Férfi vízi vl: Ausztrália legyőzte Spanyolországot, így bronzérmes

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 16:31
null
Az ausztrálok végig kézben tartották a spanyolok elleni bronzmeccset (Fotó: Tumbász Hédi)
A negyeddöntőben a mieinket legyőző Ausztrália szinte végig vezetett az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyolok ellen, és 11–10-es sikerrel megszerezte a bronzérmet a világliga Belgrádban rendezett nyolcas döntőjében.

 

 

David Martín, a spanyolok mestere csak nézett számonkérően a játékosaira – ezt mégis miért? Joseph Kayes, az ausztrálok centere ugyanis egy másodperccel az első negyed vége előtt talált be, ráadásul ezzel már 3–1-es hátrányba került Spanyolország a bronzmeccsen.

Az elődöntőben az ausztrálok a szerbektől, a spanyolok a horvátoktól kaptak ki, és a kezdés alapján úgy látszott, a távoli kontinens képviselői szívták fel magukat jobban. Mielőtt azonban a tavalyi berlini világkupán ezüstérmes ausztrálok túlságosan lendületbe jöttek volna, Álvaro Granados másodszor is betalált, majd a második felvonás derekán Alberto Munarríz egyenlített is. Aaron Younger és Marc Larumbe gyors gólváltása után a centerben tarthatatlan Kayes villant megint, az általa kiharcolt emberelőnyt vágta be, így alakult ki az 5–4-es félidei eredmény.

Közben folyamatosan érkeztek a lelátóra a nézők – hiába, a szerb–horvát fináléra nem lehetett eléggé időben érkezni. A fordulás után sem tudtak előbbre lépni a spanyolok, akiket a csoportkörben ötösökkel múlt felül a magyar válogatott. Előbb Hollis Lachlan élt a fórral, majd Younger váltott gólra egyet, de Blai Mallarach révén a spanyolok emberelőnye sem maradt kihasználatlan. Rhys Howden akciógólja már a 8–5-öt jelentette, ám Mallarach versenyben tartotta a spanyolokat. Younger gólja után Roger Tahull és Mallarach ismét egyre lopta a különbséget (9–8).

Közben egyébként mind inkább fújdogált a szél, s az egész heti időjárást, no meg az előrejelzéseket figyelve nem véletlenül lehetett vihartól tartani. Ám a bronzmeccs szereplőinek végül csak erős szél jutott. Az ausztrálok Kayest keresték a labdákkal, de a testes center rövid ideig nem tudott olyan zavart kelteni a rendszerben, mint addig. Négy és fél perccel a vége előtt ráadásul Munarríz egyenlített, azonban kicsivel később Elvis Fatovic, az ausztrálok kapitánya jó érzékkel kért időt, mert aztán Kayes előnyből volt eredményes, így nem tudták átvenni a vezetést a spanyolok. Sőt Campbell két és fél perccel a vége előtt kettőre növelte az előnyt. A negyedik negyedre érkező kapus, López Pinedo nem akármilyen gólt szerzett egy támadásnyival a vége előtt, de nem fordult nagyot a kocka, így a negyeddöntőben a mieinket búcsúztató Ausztráliáé lett a világliga-bronzérem.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, NYOLCAS DÖNTŐ, BELGRÁD
A 3. HELYÉRT
Ausztrália–Spanyolország 11–10 (3–1, 2–3, 4–4, 2–2)
Gólszerzők:
Kayes (4), Younger (3), Howden (2), Campbell, Lachlan, ill. Mallarach (3), Munarríz (2), Granados (2), López Pinedo, Larumbe, Tahull

KORÁBBAN
A 7. HELYÉRT
Kanada–Kazahsztán 13–13 (4–2, 3–3, 4–5, 2–3) – ötméteresekkel 3–4

AZ 5. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 15–13
(4–3, 4–2, 2–2, 5–6)

KÉSŐBB
DÖNTŐ
16.45:
Szerbia–Horvátország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik