiss Csaba (labdával) és társai az utolsó negyedben egyenlítettek a Vasas ellen (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
A férfi vízilabda ob I rájátszásának 1. fordulójában a Szeged egy fordulatokban gazdag mérkőzésen 7–7-es döntetlent játszott a bajnoki címvédő Vasassal. Egy negyed után még a hazaiak vezettek 4–0-ra, majd a félidőben már 5–4-re a vendégeknél volt az előny. A Vasas már 7–5-re is vezetett, de az utolsó játékrészben a Szeged egyenlíteni tudott.

A Szeged-Beton második helyen fejezte be az alapszakaszt, közvetlenül a Vasas előtt. A rájátszás 1. fordulójában éppen a fővárosiak látogattak a Tisza-parti városba. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, ugyanis egy negyed után 4–0-ra vezettek.

Az első játékrészben a kétgólos Török Béla volt a hazaiak vezére, de Molnár Tamás és Aaron Younger is betalált.

A második játékrészben aztán egy emberelőnyből Miho Boskovic révén megkezdte a felzárkózást a Vasas. A horvát klasszis még egy gólt szerzett a második játékrészben, a Vasas pedig összesen ötöt. Steinmetz Barnabás 6. percben szerzett góljával már a vendégek vezettek.

A harmadik játékrészben Boskovic harmadik találata után már 7–5-re is vezettek a vendégek.

A Szeged azonban nem esett össze, innentől már nem kapott gólt, a negyedik negyed elején Younger emberelőnyből egyenlített. A folytatásban mindkét csapat remekül védekezett, így az eredmény már nem változott, a Szeged otthon tartott egy pontot.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
1-4. HELYÉÉRT ZAJLÓ RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓ
SZEGED-BETON VETEVA-VASAS-UNIQA 7–7 (4–0, 0–5, 2–2, 1–0)
Szeged, 250 néző. Vezette: Juhász Gy., Marjay
SZEGED: Baksa – Török 2, Molnár T. 1, YOUNGER 2, Kayes, KISS CS. 2, Juhász Zs. Csere: Somogyi, Komlósi, Varga P., Busila
VASAS: Nagy V. – BOSKOVIC 3 (2), Steinmetz B. 1, DECKER Á. 1 (1), Powers 1, Katonás, Kiss G. Csere: Takács Bálint, Vörös 1, Kovács R., Vámos, Hőna
Gól – emberelőnyből: 10/0, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Juhász Zs. (21. p.), Katonás (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – Négy nulla után négy olyan hibát követtünk el, amilyent nem lett volna szabad: bután passzoltunk, illetve emberhátrányban azt engedtük lőni, akit a megbeszéltek szerint nem engedhettünk volna: Miho Boskovicsot. Nem néz ki jól a négy nulla után a nulla öt… Igazából a mi hibánk, hogy döntetlen lett, visszaengedtük a Vasast a meccsbe.
Földi László: – Az első negyedet leszámítva jól játszottunk – ebben minden benne van. Az iksz senkinek sem jó, de hát jobb, mint kikapni. Mondjuk azt, hogy ellentmondásos meccs volt, amelyen mindenképpen nyerni szerettünk volna.

Rájátszás a 9-13. helyért. 1. forduló: UTE–BVSC-Zugló 7–15


1–4. HELYÉRT ZAJLÓ RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
AZ ÁLLÁS
1. Eger 1 1 4–3 71 (68)
2. Szeged 1 1 7–7 62 (61)
Vasas 1 1 7–7 62 (61)
4. Honvéd 1 1 3–4 58 (58)
Zárójelben a csapatok alapszakaszban szerzett pontjai szerepelnek  

 

9–13. HELYÉRT ZAJLÓ RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
AZ ÁLLÁS
9. BVSC 1 1 15–7 25 (22)
10. OSC 1 1 10–10 23 (22)
11. Szentes 0–0 18 (18)
12. ASI 1 1 10–10 8 (7)
13. UTE 1 1 7–15 3 (3)
Zárójelben a csapatok alapszakaszban szerzett pontjai szerepelnek  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik