Férfi vízi: iksz a házigazdával, a tornagyőzelemért játszunk

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 22:05
null
(Fotó: NS-archív)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9–9-es döntetlent játszott a házigazda görög együttessel az Athénban zajló Szamarcidisz-kupa második, szombati játéknapjának esti programjában.

A vlv.hu tudósítása szerint a találkozó végig rendkívül szoros volt, mindkét fél egyszer tudott csupán kétgólos fórra szert tenni: a hazaiak 2–0-nál, a vendégek 4–6-nál. A magyar együttes bő másfél perccel a végső dudaszó előtt ötméteresből egyenlített utoljára, legeredményesebbje, a három találatig jutó Varga Dénes révén.

Märcz Tamás szövetségi kapitány hangsúlyozta, az ilyen találkozók segítik a csapat fejlődését.

„Összességében úgy éreztem, hogy a mérkőzés nagy részében domináltunk. A görögök jól küzdöttek, nem adták fel. Pihenten érkeztek, míg nekünk 24 óra alatt ez volt a harmadik meccsünk, de semmi probléma, a fiúk jól bírták, még a negyedik negyed végén is megvoltak a helyzeteink. Az utolsó emberfórt nem lőttük be, igaz, nem is kaptunk gólt az utolsó hátrányból, így reális és igazságos döntetlen született. Védekezésben egy-két helyen nem úgy zártak a blokkok, ahogy kellett volna, ám ez nem olyan nagy probléma, javítható a folytatásra. Támadásban talán most játszottunk a legenergikusabban, ami mindenképpen pozitívum. A legfontosabb, hogy fejlődünk, és bár számít ez a torna, az igazán nagy meccsek majd a közeljövőben következnek” – mondta a magyar szövetségi kapitány.

A mieink vasárnap a tornagyőzelemért szállnak medencébe a spanyolok ellen.

SZAMARCIDISZ-KUPA, ATHÉN, 2. FORDULÓ
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG
9–9 (2–2, 0–1, 3–3, 4–3)
Glifada.
GÖRÖGORSZÁG:
Galanopulosz – Geniduniasz, Kapocisz2,Argiropulosz1,Funtulisz, Papansztasziu, Pontekiasz, Hriszoszpatisz, Murikisz2,Kolomvosz1,Derviszisz2,Hadzigulasz1. Szövetségi kapitány:Todorisz Vlahosz
MAGYARORSZÁG:Nagy V. – Manhercz K.2,Varga Dénes3,Gór-Nagy, Mezei, Erdélyi1,Vámos1. Csere:Török B., Hárai, Hosnyánszky1,Salamon F.1,Bátori. Szövetségi kapitány:Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből:12/5, ill. 8/4
Gól – ötméteresből:–, ill. 1/0

Mai eredmény:
Magyarország–Montenegró 9–6 (2–3, 2–1, 4–0, 1–2)
Pénteki eredmény:
Magyarország–Kanada 12–7 (2–3, 3–1, 3–2, 4–1)

Vasárnap
4. forduló: Magyarország–Spanyolország, 8.45

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Fekete Gergő: Szerbiában több góllal jobbnak kell lenni, hogy akár döntetlenre kihozd

Vízilabda
2026.01.27. 10:00

Varga Zsolt: A helyén kell kezelnünk az elvárásokat

Vízilabda
2026.01.27. 06:36

Vogel Soma: Mérges vagyok magamra

Vízilabda
2026.01.26. 18:33

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20
Ezek is érdekelhetik