Nemzetisport.hu 2012.04.10 19:34 Frissítve: 2014.03.24 01:46

Az Eger Szegeden került előnybe az elődöntőben

A férfi vízilabda-bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén az Eger 14–11-re győzött a Szeged otthonában. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása így 1–0 Gerendás György együttesének javára.

Molnár Tamás arckifejezése árulkodó: Az Eger került előnybe (Fotó: Veres Viktor)

Az előjelek alapján érdekes mérkőzésre lehetett számítani. A Szeged a BL-ben nyert Egerben is, hazai pályán veretlen a szezonban, míg az Eger nem tudott idegenben győzni a BL főtábláján. Viszont a Szeged eddig még nem tudta átlépni a bajnoki döntő küszöbét, míg az Eger rutinos finalistának számít, az elmúlt öt döntőben szerepelt, a legutóbbit pedig meg is nyerte.

A győztes kilétére előzetesen nehéz lett volna fogadni. Egyetlen igazság volt: minden a medencében dől majd el. Az elődöntő első mérkőzésén Szegeden feszültek egymásnak a csapatok, s az elején nem is nagyon bírtak egymással.

A mérkőzés elején Varga II. Zsolt és Biros Péter is betalált a vendégeknél, de mindkétszer volt válasza Joseph Kayes-nek, a hazaiak légiósának. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, egynél több góllal egyik együttes sem tudott ellépni riválisától. Egészen a második negyed végéig, amikor is 6–4-re vezetett már az Eger. A nagyszünetig azonban Török Béla két találatával egalizálta az állást.

A folytatásban azonban váratlanul összeomlott a hazai együttes, elsősorban a védekezéssel akadtak gondjai Vincze Balázs csapatának. A harmadik játékrészt pedig 5–1-re megnyerte az Eger, méghozzá úgy, hogy öt különböző játékosa szerzett gólt.

Ez a periódus pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó negyedben már nem tudott visszakapaszkodni a Szeged, amely ezzel a vereséggel (11–14) nagyon nehéz helyzetbe került.

Április 12-én Egerben lesz a második mérkőzés. Gerendás György együttese tehát hazai pályán akár ki is harcolhatja a döntőbe jutást.

ÉRTÉKELÉSEK A SZEGED–EGER 11–14 UTÁN

 

 

 

 FÉRFI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
A-HÍD-SZEGED-BETON–ZF-EGER 11–14 (3–2, 3–4, 1–5, 4–3)
Szeged, 600 néző. Vezette: Németh A., Füzesi
SZEGED: Baksa – HEGEDÜS G. 2, SOMOGYI 2, Bálint G., MOLNÁR T. 2, Kiss Cs. 1. Kunac. Csere: Kayes 2, Turzai, Török 2, Younger, Juhász Zs., Varga P.
EGER: Szécsi – Bátori 1, BIROS 2, HOSNYÁNSZKY 1, VARGA II ZS. 3, GRAHAM 3, BUNDSCHUH 1. Csere: Binder 1, Kovács G. 1, Seman, Gerritse, Mezei 1, Chilkó
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 8/6
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/0
Kipontozódott: Binder (28. p.), Kovács G. (30. p.), Turzai (30. p.), Graham (31. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Eger javára
MESTERMÉRLEG
VINCZE BALÁZS, a Szeged edzője: – A legrosszabbkor jött az első hazai vereség. Nincs más lehetőségünk arra, hogy továbbírjuk ezt a történetet – ahogy szeretnénk –, mint hogy Egerben nyerjünk. Azért küzdünk majd idegenben, hogy legyen folytatás, s nem azért, hogy lezárjuk a döntőbe jutást. Bízom benne, hogy lesz bennünk annyira erő fizikailag és mentálisan is, hogy ezt a megmaradt esélyünket kihasználjuk.
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: – Tényleg csak azt tudom mondani, hogy minden elismerésem a csapatomé. Nem akarom túlmagyarázni, ebben az évben ennyire meggyőzően, szépen és fegyelmezetten még nem játszottak. Le a kalappal! Még egy dolog: még fél lábbal sem vagyunk a döntőben.
 
AZ 5–8. HELYÉRT
DEBRECEN–FTC-FISHER KLÍMA 10–6 (3–1, 4–1, 1–2, 2–2)
Debrecen, 900 néző. V: Mucskai, ifj. Juhász Gy.
DEBERECEN: B. MITROVICS – SIMON A., Bugajcsuk 1, Varga T. 2, Misics 2, Tóth Z., Létay 2. Cs: Kistamás 1, Zoufal 1, Halek, Hegedűs I. 1, Párkányi. Edző: Gyöngyösi András
FTC: KOSZTROV – KORÉNYI 2, Paján, Sántavy 1, KINCSES 1, Ernyey 1, Czigány K. 1 Cs: Székely Bulcsú, Varga I. Zs., Szöllősi, Illés, Manhercz, Francsics. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Paján (26.), Simon A. (30.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Debrecen javára
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: –Nyolc kettő után szétesett a támadójátékunk, ez ma még belefért, de szerintem máskor már nem fog.
Ambrus Tamás: – Adtunk kritikus helyzetekben öt rossz passzt, és kihagytunk négy százszázalékos ziccert. Ennek tükrében elégedett vagyok az eredménnyel.
 
A 11. HELYÉRT
BVSC-Zugló–PVSK-Füszért 6–4 (0–1, 3–0, 1–1, 2–2). G: Kotsidis 3, Borsós, Bedő, Rajna, ill. Bóbis 2, Hoppál, Soós
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a BVSC javára.

 

2020.02.01 00:07:12

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Ezért is tetszik szebb helynek a világ, amikor a vízilabdás srácok aranyéremmel a nyakukban vigyorognak a dobogó tetején.

2020.01.28 00:16:41

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hodie mihi, cras tibi, azaz ma nekem, holnap neked.

2020.01.26 23:16:32

Vízilabda SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Hogy év közben a bajnokikon – főleg a nőknél – többen vannak a zsűriben, mint a nézőtéren? Igaz. Viszont a válogatott más.

2020.01.26 15:53:06

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Döntetlen után szétlövéssel nyertünk, Vogel Soma kivédte az utolsó spanyol ötöst.

2020.01.25 18:44:19

Vízilabda RUSZNÁK GYÖRGY

A negyedik negyed döntött az oroszok elleni kiélezett mérkőzésen a Duna Arénában.