Gálázott az Eger, nyert a Vasas, a Szeged és a Honvéd

Vágólapra másolva!
2011.10.29. 22:32
null
Vámos Márton (Vasas) három góllal szomorította a debrecenieket (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Az első osztályú férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának hatodik fordulójában a címvédő Eger megszórta a Szentest, amely tizenkét gólos vereségbe szaladt bele. Nyert a Vasas, a Szeged és a Honvéd, de tisztességgel helytállt a három vesztes, a Debrecen, a BVSC és a Pécs. A Kaposvár jó hajrával kínlódta ki a győzelmet otthon az OSC ellen.

Az Eger 4–0-s etappal kezdte a találkozót, de Weszelovszky László duplája az első negyedben még versenyben tartotta a Szentest. A második felvonásban újabb két góllal nőtt a házigazdák előnye, kezdett kialakulni a papírforma különbség. A nagyszünet után pedig a hazaiak által 9–1-re megnyert második félidőben már csak egy csapat volt a medencében. A egriek tizenöt fórjukból tizenhármat (!) váltottak gólra!

A Szeged a 4–0-ra megnyert első negyed után máris zsebben érezhette a találkozót, de az egykor éppen jelenlegi edzőjük, Vincze Balázs trenírozta BVSC becsületére legyen mondva, ilyen gyatra kezdés után sem adta fel. A vendégjátékosokban volt tartás, hogy közel ikszesre hozzák ki a hátralévő felvonásokat.

Vámos Márton volt a különbség a Vasas és a Debrecen között, a házigazdák fiatal válogatottja mesterhármasával döntő érdemeket mondhat magáénak a négygólos sikerből. Döntőnek bizonyult, hogy 1–1 után a Vasas 4–1-re elment, védelme szabályosan (öt faultot fújtak ellenük) és jól dolgozott, kevés esélyt adott a vendégeknek.

A Pécs kezdésnek még vezetett is a Honvéd vendégeként, de az esélyesebb vendéglátó 4–1-re elhúzott. Utána azonban behúzták a vendéglátók a kéziféket, a pécsiek pedig beletapostak a gázba: a harmadik negyed közepén visszavették az egygólos előnyt (5–4), és a még a záró negyedre is iksszel (6–6) fordultak a felek. A negyedik játékrész háromgólos hazai kezdése azonban már döntőnek bizonyult.

Az OSC akarata érvényesült Kaposváron, ahol a házigazdák többnyire csak kapaszkodtak és felzárkóztak ellenfelükhöz. De hiába vezetett a negyedik negyed elején már 7–4-re az OSC, a házigazdák kiválóan hajráztak, majd az utolsó percben Bereczki Miklós büntetőjével fordítottak és nyertek.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
ZF-EGER–SZENTESI CS&K-SZENTES 18–6 (4–2, 5–3, 5–1, 4–0)
Eger, Bitskey-uszoda, 300 néző. Vezette: Horváth M., Vogel G.
EGER: BISZTRITSÁNYI – Gerritse 2, Biros, Binder 2, Mezei 2, Hosnyánszky 1, NAGANUMA 3. Csere: Bundschuh 1, Kovács G. 2, Chilkó 4, Lőrincz 1, Homa. Edző: Gerendás György
SZENTES: Bálint Á – Szabó Z., Józsa, Lázár 1, Németh D., WESZELOVSZKY 4, Szőke. Csere: Scortino (kapus), Csacsovszky, Werner, Araczki, Nagy M. 1, Nacsev, Tóth P. Edző: Lukács Dénes
Gól – emberelőnyből: 15/13, ill. 7/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Araczki (22. p.), Lázár (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Örülök, hogy felszabadultan, a szó szoros értelmében vízilabdázott a csapat. Akik lehetőséget kaptak, éltek vele.
Lukács Dénes: – Egyik csapat sem erre a meccsre készült. Sajnos csak ennyire futotta, az emberhátrányos védekezésünk csődöt mondott. A pénteki meccs sokat kivett fiatal csapatunkból.
SZEGED-BETON–BVSC-ZUGLÓ 13–8 (4–0, 2–3, 5–3, 2–2)
Szeged, 200 néző.Vezette: Birri, Juhász Gy.
SZEGED: MOLNÁR D. – SOMOGYI 3, HEGEDÜS G. 2, Bálint G., MOLNÁR T. 3, Kunac, JUHÁSZ ZS. 2. Csere: Lehman 1, Vincze M. 1, Palotás, Varga P., Turzai, Juhász G. 1. Edző: Vincze Balázs
BVSC: Györke – Hőna, KERESZTES I. 2, SZŰCS L. 1, BORSÓS 2, Szabó P., Deme 1. Csere: Kotszidisz 1, Rajna, Bedő, Nagy S. 1, Zsoldos. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Örülök a három pontnak, továbbá fiataljaink helytállásának, de a mai nap a Pick-Szeged fantasztikus győzelméről szól, amihez gratulálok.
Dabrowski Norbert: – Nyílt sisakos mérkőzésen az erőviszonyoknak megfelelő eredmény született.
TEVA-VASAS-UNIQA–DEBRECEN-FUJITSU 8–4 (1–0, 3–1, 2–1, 2–2)
Budapest, Komjádi uszoda, 300 néző.Vezette: Marjay, Vojvoda
VASAS: NAGY V. – Katonás 1, Boskovic, Decker Á. 1, Vörös, DRASKO BRGULJAN 1, Kiss G. 2. Csere: STEINMETZ Á., Takács Bálint, Steinmetz B., VÁMOS 3, Fazekas, Fülöp. Edző: Földi László
DEBRECEN: B. MITROVICS – Simon A., Vindisch 1, Halek, VARGA T. 2, Bugajcsuk, Létay 1. Csere: Tóth Z., Hegedűs I., Kárteszi, Kistamás, Zoufal, Apanaszenko. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 5/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Földi László: – A védekezésünk tökéletes volt, de elöl sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul.
Gyöngyösi András: – Szasa Misics és hit nélkül ez egész jó eredménynek számít, azonban ezek nélkül nem lehet ezt a sportot játszani.
GROUPAMA-HONVÉD–PVSK-FÜSZÉRT 13–7 (3–1, 1–1, 2–4, 7–1)
Budapest, Kőér u., 200 néző.Vezette: Füzesi, Veilandics
HONVÉD: LÉVAI – Szivós 1, Mátyás, TÓTH M. 2, HÁRAI 1, Gór-Nagy 3, Kovács R. 3. Csere: JANSIK, Hangody Gy., Salamon 2, Kovács P. 1, Angyal, Tóth Bendegúz. Edző: Vad Lajos
PÉCS: Kozarski – SCHOLEFIELD 1, Hoppál, BÓBIS 3, O’REGAN 1, Hangay R., De Blasio 1. Csere: Takács J., Soós 1, Krizsán, Müller, Lukács G. Edző: Petik Attila
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. 1/1
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 8/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Hoppál (18. p.), Lukács G. (22. p.), Hárai (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Csak egy negyedben voltunk itt fejben, de az mindent eldöntött.
Petik Attila: – Jöttünk, játszottunk, küzdöttünk, hajtottunk, elfáradtunk.
KAPOSVÁRI VK–OSC 8–7 (2–2, 0–2, 2–2, 4–1)
Kaposvár, 300 néző.Vezette: Petik András, Rubos
KAPOSVÁR: PELLE – Maár, Papp G. 1, BERECZKI 3, Bognár, Horváth D., JUHÁSZ-SZELEI 1. Csere: Mogyorósi, Bakó 1, Rikidánovics, Balogh Z. 2. Játékos-edző: Bereczki Miklós
OSC: Áts – BENCZÚR 1, SZÉCSI D. 2, Pecz, Balla, Galambos 1, Szentesi 1. Csere: Kiss Gy., Cserdi, Zentai, Bencz 1, Tiba 1. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 6/1
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 2/2
Kiállítás (végleges cserével): Papp G. (24. p.), Szentesi (24. p.)
Kipontozódott: Horváth D. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Jó volt látni azt a lelkesedést és küzdeni tudást, amelyet csapatunk produkált. Ez a győzelem nagyon kellett az önbecsülésünknek.
Bíró Attila: – Tavaly megkaptam a magam büntetését a véleményemért, ezért most nincs más hozzáfűzni valóm a mérkőzéshez, mint az, hogy gratulálok a kaposváriaknak!
AZ ÁLLÁS
1. Szeged Beton VE 6 5 1 68–42 +26 16
2. TEVA-Vasas-UNIQA 5 5 77–30 +47 15
3. Groupama Honvéd 4 4 52–27 +25 12
4. ZF-Eger 5 4 1 55–38 +17 12
5. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 5 3 1 1 48–39 +9 10
6. Debrecen Fujitsu 6 3 3 53–37 +16 9
7. FTC Fisher Klíma 5 2 3 42–53 –11 6
8. Bodrogi Bau Szentesi VK 6 2 4 57–73 –16 6
9. PVSK-Füszért 6 2 4 54–75 –21 6
10. BVSC-Zugló 6 1 5 52–67 –15 3
11. Kaposvári VK 6 1 5 35–78 –43 3
12. Orvosegyetem Sport Club 6 6 34–68 –34 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik