Gyász: elhunyt Györe Lajos vízilabda-mesteredző

MTI MTIMTI MTI
2020.08.08. 17:38
null
Györe Lajost életének 73. évében érte a halál (Fotó: Nemzeti Sport)
Életének 73. évében elhunyt Györe Lajos vízilabda-mesteredző.

A Magyar Vízilabda-szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint Györe Lajos játékosként a BVSC, a Postás, a Vörös Meteor Izzó és az FTC színeiben szerepelt, utóbbival KEK-győzelmet is ünnepelhetett.

Edzősködni 1978-ban kezdett a Vasas Izzóban, majd a Budapesti Spartacus és a OSC férficsapatánál dolgozott, később 16 évig irányította a BVSC női együttesét, minden évben dobogós helyezést ért el a csapattal, négyszer nyert bajnokságot.

Legnagyobb nemzetközi sikereit a Bp. Honvéd-Póló SC női csapatával érte el, amellyel 2006-ban LEN Kupát, a következő esztendőben pedig Szuperkupát nyert. 1993-tól 2005-ig a Magyar Vízilabda-szövetségben női utánpótlás-vezetőedző volt.

Az ifjúsági és juniorválogatottal Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon több dobogós helyet is elért. 2000-től 2004-ig a felnőtt női válogatott felkészülését is segítette, Faragó Tamás mellett dolgozott és ért el a gárdával Európa csúcsára a 2001-es hazai kontinensviadalon, de ott volt a kispadon a 2002-es világkupa-győzelem és a 2001-es vb-ezüstérem megszerzésekor is.

Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
18 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01