HIRDETÉS
MTI 2019.03.16 16:29 Frissítve: 2019.03.16 21:01

Férfi vízi BL: a Szolnok három góllal is vezetett, mégis kikapott

A Szolnoki Dózsa 11–10-es vereséget szenvedett a címvédő Olympiakosz vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában. Vereségükkel a 2017-ben BL-győztes Tisza-partiak hárompontos hátrányba kerültek a csoport utolsó továbbjutó helyét elfoglaló görög együttessel szemben négy fordulóval a zárás előtt.

Zalánki Gergő három gólja is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Szolnok pontot szerezzen Pireuszban (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A forduló előtt mindkét csapat 15 pontos volt, az Olympiakosz jobb gólkülönbségének köszönhetően állt a csoport harmadik helyén. Mivel a Hannover részvétele házigazdaként biztos a BL nyolcas döntőben, ebből a csoportból csak három gárda jut tovább, ezért is rendkívül fontos volt a Szolnok számára ez az összecsapás.

Ennek megfelelően a magyar együttes az első félidőben többször is vezetett, a második negyedben már három góllal is (2–5), de a hazaiak a nagyszünet előtt felzárkóztak (4–5).

A harmadik negyedben összesen nyolc gól esett, de nem a szolnokiaknak kedvező leosztásban: Alekszandrosz Gunasz egy másodperccel a játékrész vége előtt szerzett találatával 1–0 után ismét a címvédő vezetett (9–8), előnyét pedig az utolsó felvonásban is megőrizte (11–10).

A mérkőzés végén a Szolnok támadhatott az egyenlítésért, de Zalánki Gergő lövését blokkolták, így a hazaiak nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

A két csapat első egymás elleni ütközetén december 19-én 9–9-es döntetlen született Szolnokon.

VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
B-CSOPORT
OLYMPIAKOSZ (görög)–SZOLNOKI DÓZSA 11–10
(2–2, 2–3, 5–3, 2–2)
Pireusz. V: Ortega (spanyol), Colombo (olasz)
OLYMPIAKOSZ: Pavic – GUNASZ 2, Szkumpakisz, Jeniduniasz 2, MURIKISZ 2, Milonakisz 1, Funtulisz. Csere: Nikolaidisz, Derviszisz, BUSLJE 2, Argiropulosz, OBRADOVIC 2. Edző: Teodorosz Vlahosz
SZOLNOK: Nagy V. – Angyal, PRLAINOVICS 2, Jansik D., Kis G. 1, Bátori 1, V. Rasovics 1. Csere: ZALÁNKI 3, Szatmári, M. Alekszics, D. LAZICS 2, Teleki. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 13/6, ill. 11/5
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: V. Rasovics (20. p.), Jansik D. (28. p.), Argiropulosz (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Teodorosz Vlahosz: –
Nagy küzdelem zajlott a medencében, ahogyan arra számítottunk is. Rendkívül nehéz volt háromgólos hátrányból felállni, de megtaláltuk a játékot, amellyel eredményesek tudtunk lenni. Kitűnő mérkőzést játszottunk, mindkét csapat teljes erőbedobással vízilabdázott. Rendkívül fontos három pontot szereztünk.
Zsivko Gocics: – Ugyan már három góllal is vezettünk, nem nyugodhattunk meg, mert tudtuk, továbbra is nyílt a mérkőzés. Megvoltak a lehetőségeink nemcsak a döntetlen, hanem a győzelem elérésére is, ám nem tudtunk élni velük. Mégsem lehetek teljesen elégedetlen, mert a játékosok mindent beleadtak, de sajnos ezúttal ez is kevés volt a pontszerzéshez.

Jadran Split (horvát)–Spandau 04 (német) 14–8
20.30: BPM Sport Management (olasz)–Mladost Zagreb (horvát)
PÉNTEKEN
Jug Dubrovnik (horvát)–Waspo Hannover (német) 18–7

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dubrovnik 10 9 1 114–73 28
2. Sport Management 9 6 1 2 79–71 19
3. Olympiakosz 10 5 3 2 96–77 18
4. Szolnok 10 4 3 3 95–88 15
5. Mladost 9 2 2 5 79–95 8
6. Jadran Split103795–1048
7. Spandau 10 2 1 7 87–97 7
8. Hannover 10 1 3 4 93–123 6


A-CSOPORT
Pro Recco (olasz)–CNA Barceloneta (spanyol) 8–3
Dinamo Moszkva (orosz)–Brescia (olasz) 10–6
20.30: Crvena zvezda (szerb)–Steaua Bucuresti (román)
PÉNTEKEN
Eger–Ferencváros 9–12

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 10 10 135–64 30
2. Brescia 10 6 2 2
90–71 20
3. Barceloneta 10 6 1 3 103–93 19
4. FTC 10 6 1 3 109–81 19
5. Eger 10
4 6 102–126 12
6. Dinamo Moszkva 10 4 6 101–98 12
7. Steaua 9 1 8 68–107 3
8. Crvena zvezda 9 9 54–119 0
2019.01.13 13:07:49

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (szöveg), KONCZ GYÖRGY (fotó)

Tépték már fel az orrát és varrták össze a szemgolyóját, de a pólótól semmi sem tántoríthatta el.

2018.12.27 09:41:03

Vízilabda LAKNER GÁBOR

„A Ferencváros az a nagy hagyományú klub, amelyben szerintem minden téren ki tudok teljesedni.”

2018.12.20 15:15:57

Vízilabda nemzetisport.hu

Vári Attila: Az olimpiai kvalifikáció komoly sportszakmai feladat.

2018.12.12 23:30:44

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Így fest, amikor egy sportvezető rendre hangsúlyozza, nekünk a versenyzők az elsők – ám a tettek azt tanúsítják, hogy egy frászt azok.

2018.12.07 14:16:56

Vízilabda nemzetisport.hu

December 14-16. között a Magyar Kupa négyes döntőit rendezik, majd december 22-én a Tippmix Szuperkupa a tét! (x)