Férfi vízi BL: Görögországban nyert, négy között a Szolnok!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 17:46
null
Vámos (jobbra) egy góllal vette ki a részét a Szolnok győzelméből (Fotó: archív, Csabai István)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 9. fordulójában a Szolnok idegenben 6–4-re legyőzte az Olympiakoszt, így az utolsó kör eredményeitől függetlenül csoportelsőként végez, amivel automatikusan kvalifikálta magát a legjobb négy közé.

 

A két csapat azonos pontszámmal vágott neki a szerdai találkozónak abban a tudatban, hogy a győztesnek nem kell vízbe ugrania a hatos döntő első napján, hanem már biztos elődöntősként várhat ellenfélre. Rendkívül kemény csatát, komoly küzdelmet láthatott a közönség kevés góllal, de időnként igazán klasszis megoldásokkal.

A Szolnok nagyszerű védekezésének köszönhetően kétgólos előnnyel „fordult rá” a záró negyedre, ehhez kellett Nagy Viktor hatalmas bravúrja emberhátrányban, valamint Kis Gábor, majd Vámos Márton parádés találata.

A negyedik negyedben rendkívül idegessé váltak a görögök és sokat hibáztak, de a Szolnok is elrontott két emberelőnyt. A vendéglátók ötméteresből kerültek „lőtávolba”, később azonban a magyar oldalon is érkezett a büntető, melynél Varga Dénes kíméletlenül bombázott a léc alá. Ezzel másfél perccel a vége előtt eldöntötte a találkozót.

Az újbudai csapatnak mindenképpen szüksége volt a győzelemre ahhoz, hogy maradjon esélye az utolsó fordulóra a Final Sixbe jutást illetően, különösen azután, hogy az előtte álló, jelenleg harmadik Brescia Berlinben nyert a Spandau ellen.

A magyar együttes le is gyűrte szerdai ellenfelét, de nem könnyen. Az első és a második negyedet 3–2-re nyerte meg, majd két döntetlennel zárult játékrész következett.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 9. FORDULÓ

OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög)–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 4–6 (0–1, 2–2, 1–2, 1–1)
Pireusz. V: Naumov (orosz), Franulovic (horvát)
OLYMPIAKOSZ: Pavic – Milonakisz 1, M. Janovics, Fundulisz 2, Kolomvosz, Doszkasz, Pondikeasz. Csere: Delakasz, Jeniduniasz 1, Buslje, Murikisz, Espanol. Edző: Theodorisz Vlahosz
SZOLNOK: Nagy V. – Prlainovics 1, Varga Dénes 2, Gocics, Mezei T. 1, Jansik D., Vámos 1. Csere: Younger, Crousillat, M. Alekszics, Kis G. 1, Fülöp B. Edző: Cseh Sándor
Gól –emberelőnyből: 12/1, ill. 12/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Jansik D. (20. p.), M. Alekszics (31. p.), Buslje (31. p.), Younger (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: –
A csoportelső egyből elődöntőbe jut, így tulajdonképpen negyeddöntőt vívtunk a legutóbbi kiírás döntősével, amely csak tovább erősödött azóta. Tudtuk, hogy az Olympiakosz hazai uszodája rettegett, nagyon nagy tett ilyen medencében és hangulatban győzni. Az lehet a titka, hogy ilyen miliőben is a megbeszéltek szerint játszottunk, megvoltak az egyéni pluszteljesítmények is, mindent beleadtak a fiúk. Nagyon keményen, fegyelmezetten, nagy akarással, igazi csapatként működtünk, és nagy győzelmet arattunk. Boldog, még inkább büszke vagyok. A csoportgyőzelem jelentős előrelépés.

A-HÍD OSC ÚJBUDA–OLYMPIC NICE 11–9 (3–2, 3–2, 2–2, 3–3)
Nyéki uszoda, 250
néző. V: Peris (horvát), Koryzna (lengyel)
OSC: BISZTRITSÁNYI – ZALÁNKI 2, Drasko Brguljan, Gór-Nagy 1, NIKICS 2, Salamon F. 1, BÁTORI 4. Csere: Bundschuh, Seman 1, Juhász Zs., Hegedűs G., Kovács Gábor. Edző: Tóth László
NICE: Garsau – Chandieu, IZDINSKY 2, Cutovic, Rocchietta, Monneret, Laversanne. Csere: HANSEN 2, Crosetti, Csakics 1, GRUYERE 4, Caumette. Edző: Samuel Nardon.
Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Cutovic (28. perc)
Kiállítva (végleg cserével): Seman (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László: –
Sajnos nem játszottunk jól. Csak sejtéseim vannak. Lehet, hogy fáradtabbak voltunk az elmúlt négy edzés után, a másik pedig, hogy egy hét sem telt el az események óta, amik itt voltak és ezt még cipeljük egy darabig. De rengeteg volt a pontatlanság és ha a második negyedben kicsit jobban összpontosítunk és belőjük a helyzeteinket, akkor kialakulhatott volna hamarabb is egy megnyugtató négygólos előny. Végig úgy játszottunk, mintha néggyel vezettünk volna, pedig eggyel mentünk, úgyhogy fáradtkás benyomást keltett ez a meccs. De vége van és úgy van vége, hogy nyertünk és ez a lényeg.
Samuel Nardon: Elvesztettük ugyan a meccset, de ez volt az első meccsünk Budapesten, volt esélyünk egy szorosabb meccsre, de kikaptunk egy jó csapattól.

Spandau (04 (német)–Brescia (olasz) 10–14 (3–5, 3–2, 4–7, 0–0)

10. FORDULÓ (április 26., szerda)
Szolnoki Dózsa-Közgép–A-Híd-OSC-Újbuda
Brescia (olasz)–Olympiakosz (görög)
Spandau 04 (német)–Nice (francia)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SZOLNOK
9
8191–54
25
2. Olympiakosz 9
7 1 1 80–50
22
3. Brescia 9
4 2
3
78–6814
4. OSC9
3
3
3
71–6412
5. Spandau 9
1 1 7
64–89 4
6. Nice 9
9
54–113
0


A szerb együttes lőtte az első gólt, és bár 2–1-nél az egrieknél volt az előny, a nagyszünetben újra a Partizan vezetett (2–3). A harmadik negyedben azonban megfordította a találkozót az elmúlt idényben a BL-ben hatodik Eger, a záró felvonásban pedig tovább növelte a különbséget, és végül négy góllal győzött.

A BL főtábláján 12 csapat küzd egymással két csoportban. A budapesti döntőnek rendezőként automatikusan résztvevője a legutóbb bronzérmes Szolnok, amely egyébként már megnyerte csoportját, így biztos elődöntős.

Rajta kívül az A-csoportból még két együttes juthat tovább, míg a B-ből a legjobb három lehet majd ott – az április 26-án záruló főtáblás szakasz után – a hatcsapatos fináléban, az úgynevezett Final Sixben, amelynek május 25. és 27. között a Duna Aréna ad otthont.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
ZF-Eger–VK Partizan Belograd (szerb) 8–4
(0–1, 2–2, 4–1, 2–0)
Eger, 1200néző.V.: Teixido (spanyol), Vojvodin (orosz)
EGER: B. MITROVICS – Erdélyi 1, M. Csuk, Hárai, Decker, Hosnyánszky 1, LŐRINCZ B. 1. Cs.: CSUCSKOVICS 2, VAPENSZKI 2, Bedő,Kovács G. 1, Angyal. Edző: Dabrowski Norbert
PARTIZAN:
DOBOZANOV – Jaksics, Lukics, Repanovics, LAZICS2, Drasovics 1, Radojevics. Cs.: Sztojanovics, Toholj, M. Jankovics 1, Radanovics, F. Jankovics. Edző: Stefan Csirics
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 6/3
Kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Ötméteresből: 1/1., ill. 0
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: –
Mindig az utolsó a legnehezebb. Nagy feszültséget éreztem a csapaton is és magamon is az első negyedben.Ez a második negyedben sem oldódott, így hátrányban zártuk az első félidőt. A fordulás után sikerült előhúznunk valamit. A szünetben volt Braniszlav Mitrovicsnak pár mondata ami hatásos volt. Mindenki hozzátett valamit és igazi csapatként működve megnyertük a találkozót. Most az a célunk, hogy pihenjünk, aztán elkezdünk dolgozni az elődöntőre és csak aztán foglalkozunk a Dubrovnik elleni meccselés a második hely esélyével.
Sztefan Csirics: – Elégedett vagyok a csapatommal, egy kiváló ellenfél otthonában nagyon jól kezdtünk jól védekeztünk, tartottuk magunkat amíg erőnkből futotta. Az Eger sokkal jobb csapat amit a mérkőzés második felében bizonyított is, A fiatal csapatom a támadásoknál már nem tudta feltörni a hazaiak védelmét.

A többi meccsen
CNA Barceloneta (spanyol)–Waspo Hannover (német) 12–10
Pro Recco (olasz)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–5

10. FORDULÓ (április 26., szerda)
ZF-Eger–Jug Dubrovnik (horvát)
Partizan Beograd (szerb)–CNA Barceloneta (spanyol)
Waspo Hannover (német)–Pro Recco (olasz)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Recco 9 9 106–56
27
2. Dubrovnik 9
5 2 2 110–86 17
3. EGER
9
5 4
72–79 15
4. Barceloneta
9
3 2
4
81–77
8
5. Partizan9
1
1772–116
4
6. Hannover 9
3
6 91–118 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik