Férfi vízi MK: meglepően simán verte meg a Honvéd a Fradit

Vágólapra másolva!
2014.11.08. 19:55
A férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén megnyugtató előnyt szerzett az Eger, az OSC és kisebb meglepetésre a Honvéd is. A Szolnok Szegeden nyert három góllal.

Eger–Vasas. Nem is olyan rég még a magyar póló rangadója volt a két csapat mérkőzése, mostanra azonban változott a helyzet. A hazai csapat bajnokként nyilván a címvédésre készül az idényben, míg az angyalföldiek középcsapattá váltak.

Ma a kupában találkozott a két együttes, az Eger pedig már az első negyedben nyomatékosította fölényét, s a szünetre 5–1-es előnnyel érkezett. A folytatásban a Vasas legalább annyira rendezte a sorait, hogy túl nagy verést ne kapjon, de egyértelműen az Eger volt a jobb csapat a medencében.

Az angyalföldieknek minden negyedben egy gólra futotta, az Eger pedig végül könnyed, 11–4-es győzelmet aratott. Pedig a hazaiak rendkívül rosszul használták ki az emberelőnyeiket: 12-ből mindössze kettőt értékesítettek. A találkozó legeredményesebb játékosa, Hosnyánszky Norbert négy gólt szerzett – annyit, mint a Vasas összesen.

Előzetesen a negyeddöntő egyik legizgalmasabb párharcának tűnt a Honvéd–Ferencváros derbi. Ehhez képest az „odavágót" nagyon simán megnyerte a Honvéd. Nem is a hazaiak győzelme számít meglepetésnek, hanem az, hogy a zöld-fehérek öt góllal maradtak alul, így nagyon kevés esélyük maradt a továbbjutásra. Ha úgy tetszik, Fülöp Bence jelentette a különbséget: a Honvéd pólósa öt gólig jutott.

Az OSC is megnyugtató előnyt szerzett, a BVSC elleni mérkőzésen azonban nem számít meglepetésnek a hazaiak sima győzelme. A 14–8-as végeredmény után nem kell izgulnia a visszavágó miatt az OSC-nek. Mint ahogy a Szolnok továbbjutása sem forog veszélyben, miután Szegeden nyert a Diapolo három góllal.

A visszavágókat vasárnap rendezik. A négyes döntőre Szentesen kerül sor december 5. és 7. között.

FÉRFI VÍZILABDA MK
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
TISZAVIRÁG–SZEGED–DIAPOLO–SZOLNOKI DÓZSA–KÖZGÉP 7–10
(2–2, 2–2, 1–3, 2–3)
Szeged, 300 néző. V: Székely Balázs, Dodog
SZEGED: Meixner – MANHERCZ K. 3, Manhercz Á., VARGA II ZS. 1, Seman, Kunac 1, KISS CS. 2. Csere: Palotás, Chilkó, Török A., Sánta, Zsigri. Edző: Varga Péter
SZOLNOK:
Nagy V. – Sz. Mitrovics 1, VARGA DÉNES 2, VARGA DÁNIEL, KIS G. 1, Jansik D. 1, Madaras 1. Csere: Vámos, Gocics 1, Mezei 1, Tóth M., Hangay Z., M. ALEKSZICS 2. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből:
9/4, ill. 11/5
Gól – ötméteresből:
1/0, ill. –
Kipontozódott: Manhercz Á. (18. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Péter:
– Támadásban kissé erőtlenek voltunk, viszont a védekezésünk jól működött, összességében elégedett vagyok.
Cseh Sándor:
– Hasonló mérkőzésre számítottam, azért nem nyertünk nagyobb különbséggel, mert rossz százalékban használtuk ki helyzeteinket. A visszavágón jobban kell összpontosítanunk.

ZF-EGER–VASASPLAKET 11–4 (5–1, 1–1, 3–1, 2–1)
Eger, 500 néző. V: Kórós, Németh András
EGER: B. MITROVICS – Szivós M., Milos Csuk, Angyal 1, BEDŐ 1, HOSNYÁNSZKY 4, Vapenszki 2. Csere: ERDÉLYI 2, Csucskovics 1, Zalánki, Lőrincz, Hornyák, Szalai. Edző: Dabrowski Norbert
VASAS: Barabás – Hőna, Bóbis 1, Takács Bálint, Német T., Sedlmayer 1, Gyárfás. Csere: Várnai, Vereczkey, GORETA 2, Juhász-Szelei, Kiss K., Steinmetz Á. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 7/4.
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Várnai (25. p.)
MESTMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Nem lehetek maximálisan elégedett a hátrányos védekezésünkkel voltak gondjaink. Viszont voltak dolgok amik nagyon tetszettek. Végül is csak négy gólt kaptunk. Az elsődleges célt teljesítettük, megnyugtató előnyt szereztünk.
Földi László: – Túl sokat hibázunk egy ilyen szintű ellenféllel szemben. Megilletődötten kezdtünk, de aztán voltak időszakok, amelyekből a fiatal csapatommal építkezhetünk. Jó erőfelmérő volt, hogy hol tartunk.

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–BVSC WÁBERER HUNGÁRIA-ZUGLÓ 14–8 (4–2, 3–1, 3–2, 4–3)
Nyéki uszoda, 150 néző. V: Homonnai, Marosvári
OSC: BISZTRITSÁNYI – Hegedüs G., Bundschuh, Salamon F. 1, Kayes, DRASKO BRGULJAN 3, GRAHAM 2. Csere: BÁTORI 2, DECKER Á. 3, Gór-Nagy 1, Juhász Zs. 2, Kovács Gábor, Szentesi Á.. Edző: Vincze Balázs
BVSC: Györke – Tatár – TÖRÖK B. 3, PÁSZTOR 2, Kovács P. 1, Nagy S., Létay 1. Csere: Szakonyi (kapus), Borsós, Szabó Bence 1, Mészáros Cs., Kotszidisz, Szabó Bendegúz, Ambrus F. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 5/1
Gól – ötméteresből: – , ill. 2/2
Kipontozódott: Szabó Bendegúz (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Viszonylag nagy gólarányú győzelmet szerettünk volna aratni, úgy gondolom, ez sikerült.
Märcz Tamás: – Egyértelmű volt, hogy az egész meccsen az OSC kezében tartotta a mérkőzést, mégis voltak olyan pillanatok a meccs közepén, amikor nekik is kellett vigyázni. Sajnos a meccs végére nagy lett a különbség, amelyen már csak egy picit tudtunk korrigálni.

RACIONET HONVÉD–FTC WATERPOLO 12–7 (3–2, 2–1, 2–1, 5–3)
Kőér utca, 200 néző. V: Molnár P., Petik András
HONVÉD: LÉVAI – TAKEJ 3, FÜLÖP 5, SZŐKE 2, Simizu, Simon A., Kiss G. 1. Csere: Kiss B., Fazekas, Sztojcsics, ILLÉS S. 1, Steinmetz B., Simon R. Edző: Vad Lajos
FTC: GÁRDONYI – ROACH 2, Nyéki 1, Swift, KATONÁS 2, JANSIK SZ., Csapó M. Csere: Kolozsi 1, Ernyey, Regős 1, Paján, Marnitz G., Pohl. Edző: Varga I. Zsolt
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Simon R. (19. p.), Simon A. (27. p.), Illés S. (29. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Regős (a lefújás után)
Kiállítva (brutalitásért): Kolozsi (27. p.)
MESTERMÉRELG
Vad Lajos:
– Kihasználtuk az adódó lehetőségeinket, fizikálisan is jók voltunk, de vasárnap lesz még egy meccs.
Varga Zsolt: – Megnehezítettük a dolgunkat, mert tizenkét kapott góllal nehéz nyerni. Sokszor jól védekeztünk, az emberfórokban és a támadások befejezésében azonba gyenge teljesítményt nyújtottunk, és ezeket javítanunk kell majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik