Férfi vízilabda: világbajnok pólóst szerződtetett a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 08:24
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata szerződtette a korábban Romániában légióskodó szerb Marko Avramovicsot – erről maga a játékos számolt be.

„Az Oradeánál én voltam a negyedik légiós, és mivel a román élvonalban egy csapatnál egyszerre csak három külföldi játékos játszhat, azt beszéltük, hogy majd rotálnak, így én is szerephez jutok. Az új vezetőség új szabályokat hozott, én pedig kikerültem a keretből, amikor pedig a csapat kiesett az európai kupából, tudtam, nincs maradásom” – mondta a republikasrpska.net-nek Avramovics, aki 2009-ben világbajnok lett Rómában a szerb válogatottal. Avramovics, aki 2009-ben világbajnok lett Rómában a szerb válogatottal.

„Tudom, régen pénzügyi gondok voltak a Ferencvárosnál, ám mostanra ezek a problémák megoldódtak. Boldog vagyok, hogy Budapestre szerződtem, hiszen a magyar bajnokság jóval erősebb a románnál” – tette hozzá a szerb pólós.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik