Férfi vízilabda BL: kikapott az FTC és a Szolnok is

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 20:16
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában az A-csoportban szereplő FTC a Pro Recco, a B-ben érintett Szolnok a Jug Dubrovnik otthonába látogatott, és mindkét magyar csapat vereséget szenvedett.

A-CSOPORT
Pro Recco (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo 9–6
(1–2, 2–1, 3–2, 3–1)A-CSOPORT
Pro Recco (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo 9–6
(1–2, 2–1, 3–2, 3–1)

Az FTC a nap egyik rangadóját vívta az olasz Pro Recco otthonában, és a nehézségek ellenére jól kezdte a mérkőzést. Noha a három olimpiai bajnok játékos, Varga Dénes, Szlobodan Nikics és Sztefan Mitrovics sérülés miatt nem utazott a csapattal, a zöld-fehérek így is megnyerték az első negyedet 2–1-re. Igaz, a másodikat ugyanennyire elvesztették, így 3–3-mal mehettek nagyszünetre a felek.

A harmadik harmadban rákapcsoltak az olaszok, egymást követően lőtték a gólokat – Alessandro Velotto, Filip Filipovics és Francesco Di Fulvio is betalált, míg magyar részről csak Jansik Szilárd volt eredményes.

A záró negyedre 6–5-ös hazai előnnyel fordultak a felek, de a Varga Zsolt edzette ferencvárosiak nem találták a hatékonyan védekező olaszok játékának ellenszerét, a hazaiak ebben a 8 percben is megdobták a saját három góljukat, amire csak Vámos Márton válaszolt. A Recco 9–6-ra megnyerte a találkozót, és tovább őrzi veretlenségét.

B-CSOPORT
Jug Dubrovnik (horvát)–Szolnoki Dózsa 8–7
(3–1, 1–3, 2–3, 2–0)

A Szolnokot nem hátráltatták olyan problémák (sérülések), mint az FTC-t, ennek ellenére nehezebben kezdte a B-csoport rangadóját a Jug Dubrovnik otthonában. Már az első negyedben kétgólos hátrányba került, ezt viszont a másodikban sikerült ledolgoznia, köszönhetően az első félidőben a négy szolnoki gólból hármat is magára vállaló, remekül játszó Zalánki Gergőnek (4–4).

Zsivko Gocics csapata a folytatásban sem húzta be a kéziféket, és jó emberhátrányos védekezése mellett támadásban is hatékony maradt, 3–2-re megnyerte a harmadik negyedet. Az utolsó nyolc percre azonban nagyon összekapta magát a Jug, és – miután Bátori Bence kipontozódott – két és fél perccel a vége előtt megfordította a meccset, amelyet 8–7-re meg is nyert.

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR,
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Pro Recco (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo 9–6 (1–2, 2–1, 3–2, 3–1)
Sori. V:
Rakovics (szerb), Teixido (spanyol)
RECCO:
BIJAC – Di Fulvio 2, Mandics, Bukic, Molina, Velotto 1, Aicardi 1, Echenique 2, Figari, FILIPOVICS 1, IVOVICS 2, Kayes. Edző: Ratko Rudic
FTC: VOGEL SOMA – JANSIK SZ. 2, Younger 1, Jaksics, Mezei 1, VÁMOS 2, Sedlmayer. Csere: Német, Gór-Nagy, Kállay, Pohl.Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kiállítva (végleg, cserével): Jaksics (32. p.), Aicardi (32. p.)
MESTERMÉRLEG

Ratko Rudic: – Kiegyensúlyozott meccset vívtunk, tudtuk, hogy a Ferencvárosnak hiányzik néhány meghatározó játékosa, akikre amúgy készültünk. Nem kezdtünk teljes lendülettel, a támadásunk nem volt végig hatékony, de ahogyan haladt a meccs, egyre pontosabbak lettünk. Elégedett vagyok az eddig szerzett kilenc ponttal.
Varga Zsolt: – Összességében elégedett vagyok, Vogel Soma jól védett, három negyeden keresztül szinte észre sem lehetett venni, hogy több fontos játékosunk is hiányzik. Örülök ennek, hiszen többen is átvették a feladatukat, és ez mutatja, milyen lehetőség van a csapatban. Igaz, hiába játszottunk jól, a három pont itt maradt, de ennek a mérkőzésnek a visszavágója már másik történet lesz.

B-CSOPORT
Jug Dubrovnik (horvát)–Szolnoki Dózsa 8–7 (3–1, 1–3, 2–3, 2–0)

Dubrovnik. V: Naumov (orosz), Koryzna (lengyel)
JUG:
POPADIC – MACAN, Fatovic 1, Loncar 1, Jokovic 1, Garcia Gadea, Lozina, MERKULOV 2, Zuvela, Krzic, Benic 1, Papanasztasziu 2. Edző: Vjekoslav Kobescak
SZOLNOK: NAGY V. – Bátori 2, Prlainovics 1, Angyal, Jansik D., M. Alekszics 1, ZALÁNKI 3. Csere: Kis G., V. Rasovics, Lazics, Teleki, Szatmári. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 8/5
Kipontozódott: Bátori (29. p.)
MESTERMÉRLEG

Vjekoslav Kobescak: – Nagy Viktor remekül védett, jelentősen megnehezítette a dolgunkat. A minimális különbséget az jelentette a csapatok között, hogy mi a mérkőzés végéhez közeledve is fokozni tudtuk az iramot. A közönségnek jelentős szerepe volt a győzelemben, sokat jelentett a támogatásuk a hajrában.
Zsivko Gocics: – Kiegyenlített mérkőzés volt, bármelyik fél javára eldőlhetett volna, sajnos ezúttal nem mi a javunkra dőlt el. Természetesen nem örülünk a vereségnek, de a csapat becsülettel küzdött, és kihozta magából a maximumot. Versenyben voltunk az első perctől az utolsóig, minden játékosom motivált volt, és ezt az eredmény ellenére is jó volt látni.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Dinamo Moszkva (orosz)–CNA Barceloneta (spanyol) 12–13
Brescia (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 7–2
ZF Eger–Steaua Bucuresti (román) 13–9

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barceloneta 3 3 39–22 9
2. Pro Recco 3 3 35–18 9
3. FTC 3 2 1 28–21 6
4. Brescia 3 2 1 23–16 6
4. EGER 3 2 1 32–31 6
6. Dinamo Moszkva 3 3 28–38 0
7. Steaua Bucuresti 3 3 20–30 0
8. Crvena zvezda 3 3 9–38 0

B-CSOPORT
Olympiakosz (görög)–Spandau 04 (német) 11–4
Waspo Hannover (német)–BPM Sport Management (olasz) 10–11
Jadran Split (horvát)–Mladost Zagreb (horvát) 10–12

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jug Dubrovnik 3 3 28–19 9
2. Busto Arsizio 3 3 25–21 9
3. Mladost Zagreb 3 2 1 32–28 7
4. Olympiakosz 3 1 1 1 26–20 4
5. Szolnok 3 1 2 22–24 3
6. Hannover 3 2 1 30–31 2
7. Split 3 3 25–35 0
8. Spandau 3 3 17–27 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik