Férfi vízi BL: óriási bravúr, az OSC megverte idegenben a Pro Reccót

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 21:42
null
Andrija Prlainovics volt az OSC egyik legjobbja a Pro Recco ellen (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Az OSC 12–9-re legyőzte idegenben a Pro Reccót a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában, ezzel véget vetett az olasz együttes hatéves hazai veretlenségi szériájának a legrangosabb európai kupasorozatban. A sportág magyar szerelmeseinek öröme azzal lehet teljes, hogy a Ferencváros is nyert. A zöld-fehérek Zágrábban győztek 9–6-ra.

 

Az OSC az előző fordulóban 11–8-ra nyert a címvédő Ferencváros otthonában, ami intő jel lehetett a hazai közönség előtt több mint hat éve, 2014 januárja óta veretlen Pro Reccónak, amelyre jellemző, hogy mindig más városban rendezi a hazai BL-mérkőzéseit – az OSC-t Veronában látta vendégül.

Az első félidő végére az olasz kirakatcsapat számára világossá válhatott, hogy a magyar együttes komolyan gondolja a pontszerzést Olaszországban is, a második negyed végén 5–5-re állt a meccs.

A harmadik játékrész első gólját a hazaiak dobták, utána azonban Andrija Prlainovics két találatára alapozva az OSC fordított (8–6), s ekkor vélhetően még kevesen gondolták (idehaza pedig hitték és remélték), hogy a magyar csapat innen már nem engedi ki a kezéből a vezetést.

Az olaszok többször is feljöttek egy gólra, volt, amikor az egyenlítésért támadhattak, de az OSC nagyon egységesen védekezett, támadásban pedig mindig elsült valakinek a keze. Az utolsó három percet a vendégek már háromgólos előnnyel kezdhették meg (12–9), s mint később kiderült, Nemanja Ubovics találata az utolsó volt az összecsapáson.

Az olasz sztárcsapat 33 meccses hazai győzelmi sorozatának a BL-ben novemberben az FTC vetett véget, több mint hat évig nyúló veretlenségi szériáját pedig az OSC szakította meg, amely ezzel a sikerrel még a csoportelsőségre is bejelentkezett.

A B-csoport másik magyar együttese, a Ferencváros eközben Zágrábban ugrott vízbe, ahol 9–6-os győzelmet aratott a Mladost vendégeként. A zöld-fehérek esélyesként szálltak medencébe a horvát fővárosban, de a győzelmük korántsem volt egyértelmű, hiszen a Mladost ebben a kiírásban még egyszer sem kapott ki hazai pályán, otthonában a Pro Recco sem tudott nyerni (11–11). A Fradinak azonban sikerült, így a magyar bajnok pontszámban utolérte a csoport élén a Reccót.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
B-CSOPORT

PRO RECCO (olasz)–A-HÍD OSC ÚJBUDA 9–12 (1–1, 4–4, 2–4, 2–3)
Verona. V:
Szadjekov (orosz), Rakovics (szerb)
RECCO: Massaro – Di Fulvio, Mandic, F. FILIPOVICS 2, Kayes 1, Velotto, Luongo. Csere: Bijac (kapus), Di Somma, Renzuto 1, BUSLJE 2, IVOVICS 2, Aicardi 1. Edző: Ratko Rudic
OSC: B. MITROVICS – MANHERCZ K. 3, PRLAINOVICS 4, RANDJELOVICS, Hárai, Erdélyi 1, Drasko Brguljan. Csere: Ubovics 1, Bundschuh, Seman 1, Kovács Gergő, BURIÁN 2. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 8/4
Kipontozódott: Bundschuh (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Ratko Rudic:
– Statikusak voltunk védekezésben, és gyengék támadásban. Hiányzott a koncentráció és az elhivatottság, ennek figyelmeztetésnek kell lennie a jövőre nézve. Ha a csúcson akarunk maradni, másfajta hozzáállásra van szükségünk, olyanra, mint amilyennel például Budapesten játszottunk az OSC ellen.
Vad Lajos: – Nagyon jól volt a védekezésünk, és igazi csapatként működtünk, ennek köszönhető a győzelmünk. Az első negyedben elbizonytalanítottuk az ellenfelet, akkor több olyan ítélet is született, amely a Reccónak kedvezett, de nem hagytuk, hogy éljen a lehetőségekkel. Nagyon jól felkészültünk minden helyzetre, megérdemeltük a sikert.

MLADOST ZAGREB (horvát)–FTC-TELEKOM 6–9 (0–2, 1–2, 3–3, 2–2)
Zágráb, 400
néző. V: Vojevogyin (orosz), Severo (olasz)
MLADOST: Jurlina – Milos 2, Kunac, Bowen 1, L. Bukics 1, Biljaka, Milos Csuk. Csere: Bajic, HARKOV 2, Radu, Vrlic, Lazic. Edző: Zoran Bajic
FTC: Vogel – FUNDULISZ 1, Varga Dénes 1, Pohl, CONSTANTIN-BICARI 2, Sedlmayer, VÁMOS 2. Csere: Mezei, Jaksics 1, Younger 1, Zalánki 1, Jansik Sz. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 7/2
Kipontozódott: Younger (28. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Jansik Sz. (27. p.)
Kiállítva (brutalitásért): Biljaka (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Zoran Bajic:
– Összességében jó meccset játszottunk a címvédővel. Az első félidőben pariban voltunk a remek Ferencvárossal, bár a góllövéssel hadilábon álltunk. Sajnos nem értettem a bírók döntését, amikor négy percre kiállították Biljakát, szerintem ez súlyos hiba volt, s alapvetően befolyásolta a meccs végkimenetelét.
Varga Zsolt: – Úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna, jó védekezéssel. Az előző két hétben sok problémánk volt – betegségek, sérülések –, és tudtam, csak akkor nyerhetünk, ha legalább a védekezésünk rendben lesz.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Waspo Hannover (német)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 18–14
CN Terrassa (spanyol)–CN Marseille (francia) 11–11

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 9 6 2 1 133–85 +48 20
2. FTC 9 6 2 1 114–85 +29 20
3. OSC 9 6 1 2 114–92 +22 19
4. Mladost Zagreb 9 5 1 3 108–104 +4 16
5. Terrassa 9 4 1 4 87–104 –17 13
6. Marseille 9 3 1 5 96–97 –1 10
7. Hannover 9 2 7 102–122 –20 6
8. Dinamo Tbiliszi 9 9 77–142 –65 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik