Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György
Kárpáti György 1935. június 23-án született Budapesten. Pályafutását úszóként kezdte 1945-ben a Ferencváros csapatában, s bár többször nyert országos bajnokságot, és sokáig párhuzamosan művelte a kettőt, végül a vízilabdát választotta első számú sportjának. Pólósként 1952-ben, 1956-ban és 1964-ben olimpiai bajnok lett, 1960-ban ötkarikás bronzérmes, s ugyancsak háromszoros Európa-bajnok a válogatott 1954-es, 1958-as és 1962-es diadalának részeseként. Vízilabdában 1952-től 1969-ig volt válogatott, a nemzeti együttesben 162-szer szerepelt.
A Fradival ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes. 1973 és 1980 között a pólóválogatott másodedzője. Az apró termetű, villámgyors és minden helyzetben a legjobb megoldást választó legenda edzői karrierje csúcsán, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány segítőjeként is nyert olimpiát, 1976-ban Montrealban.
Válogatott pólósként, 1964-ben szerzett jogi doktorátust az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán. 1980-tól az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője, 1989-1992 között a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), 1996-ig a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja volt, 1990-ben bekerült a Ferencváros elnökségébe.
Beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába (1982), megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1994). 2004-ben MOB-érdemrenddel tüntették ki, 2005-ben Jacques Rogge, a NOB akkori elnöke különdíjban részesítette. 2004-ben Magyar Örökség Díjat kapott. 2010-ben Budapest díszpolgára lett, 2013-tól a Nemzet Sportolója.
Az önbizalmáról és jó humoráról ismert vízilabdázó sportpályafutásának emlékeit Peterdi Pállal közösen több könyvben írta meg: Melbourne-Miami-Margitsziget (1957), Kint vagyok a vízből (1966), Itt állok megfürödve (1981), Medencék, gólok, pofonok (1982), Cini és a többiek (1985), Három testőr Ausztráliában (1988), Mennyei lábtengó (és más hazugságok) (1997), Medencék, gólok, pofonok (Helsinkitől Moszkváig) (2012).
Kárpáti György volt minden idők legfiatalabb magyar vízilabdás olimpiai bajnoka, hiszen az 1952-es helsinki játékok megnyerésekor mindössze 17 éves volt. Halálával az ötvenes évek aranygenerációjának utolsó élő tagja távozott – néhány nappal 85. születésnapja előtt.
| Született: 1935. június 23., Budapest |
| Elhunyt: 2020. június 17., Budapest |
| Klubja: Ferencváros (1945–1969) |
| Válogatottságai száma: 162 |
| Csapatai edzőként, szakvezetőként: magyar férfiválogatott (segédedző: 1970–1973; másodedző, 1973–1980), Ausztrália: Sydney, Melbourne (1984–1986), a Ferencváros vízilabda szakosztályának vezetője, a MOB elnökségi tagja (1989–1992), a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségi tagja, a Ferencváros elnökségi tagja |
| Legjobb eredményei vízilabdázóként: 3x olimpiai bajnok (1952, 1956, 1964), olimpiai bronzér-mes (1960), 3x Európa-bajnok (1954, 1958, 1962), universiade-aranyérmes (1963), universiade-ezüstérmes (1957), universiade-bronzérmes (1963), 5x magyar bajnok (1956, 1962, 1963, 1965, 1968), 6x magyar bajnoki ezüstérmes (1955, 1960, 1961, 1964, 1966, 1969), magyar bajnoki bronzérmes (1967), 5x Magyar Kupa-győztes (1957, 1962, 1964, 1965, 1967) |
| Legjobb eredményei úszóként: universiade-ezüstérmes (4x100 m gyors, 1963), universiade-bronzérmes (4x100 m gyors, 1961), 4x magyar bajnok (4x100 m gyors, 1959; 4x200 m gyors, 1956, 1958, 1960) |
| Egyéni díjai: az Úszó Hírességek Csarnokának a tagja (1982), a Halhatatlanok Klubjának tagja (1994), az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának a tagja (2000), a Halhatatlanok Klubjának elnöke (2011–2020), MOB olimpiai aranygyűrű (1995), MOB-érdemérem (2004), NOB-elnöki különdíj (2005), a Nemzet Sportolója (2013); a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1962), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994), a Köztársasági Elnök Aranyérme (1996); Szent György Lovagrend tagja (1996), Magyar Örökség-díj (2004), Melbourne díszpolgára (1994), Budapest díszpolgára (2010), Józsefváros díszpolgára (2018) |
Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója
Gyász: eltemették Horváth Zoltánt
Szombaton lesz Diogo Jota temetése
