A Vasas zárta az élen az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2012.03.24. 22:18
null
A Vasas gyakorlatilag a múlt heti, Szeged elleni sikerének köszönhetően zárta élen az alapszakaszt <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság utolsó, 22. fordulójában a Vasas idegenben 14–12-re verte meg a Szentest, s ezzel biztossá vált, hogy az élen zárja az alapszakaszt. A bajnokság a negyeddöntővel folytatódik.

A Vasas kicentizte a sikert a jóval esélytelenebb Szentes ellen a 22. fordulóban. Pedig a tét nem volt kicsi: nevezetesen az alapszakasz-győzelem.

Az utolsó negyednek még egyenlő állással vágott neki a két csapat. A találkozón egyaránt három gólig jutó Kiss Gergely és Miho Boskovic vezetésével azonban csak kicsikarta a győzelmet az angyalföldi alakulat. Érdekesség, hogy a Szentes végül a nyolcadik helyen zárt, így a két csapat a negyeddöntőben is megmérkőzik egymással.

A Eger sem vitte túlzásba a játéknapon, de Gerendás György együttese simán legyőzte a mester korábbi csapatát, a BVSC-t. A címvédő így a harmadik helyen zárt, és a Debrecen vár rá a négy közé kerülésért.

Az előző fordulóban a Vasas elleni meccsen az alapszakasz-elsőséget elbukó Szeged semmit sem bízott a véletlenre, a Kaposvár kilencgólos legyőzésével megtartotta második helyért. Az elődöntőbe jutásért pedig az ezúttal a Pécs otthonában nyerő Ferencvárossal találkozik.

A forduló legizgalmasabb összecsapásán a középmezőny két élharcosa, a Debrecen és a Szolnok 7–7-es döntetlent játszott egymással.

A negyeddöntőben – mint ahogy a folytatásban az elődöntőben és a fináléban is – az egyik csapat második győzelméig tart a párharc.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
22. FORDULÓ
DEBRECEN–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 7–7 (2–0, 0–3, 2–2, 3–2)
Debrecen, 900 néző. V: Fekete B., Székely B.
DEBRECEN: B. NITROVICS – Bugajcsuk, MISICS 1, VARGA T. 3, Simon, LÉTAY 2, Vindisch 1. Cs: Kistamás, Hegedűs, Atanaszenko, Tóth Z., Zoufal. Edző: Gyöngyösi András
SZOLNOK: DECKER – Pásztor, Nyéki, Kiss G. 2, Komlósi, GOCIC 2, Marnitz. Cs: Gárdonyi (kapus), Süveges 1, Regős, Kovács O. 1, Hangay 1. Edző: Ifj. Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 4/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 0
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András – Ha megnézzük a csapatok közti különbséget az anyagiak terén, akkor mindenképpen nagy eredmény, amit elértünk. Remélem, hogy így a bajnokság végére a csapat elhiszi, hogy a sztárklubok ellen is van keresnivalója.
Cseh Sándor: – Elég lassú meccs volt, végig vezettünk, sajnálom a végét.
OSC–GROUPAMA HONVÉD 9–16 (1–4, 3–6, 1–3, 4–3)
Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Marnitz M., Kun Gy.
OSC: Ádám Zs. – SZÉCSI D., 2, Pecz G. 1, Zentai T. 1, Tiba 1, Baghaturia, Galambos 2. Cs: Németh Zs. (kapus), Hangody A., Kiss Gy. 2, Cserdi, Bencz Z., Valla. Vezetőedző: Bíró Attila
HONVÉD: – Lévai – SZÍVÓS 4, Salamon 2, Tóth M. 1, KOVÁCS P. 2, GÓR-NAGY 4, Mátyás Z. 1. Cs: Jansik D. 1, Hangody Gy., Kovács R., 1, Angyal, Csapó M., Hangody L. Vezetőedző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 3/2, 11/5
Gól – kettős emberelőnyből: 0/0, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/1, 2/0
Kipontozódott: Baghaturia (11. p.), Tiba (27. p.), Bencz Z. (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: – Ha már az emberelőnyt nem, legalább az emberhátrányt tudtuk gyakorolni.
Vad Lajos: – Fantasztikus veretlen fél évet zártunk.
KALO-MÉH CS&K SZENTES–TEVA-VASAS UNIQA 12–14 (3–1, 2–4, 4–4, 3–5)
Szentes, 300 néző. V: Vojvoda, Marosvári
SZENTES: HORVÁTH – Szabó B. 2, Józsa, Weszelovszky 2, Németh 1, SZABÓ Z. 4, Szőke 2. Cs: Csacsovszky, Araczki, Tóth P. 1, Pellei, Lázár. Edző: Lukács Dénes
VASAS: Nagy V. – Decker 2, BOSKOVICS 3, Katonás 1, Fazekas 2, Vörös, KISS G. 3. Cs: Vámos 2, Fülöp, Steinmetz B., Bálint, Steinmetz Á. 1. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 11/8, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Lázár (21. p.), Németh (26. p.), Araczki (27. p.), Fazekas (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Mindent megtettünk, ami erőnkből tellett, hogy megörvendeztessük közönségünket. Gratulálok Weszelovszky Laci gólkirályi címéhez!
Földi László: – Gratulálok a Szentesnek a dicséretes hozzáállásért, nehezen nyertünk.
PVSK-FŰSZÉRT–FTC-FISHER KLÍMA 7–9 (0–2, 4–2, 1–2, 2–3)
Pécs, 150 néző. V: ifj. Juhász Gy., Marjai Zs.
PÉCS: KOZARSKI – De Blasio, Hangay R., Krizsán A., Lukács G., BÓBIS 3, Scholefield 1. Cs: O’Regan 1 (1), Müller 1, Takács J., Soós G., Hoppál 1. Edző: Petik Attila
FERENCVÁROS: KOSZTROV – Paján 1, Varga Zs., CZIGÁNY 2 (1), ILLÉS S. 2, Sántavy 1, Sánta. Cs: Ernyei, KINCSES A. 3 (1), Székely B., Polovicz. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Egy dolognak örülhetünk, hogy a sérülésekből visszatérve mind a tizennégy játékosomra számíthatok.
Ambrus Tamás: – Nagy nap ez a mai a Ferencváros vízilabdaéletében, Varga Zsolt olimpiai bajnokunk lett az utánpótlás felelős vezetője, sok sikert és egészséget kívánunk a munkájához.
KAPOSVÁRI VK–A-HÍD SZEGED BETON VE 9–18 (2–5, 2–4, 4–5, 1–4)
Kaposvár, 200 néző. V: Füzesi, Kovács Cs. T.
KAPOSVÁR: Nagy P. – Maár, Burburan 1, HORVÁTH DÁVID 3, BALOGH Z. 2, Juhász-Szelei, Gyurováth. Cs: Pelle (kapus), BERECZKI 2, Papp G., Horváth Dániel, Bakó 1, Prikidánovics, Snyder Játékos-edző: Bereczki Miklós
SZEGED: Baksa – Török, KAYES 3, KISS CS. 4, KUNAC 4, Somogyi 1, Bálint G. Cs: Molnár D. (kapus), Lehmann 1, Varga P. 1, Hegedűs G. 2, Turzai, Juhász Zs. 1, Younger 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 14/7
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Somogyi (23. p.), Bakó (31. p.)
Kiállítás (végleg cserével): Somogyi (23. p.), Snyder (26. p.), Gyurováth (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Támadásban már jobban ment, a védekezésünkön viszont van még javítanivaló.
Vincze Balázs: – Hátul többször is rövidzárlatunk volt, így elkerülhető gólokat kaptunk. A teljes képhez tartozik, hogy a decemberi, hazai meccsünkhöz képest most sokkal jobban játszottunk az újonc kaposváriak ellen.
BVSC-ZUGLÓ–ZF EGER 7–13 (2–5, 3–3, 1–3, 1–2)
Szőnyi út, 100 néző. V: Pásztor, Vogel G.
BVSC: Györke – Borsós 2, Szabó P., Hőna, Ambrus F., DEME 3, Nagy S. Cs: Kotszidisz, Kriszt, Keresztes I. 2, Rajna, Szűcs L., Zsoldos. Edző: Dabrowski Norbert
EGER: Bisztritsányi – Bátori 1, Kovács G. 1, Bundschuh 1, Seman, HOSNYÁNSZKY 3, Naganuma 1. Cs: Sándor (kapus), MEZEI 3, Binder 1, Zalánki, Chilkó 1, Gerritse 1, Homa. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 9/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Nagy S. (17. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Bízom benne, hogy a Kaposvár ellen többre lesz elég ez a játék.
Gerendás György: – Megvan a bronzérmünk az alapszakaszban, legalább ennek örülhetünk.

 

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Teva-Vasas-Uniqa 22 18 2 2 290–161 +129 56
2. Szeged Beton VE 22 17 3 2 265–171 +94 54
3. ZF-Eger 22 17 2 3 257–162 +95 53
4. Groupama Honvéd 22 17 2 3 281–162 +119 53
5. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 22 14 4 4 244–141 +103 46
6. Debrecen Fujitsu 22 11 2 9 190–154 +36 35
7. FTC Fisher Klíma 22 7 3 12 177–238 –61 24
8. Bodrogi Bau Szentesi VK 22 6 1 15 202–269 –67 19
9. BVSC-Zugló 22 4 1 17 162–260 –98 13
10. Orvosegyetem Sport Club 22 3 2 17 154–274 –120 11
11. PVSK-Fűszért 22 3 1 18 154–254 –100 10
12. Kaposvári VK 22 3 1 18 155–285 –130 10
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Vasas–Szentes
Szeged–FTC
Eger–Debrecen
Honvéd–Szolnok

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik