Gyász: elhunyt Bud Spencer színészlegenda, egykori pólós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.27. 22:25
null
Carlo Pedersoli (1929–2016)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Carlo Pedersoli, művésznevén Bud Spencer olasz színész, egykori úszó és vízilabdázó.

A szomorú hírt hétfő estea színész fia közölte. Azt is elmondta, hogy utolsó perceiben az egész családja körülötte volt. Az utolsó szava ez volt: „Köszönöm”.

Carlo Pedersoli 1929-ben született Nápolyban, majd az egyetem mellett egyre kiemelkedőbb eredményeket ért el úszásban és vízilabdában. Olasz bajnoki címet szerzett mellúszásban, sőt később a helsinki és a melbourne-i olimpián az elődöntőig is eljutott 100 gyorson. Spencer több rekordot is megdöntött úszóként, többek között ő volt az első olasz, aki egy percen belül teljesítette a 100 gyorsot.

„Carlóval természetesen a medencében ismerkedtem meg, nagy meccseket vívtunk az olaszokkal az ötvenes-hatvanas években, de a barátságunk a későbbiekben is megmaradt, találkoztam vele az Egyesült Államokban is, amikor már befutott színészként élte az életét” – mondta a legendát nemrég meglátogató Kárpáti György.

Színészként a Piedone-filmekben, majd a szintén olasz Mario Girottival, művésznevén Terence Hill-lel közös filmekben lett világhírű.

Bud Spencer fiatalon és 85 évesen
Bud Spencer fiatalon és 85 évesen


Legfrissebb hírek

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
1 órája

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
16 órája

A termálvíz fejedelme – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2026.01.08. 15:01

Gyász: elhunyt Kemény Ferenc

Vízilabda
2026.01.08. 10:31

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

Amerikai sportok
2026.01.08. 08:48

Nem vetődött fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja Dudás Miklós halálát illetően

Kajak-kenu
2026.01.05. 15:47

Gyász: elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.01.05. 14:06

Gyász: 80 éves korában elhunyt a bolgár futball legendája, Dimitar Penev

Minden más foci
2026.01.03. 14:57
Ezek is érdekelhetik