Férfi vízilabda Európa-kupa: a Szolnok kapta a nehezebb csoportot

MTI MTIMTI MTI
2011.09.26. 13:45
Címkék
A Honvéd szinte biztos továbbjutónak tekintendő, de a Szolnok helyzete sem reménytelen a férfi vízilabdacsapatok Európa-kupájában, amelynek második selejtezőkörös csoportjait hétfőn alakították ki.

A Honvéd – derült ki a LEN, az európai szövetség honlapjának híréből – ráadásul a kért rendezői jogot is megkapta, így a Kőér utcában fogadhatja október 7. és 9. között az orosz Sturm 2002 együttesét és a német Würzburgot. A trióból az első kettő jut tovább a legjobb 16 közé.

A Szolnok szintén háromtagú csoportba került, s a franciaországi Nizzában a hazai Nice, illetve az olasz Savona egyikét kell megelőznie ahhoz, hogy a nyolcaddöntőben is folytathassa szereplését.

Az Európa-kupában a legjobb 16-ba kerülő csapatok összepárosítását, illetve az első számú kontinentális kupasorozat, a Bajnokok Ligája három magyar gárdát – a bajnoki címvédő ZF-Egert, továbbá a Teva-Vasas-Uniqát és a Szeged-Beton VE-t – is felvonultató, tizenhat csapatos főtáblás mezőnyének négyes csoportokba osztását október 16-án végzik el a LEN illetékesei Zágrábban.

 

Legfrissebb hírek

Abszurd helyzet Olaszországban, három hónappal a választások után bukhat a futballszövetség elnöke

Olasz labdarúgás
14 perce

Habkönnyű győzelemmel hangolt a Veszprém a klub-vb nyitányán

Kézilabda
41 perce

Ökölvívás – Kuhta Vladiszlava is döntős az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
2 órája

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája