Férfi vízi BL: az Eger ismét legyőzte a Szolnokot

waterpolo.hu waterpolo.huwaterpolo.hu waterpolo.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.07. 20:17
null
Hatalmas küzdelem zajlott a két magyar sztárcsapat között (Fotó: Koncz Görgy)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában hazai medencében is jobb volt a ZF-Eger  a címvédő Szolnoki Dózsánál (6–3), így megelőzte a táblázaton – írja a waterpolo.hu.

 

A 11–10-es idegenbeli győzelem után még harciasabb Szolnokra számított Dabrowski Norbert, az egriek vezetőedzője – nos, a második negyed első percében időt kérő Cseh Sándor tekintetét látva, csapatához szólt mondandóját hallva (olyan tüzesen kiabált, hogy a talán a Bitskey-uszoda lelátóján is értették...) erősen megkérdőjeleződött, valóban így volt-e. Nagy Viktor védései tartották egy ideig meccsben a BL-címvédőt, ám az első negyed végén és a második elején Angelos Vlahopulosz fórból, illetve akcióból is betalált.

No, ez utóbbi gól után igyekezett felrázni csapatát Cseh mester, mint tette azt az emlékezetes BL-döntőben. A negyed végére egyenlítést „követelt", aminek végrehajtásához neki is kezdtek a játékosai (Kis Gábor harcolt ki ötöst, Andrija Prlainovics pedig belőtte), ám utána megint elaludtak védekezésben, s Decker Ádám üres helyre tudott bemozdulni, az „odavágón" is remek passzokat jegyző Kovács Gergő pedig odavarázsolta a kezére a labdát. A világbajnok bekk nem hibázott. Ezt követően Sztrahinja Rasovics villant, majd hátul Hosnyánszky Norbert blokkolt hátrányban, azaz egyértelműen az egriek szájíze szerint alakult a parti.

Nagyszünet után is felettébb dekoncentráltnak tűntek a vendégek, már hatodik parlagon hagyott emberelőnyénél tartottak, nem bírtak az egri kézerdővel és Braniszlav Mitroviccsal. Cseh Sándor igyekezett megtalálni a működő szerkezetet, klasszikus centerek nélkül is próbálgatta csapatát, de ez sem gyorsította fel a Szolnokot. Eközben az egriek is bele-bele hibáztak az akciókba, sokszor inkább arra figyeltek, nehogy leforduljon a rivális, így jó időre eredménytelenül gyűrték egymást a felek. Mitrovics extrákat is fogott (különösen Aaron Younger közelijét szedte le bravúrral), így szinte elképzelhetetlen részeredményt mutatott a tábla három negyed után: 4–1-re vezetett az Eger.

A záró negyedben Bedő Krisztán centerből szerzett akciógólja mélyítette tovább a szolnoki árkot, erre Zalánki Gergő szabaddobásból válaszolt. Az Eger kétszer egymás után emberelőnyben passzolgathatott, de Nagy kétszer is nagy bravúrral védte jó barátja, Decker közelijét, ám átellenben Milos Csuk lövésénél Hosnyánszky blokkja tartotta a különbséget. A vendégek 1:35-tel a vége előtt Zalánki pontos átlövésével szépítettek, ám az Eger volt annyira dörzsölt, védekezésben aktív, hogy a hátralévő időben megtartotta előnyét, sőt Zalánki végleges kiállítása után Uros Csucskovics zárt le mindent. A hátul remeklő Eger ismét legyőzte a mélyen tudása alatt játszó Szolnokot, ezúttal 6–3-ra, és megelőzte a táblázaton. A továbbjutást illetően persze nagy gond talán nincs, főleg azok után, hogy a Jadran Hercegnovi kikapott otthon a Sabadelltől.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
8. FORDULÓ, B-CSOPORT
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa 6–3 (1–0, 3–1, 0–0, 2–2)

Eger, 1500 néző. V: Margeta (szlovén), Koryzna (lengyel).
EGER: B. MITROVICS – Hosnyánszky, VLAHOPULOSZ 2, CSUCSKOVICS1, Hárai, RASOVICS 1, Kovács G. CS: DECKER Á. 1, Bedő, Avramovics, Angyal, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert.
SZOLNOK:
NAGY V. – Hangay, ZALÁNKI 2 Jansik, Mezei, Prlainovics 1, Bátori. CS: Younger, M. Csuk, Gocics, Alekszics, Kis G. Edző: Cseh Sándor.
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 8/1.
Gól – ötméteresből: 0, ill. 1/1
Kiálltva: Zalánki, végleg cserével (32.)

További eredmények: Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Astralpool Sabadell (spanyol) 7–8, Pro Recco (olasz)–Spandau 04 (német) 12–4, Steaua Bucuresti (román)–AZC Alphen (holland) 9–8

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 8 7 1 99–44 21
2. EGER 8 5 1 2 71–45 16
3. SZOLNOK 8 5 3 94–56 15
4. Spandau 8 5 3 72–69 15
5. Jadran 8 4 1 3 65–65 13
6. Steaua 8 3 5 56–74 9
7. Sabadell 8 2 6 61–92 6
8. Alphen 8 8 45–118 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik