Férfi vízi: Lévai, Kovács Gábor és Angyal a keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 21:39
Benedek Tibor szövetségi kapitány a Volvo-kupa után kijelölte keretét a görögországi világliga-selejtezőre. Az utazó keretbe került Kovács Gábor és Angyal Dániel is, Nagy Viktor mellett Lévai Márton lesz a másik kapus – olvasható a waterpolo.hu-n.

„Ez egy erős csapat, amelyikről azt gondolom, hogy nyerhet Görögországban. Mindenki, aki bekerült, bizonyított az elmúlt héten, azaz megharcolt a helyéért, nem kísérleti alapon van bent. Egyébként elégedett voltam a fiatalok teljesítményével, Erdélyi Balázs például most nincs ugyan itt, de megmondtam neki, egy hét alatt meggyőzött arról, hogy helye van a nyári keretben – amennyiben ugyanilyen fizikai állapotban érkezik haza, mint most” – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak.

A MAGYAR KERET
Kapusok: Nagy Viktor, Lévai Márton
Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós, Angyal Dániel, Hárai Balázs, Tóth Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras Norbert, Vámos Márton, Kovács Gábor, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik