Férfi vízi: Gyárfás Tamás a ZF-Egernél folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 12:39
null
Gyárfás Tamás már nagyon várja az egri kalandot (Fotó: egrivizilabda.hu)
A ZF-Eger férfi vízilabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a RacioNet-Honvéd játékosát, Gyárfás Tamást.

 

„Pontosan nem emlékszem a dátumra, hogy mikor hívott fel Dabrowski Norbi, de nagyon tetszett az ajánlata, meg maga a hely is, hiszen az egri vízilabda mindig is az egyik bölcsője volt ennek a sportágnak – mondta az egriek legújabb szerzeménye. – Tehát, amikor megkeresett, nem sokat gondolkoztam ezen. Megbeszéltük ugyan a családdal, a párommal, mert volt más ajánlatom is, de nem sokat haboztam, gyorsan igent mondtam. Már nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát, mert azt gondolom, hogy ez nagyon komoly előrelépés lehet nekem, pláne, hogy ez lesz az első olyan szezonom, amikor klubszinten nemzetközi kupában szerepelhetek. Illetve várom, hogy egy fiatal, dinamikus csapattal, Norbival új dolgokat tanulhassak meg.”

A 23 esztendős Gyárfás Tamás az Universiadén már bemutatkozhatott a felnőttválogatottban is tavaly nyáron, a britek elleni meccsen hat gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik