Férfi vízi: kikapott, de a KSI nyerte az osztályozót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.27. 20:41
A KSI játszhat a következő idényben a férfi vízilabda ob I-ben, miután szombaton 10–9-re kikapott ugyan a Nagykanizsától, de a részvételért rendezett párharcban 20–19-re jobbnak bizonyult.

A Nagykanizsa – amely csütörtökön 11–9-re veszítette el az első mérkőzést – a második összecsapáson az első negyed után 1–4-re állt, de a harmadik játékrészben nyújtott gólerős játékának köszönhetően még reménykedhetett. A záró negyedben aztán már 10–7-re is vezetett, ami összesítésben a kanizsaiaknak kedvezett volna, ám miután a találkozót a KSI két gólja zárta, így végül utóbbi ünnepelhetett.

A páros mérkőzésre – amelynek mindkét felvonását a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezték – azért volt szükség, mert az AVUS Szombathely visszalépett első osztályú indulási jogától.

Az MVLSZ március 14-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggeszt minden sorozatot, majd május 11-én törölte az idényt, ez összesen 42 bajnokságot érintett. A következő idény nyáron, a Magyar Kupával indul.

AZ OB I-ES INDULÁSÉRT, 2. MÉRKŐZÉS:
KSI–Nagykanizsa 9–10 (4–1, 2–2, 1–5, 2–2)
Az ob I-be jutott: a KSI, 20–19-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

A Vasas az utolsó negyedben háromgólos hátrányból fordított a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.17. 20:33

Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni

Utánpótlássport
2025.10.17. 16:48

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Férfi vízilabda ob I: százszázalékos maradt a Honvéd

Vízilabda
2025.10.10. 21:10

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
2025.10.03. 21:12

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.01. 20:20
Ezek is érdekelhetik