Férfi vízi BL: hazai medencében kapott ki az Eger és az FTC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 20:13
null
Az Egernek és az FTC-nek is hat pontja van négy meccs után (Fotó: Balogh László)
A ZF-Eger és az FTC-Telekom is hazai medencében kapott ki a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A Szolnoki Dózsa idegenben játszott döntetlent.

Jól kezdett az Eger, egy negyed után 3–1 volt az állás, az olaszok azonban egyenlíteni tudtak a félidőig (5–5). A harmadik negyedben fordított a Brescia (6–7), amely megőrizte, sőt, növelte előnyét a mérkőzés végéig, és 11–8-ra nyert.

A csoport másik meccsén a friss Európai Szuperkupa-győztes FTC-Telekom nagy csatában szenvedett vereséget a Barcelonetától. A Fradi már háromgólos hátrányban is volt, onnan sikerült egyenlítenie, de végül nem tudta megnyerni a mérkőzést (8–9).

A B-csoportban a Szolnoki Dózsa kiélezett találkozón 9–9-es döntetlent játszott a Spandauval.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
ZF-Eger–Brescia (olasz) 8–11 (3–1, 2–4, 1–2, 2–4)

EGER: Csiszár – Sz. Rasovics 1, VLAHOPULOSZ 3, Decker Á., Murisics, Hosnyánszky, GYÁRFÁS 2. Csere: Valics (kapus), AVRAMOVICS 2, Lukács, Sánta, Kürti, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
BRESCIA: DEL LUNGO – M. JANOVICS 2, C. PRESCIUTTI 3, Figlioli 2, Muslim, GALLO 2, Bertoli. Csere: RIZZO 2, Nora, N. Presciutti, Vukcsevics. Edző: Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 12/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Bertoli (28. p.), N. Presciutti (31. p.) Guerrato (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Végig teljes erőbedobással játszottunk, sajnálom, hogy apróságokon ment el a mérkőzés. A Brescia a végén türelmes maradt, megvárta a százszázalékos helyzeteket, és kihasználta a hibáinkat. Szerintem nincs háromgólos különbség a két csapat között. Az ellenfélnél a kispadon is válogatott játékosok ültek, akik a mérkőzés második felében beállva hozzá tudtak tenni a csapatjátékhoz. Bíztam benne, hogy képesek leszünk nyolc gólra, de ez sajnos nem volt elegendő a pontszerzéshez.
Alessandro Bovo: – Változó játékot mutatva sikerült nyerni az erős Eger otthonában – méghozzá több vereség után először. Fordulatos, küzdelmes csatában értékes három pontot szereztünk az egyik nagy riválisunk otthonában. A negyedik negyedben a jó kapusteljesítmény és az emberhátrányos védekezésünk hozta meg a sikert.

FTC-Telekom–Barceloneta (spanyol) 8–9 (2–2, 1–3, 4–2, 1–2)
Komjádi uszoda, 1100
néző. Vezette: Ahladiotisz (görög), Radicevic (horvát)
FTC:
GÁRDONYI – Vámos 1, YOUNGER 3, Jaksics, Német, Varga Dénes 1, Sz. Mitrovics 2. Csere: Sedlmayer, Mezei, Jansik Sz. Pohl, Kállay 1. Edző: Varga Zsolt
CNAB: LÓPEZ PINEDO – F. Fernández 1, Larumbe, Perrone, Vrlic, Munarriz 1, FAMERA 3. Csere: TAHULL 3, Bustos 1, Mallarach, Granados, Prieto. Edző: Jesús Martin
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 10/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Bustos (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Benne volt a pakliban, hogy nehezebben kezdünk, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy három-négy naponta játszunk, és nehéz mérkőzéseken vagyunk túl – például a múlt heti, Olympiakosz ellenin. Ettől függetlenül nem túl jó játékkal, de hatalmas szívvel feljöttünk hét hétre, úgyhogy büszke vagyok a fiúkra. Sajnálom, hogy a mérkőzés nem hozott pontot, mert egy pont azért benne lett volna.
Jesús Martin: – Nagyon örülök a győzelemnek. Jól játszottunk, főleg védekezésben remekeltünk. Daniel López Pinedo remekül védett az elejétől a végéig, ami meghatározta a meccset. Fontos győzelmet arattunk a Recco elleni mérkőzésünk előtt.

B-CSOPORT
Spandau (német)–Szolnoki Dózsa 9–9 (3–3, 2–3, 3–1, 1–2)

Berlin. Vezette: Abramovics (montenegrói), Peris (horvát)
SPANDAU: Baksa L. – Reibel, Negrean, Restovic, Mateo Csuk, DEDOVICS 3, Saudadier. Csere: Gielen 1, Jüngling, STRELEZKIJ 5, Küppers, Pjesivac. Edző: Petar Kovacsevics
SZOLNOK: Nagy V. – Bátori, Prlainovics 1, Angyal, KIS G. 1, V. Rasovics 1, Zalánki 2. Csere: Jansik D. 1, Szatmári, Alekszics 2, Lazics 1, Teleki. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Mateo Csuk (25. p.), Angyal (25. p.), Saudadier (26. p.), Gielen (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Petar Kovacsevics: – Érdekes meccs volt, senki sem lehet boldog a döntetlennel. A harmadik negyedben volt a legjobb a védekezésünk, a támadásunk pedig jobban muzsikált, mint általában, de még sok mindenben kell javulnunk.
Zsivko Gocics: – Nehéz meccsre készültünk, és nagy csatát is vívtunk, de nem tudtuk kihasználni a Spandau hibáit. A srácok keményen küzdöttek, ezzel nem volt gond, ám a védekezésben nem minden stimmelt. Ez persze benne van a játékban. Nem mondom, hogy nem vagyok elégedett, de három pontot akartunk szerezni. Igaz, az egy még mindig jobb, mint a nulla.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

1.
Pro Recco 4 4 54–25 12
2. Barceloneta 4 4 48–30 12
3. Brescia 4 3 1 34–24 9
4. FTC 4 2 2 36–30 6
5. EGER 4 2 2 40–42 6
6. Dinamo Moszkva 4 1 3 42–42 3
7. Steaua Bucuresti 4 4 27–49 0
8. Crvena zvezda 4 4 13–52 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jug Dubrovnik 4 4 37–27 12
2. Busto Arsizio 4 3 1 33–30 9
3. Olympiakosz 4 2 1 1 39–28 7
4. Mladost Zagreb 4 2 1 1 40–41 7
5. Szolnok 4 1 1 2 31–33 4
6. Split 4 1 3 40–45 3
7. Hannover 4 2 2 40–46 2
8. Spandau 4 1 3 26–36 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik